A Magyar Telekom elindította Magyarország első szabványos 5G tesztállomását Zalaegerszegen

forrás: Prím Online, 2019. január 28. 12:37

A Magyar Telekom január végén elindította az első szabványos 5G állomását. A Zalaegerszeg belvárosában található állomás a 3,7 GHz-es teszt spektrumot használja. A valós körülmények között működő, gigabites sebességre képes teszthálózat szabványosított 5G rendszerrel valósul meg, és kereskedelmi bevezetésre érett 5G hálózati eszközöket használ. A tesztüzem célja, hogy a Telekom megismerje az új technológia meglevő hálózatokkal való együttműködésének kihívásait, és ezzel időben felkészüljön a majdani integrációjára.

Az 5G állomás elindítása kapcsán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta: „A városban épülő, részben már el is készült járműipari tesztpálya Zalaegerszeget és Magyarországot is felhelyezi Európa innovációs térképére. Ezért is jelzésértékű, hogy éppen ebben a városban indult el hazánk első szabványos 5G állomása. Hamarosan a tesztpálya környezetében is megvalósul a kísérleti 5G hálózat, amely így -  Európában is egyedülállóan – a hagyományos mellett az önvezető autók fejlesztésére, tesztelésére is alkalmassá teszi a tesztpályát.” 

 

A Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Systems Magyarország 2017. június elején írt alá együttműködési megállapodást a kormányzattal, Zalaegerszeg városával és az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-vel, ennek keretében kezdte meg a Magyar Telekom 5G mobilkommunikációs teszthálózat kiépítését a városban létesülő járműipari tesztpályán. Az épülő zalaegerszegi tesztpályához kapcsolódóan a T-Systems tevékeny részt vett az informatikai, elektronikai és járműipari cégeket összefogó Zalai Önvezető Jármű Klaszter megalakításában is. A zalaegerszegi fejlesztések következő lépéseként a belvárosi 5G állomáson most indított tesztüzem célja, hogy a Telekom mielőbb megtapasztalja az új technológia meglevő mobilhálózattal való együttműködésének kihívásait, ezzel elősegítve a jövőbeni 5G hálózatépítést, amely ügyfelei számára gigabites sebességélményt, rendkívül alacsony látenciát (azaz késleltetési időt), illetve számos új felhasználási lehetőséget tesz majd elérhetővé. 

 

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója elmondta: „Küldetésünknek tekintjük, hogy korszerű hálózati infrastruktúrával segítsük az emberek, települések és az ország egészének fejlődését, előrejutását, és ezáltal hozzájáruljunk a gigabit társadalom felépítéséhez. Partnereinkkel folyamatosan vizsgáljuk az új, ötödik generációs mobiltechnológia alkalmazásának lehetőségeit. A első, zalaegerszegi 5G állomás egy újabb mérföldkő azon az úton, hogy a Telekom mielőbb elindíthassa 5G szolgáltatását.”

 

A következő generációs 5G mobiltechnológia az eddigieknél kb. tízszer nagyobb adatátviteli sebességet és jelentősen rövidülő válaszidőt, egyben a mostaninál lényegesen jobb ügyfélélményt biztosít majd. A jelenlegit lényegesen meghaladó kapacitásnak köszönhetően több tízmillió eszköz hálózatra való kapcsolódása válik lehetővé egyidőben. A merőben új hálózati koncepció a vezetékes és a mobil kommunikáció előnyeit egyesíti. Lehetőségei nemcsak a sebességben rejlenek, hanem a beépített hálózati intelligenciában és a más technológiákkal történő együttműködésre való képességben is. Mindennek köszönhetően az 5G számos új megoldást hoz majd az ipar, az energetika, a mezőgazdaság, a közlekedés, az egészségügy, az oktatás, és szinte az élet minden területén. Az új technológia várhatóan néhány éven belül válik általánosan elérhetővé Európában. 

 

A Telekom több sikeres tesztet bonyolított már le az 5G technológiával: 

  • 2017. októberben az Ericssonnal – akkor még laboratóriumi körülmények között - létrehozta az első magyarországi 5G kapcsolatot, amely 22 Gbps letöltési sebességet ért el. A bemutató a 15 GHz-es frekvenciasávban zajlott és 800 MHz-es sávszélességet használt.
  • 2018. júliusban a Telekom Magyarországon elsőként mutatott be valós körülmények között működő 5G hálózatot előző budapesti székházában, a Krisztina körúton. Az ottani teszthálózat szabványosítás előtti, kereskedelmi bevezetés előtt álló 5G berendezések segítségével valósult meg, és a 3,7 GHz-es frekvenciasávban működött. A tavalyi bemutatón a Telekom a valós életből vett látványos példákon keresztül demonstrálta, mire lesz képes a jövőben az 5G technológia. 

 

A Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország az 5G Koalíció alapító tagjaiként azon dolgoznak, hogy a Koalíció céljaival összhangban Magyarország az 5G fejlesztések egyik európai központjává váljon, és akár régiós szintű vezető szerepet játsszon az új hálózati technológia és a ráépülő okos megoldások tesztelésében.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Mit mér és mire panaszkodik a magyar netező?

2019. augusztus 19. 09:35

A Magyar Telekom 2019. második negyedéves eredményei

2019. augusztus 8. 11:32

Új tulajdonosa van a UPC-nek

2019. augusztus 1. 12:20

A Bosch és a Daimler megvalósítja a vezető nélküli, automatizált parkolást

2019. július 31. 16:53
online sportfogadás