Novák Blanka meghívottként részt vett a 2018. évi Nobel Díj átadásán

forrás: Prím Online, 2018. december 12. 19:16

A Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Magyarországot Novák Blanka képviselte a 2018. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-on, és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremónián és banketten. Blanka, a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettje, jelenleg az Eszterházy Károly Egyetem diákja.

A Nobel Alapítvány támogatásával, 1976 óta megrendezésre kerülő esemény kiemelt célja, hogy a világ minden tájáról érkező, különböző tudományterületen jeleskedő 25, 18-24 éves fiatal bemutatásával inspirálja a svéd diákok tudomány iránti érdeklődését, továbbá előmozdítsa a résztvevők tudományos pályáját.

 

A Nobel-hét keretében a fiatalok részt vehettek és meghallgathatták az idei Nobel-díjasok előadásait: így Arthur Ashkin, Gérard Mourou és Donna Strickland fizika Nobel-díjasok, Frances H. Arnold, illetve George P. Smith és Sir Gregory P. Winter kémia Nobel-díjasok, William D. Nordhaus és Paul M. Romer közgazdasági Nobel-díjasok, valamint az amerikai James P. Allison és a japán Hondzso Taszukun fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj nyerteseinek előadásait.

 

A Nobel-díjas tudósok előadásait megelőzően a tudósnövendékek 1300 svéd diák előtt prezentálhatták munkájukat, majd posztereiket kiállítva beszélgethettek kutatásukról az érdeklődő fiatalokkal.

 

 

Az ifjú tehetségek látogatást tehettek a Xylem Water Solutions AB cég svéd gyárában, ahol együtt ebédeltek a cég vezérigazgatójával. 

 

A Nobel Múzeumban 4-5 fős csapatokba rendeződve vitaestet tartottak a géntechnológia témakörében, a vita versenyt idén Blankáék csapata nyerte meg.

 

A hét során két résztvevőt, az Ausztráliából érkező Han Wangot és a Magyarországot képviselő Novák Blankát választották a svéd középiskolásoknak készülő, tudományokat népszerűsítő film főszereplőinek.

 

A fiatalok december 9-én állófogadás keretében beszélgethettek a Nobel-díjas tudósokkal.

 

December 10-én pedig részt vehettek a Nobel-díj átadási ceremónián, a Nobel Banketten, ahol együtt vacsorázhattak a svéd királyi családdal, az idei és az előző évek Nobel-díjas tudósaival, valamint a világ tudóstársadalmának kiválóságaival. A bankettet hajnalig tartó Nobel NightCap zárta.

 

Novák Blanka részvételét a MATEHESZ támogatta.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09