Kiválasztották az ABB egyetemi ösztöndíj pályázatainak győzteseit

forrás: Prím Online, 2018. december 20. 08:35

Az ABB Kft. kiválasztotta hazai női mentorprogramjának négy résztvevőjét. A 2019 januárjától negyedik alkalommal induló öt hónapos programot a vállalat műszaki területeken tanuló női egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozta létre. 

Az immár hagyományosnak mondható ABB női mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területen, illetve lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével. 

 

A női mentorprogramra kiírt pályázaton indulók közül négy női végzős műszaki felsőoktatási hallgatót választottak ki az energetika és automatizálás területéről. A programban Jakab Roberta és Mácz Andrea a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Hevesi Ramóna, a Debreceni Egyetem és Forgács Zsófia, a Miskolci Egyetem hallgatói vesznek majd részt. 

 

 

Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél figyelembe vették a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, valamint angol nyelvtudását. A pályázat elbírálásánál előnyt jelentett a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel.

 

A mentorprogram-pályázat nyertesei dedikált mentorokat kapnak a cég vezetői és szakemberei személyében, akikkel rendszeres konzultáción vesznek részt havi egy alkalommal. A nyertesek betekintést nyerhetnek a cég mindennapjaiba, gyárlátogatáson vehetnek részt, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, a HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen különböző életpálya modellek léteznek a műszaki területen.

 

“Női mentori programunkkal azt szeretnénk elősegíteni, hogy a műszaki pálya iránt érdeklődő nők bízzanak magukban, és maradjanak a választott mérnöki pályán: vállalatunknál ehhez konkrét lehetőségeket és életpálya modelleket kínálunk. Szeretnénk tovább erősíteni az ABB együttműködését a hazai műszaki felsőoktatási intézményekkel, és hozzájárulni a műszaki végzettségű szakemberek magas szintű gyakorlati képzéséhez” – mondta Taira-Julia Lammi, az ABB Kft. ügyvezetője.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szépirodalmi és fotós pályázatot hirdettek

Titkot rejt az erdő címmel hirdet országos vers- próza- és meseíró pályázatot a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület. Nyolcadik alkalommal rendezi meg az egyesület a különleges versenyt. A természetvédelmi-irodalmi pályázattal a 6-19 éves kategóriát célozzák meg. Idei újítás, hogy fotós kategóriába is külön címen jelentkezhetnek a gyerekek. A rendezvény fővédnöke Halász Judit, Kossuth- és Jászai díjas színművész, aki ötödik éve támogatja a rendezvényt.

2023. május 10. 14:17

A fiatalok kezében a jövő a Megoldások a holnapért kihíváson

A Megoldások a holnapért program célja a legjobb jövőformáló ötletek megtalálása mellett a diákok készségfejlesztése, ezért idén minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek a képzésre a szervezők. Az 50 legjobb csapat egy online tanulási és közösségi platformon keresztül sajátíthatja el a jövőtervezés és design thinking alapjait. A szakértői videók, kérdezz-felelek alkalmak és a kitöltendő feladatok elengedhetetlen tudással vértezik fel a diákokat, és egyben irányt mutatnak, hogy a legjobb 8 csapat közé kerülhessenek a Samsung és az EdisonKids közös kihívásán.

2023. április 5. 12:53

Megvannak a digitális marketingről szóló legjobb szakdolgozatok

Az IAB Hungary digitális reklámszakmai szervezet március 24-én a GroupM Akadémia bázisán adta át a 2022-es évi Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről című pályázat nyerteseinek járó díjakat. Az elmúlt három évben kivétel nélkül (előszörmásodszorharmadszor) a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyertek a pályázaton, idén először azonban egy szegedi és egy debreceni egyetem hallgatója vihette haza a legjobb pályamunkáért járó díjat. 

2023. március 27. 12:43

Sajtódíjat indít a Siemens

Újraindítja médiadíját a Siemens, amellyel a technológia területén kimagasló minőségű munkát végző újságírókat és tartalomkészítőket kívánja elismerni. A Siemens Media Award 2023 regionális sajtópályázatra Közép- és Kelet-Európa hét országában (Ausztria, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) nevezhetnek újságírók, valamint a közösségi média- és más felületek tartalomkészítői is.

2023. március 22. 15:36

Médiatanács: továbblépések helyi és körzeti rádiós pályázatokban

Véglegesítette egy veszprémi helyi rádiós pályázat felhívását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület ugyanezen az ülésen hatósági szerződéskötést kezdeményezett a Debrecen 94,4 MHz körzeti frekvencia pályázatán nyertes szolgáltatóval.

2023. március 17. 20:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39