Agrármegoldás lett a befutó az első 24 órás IoT hackathonon Szegeden

forrás: Prím Online, 2019. május 7. 15:03

24 órás hackathont rendezett a T-Systems Magyarország és innovációs laborja a Kitchen Budapest (KiBu) a Szegedi Tudományegyetem Informatikai karával közösen. A kilenc döntőbe jutott megoldás közül kettő okos méhkaptáron dolgozott és a győztes megoldás is az agráriumból érkezett: az almamoly rajzásának előrejelzésével csökkenti a szükséges vegyszerek mennyiségét, növelve ezzel a termesztés eredményességét is.

A Szegedi Tudományegyetem, a T-Systems és a KiBu mentoraival dolgoztak eredeti ötleteiken 2-5 fős csapatok, felhasználva a keskenysávú internet (NB-IoT) technológia által nyújtott lehetőségeket. A 24 órán át tartó versenyre a szervezők két kiemelt területen vártak kreatív megvalósítási ötleteket: az életvitel, a vitális paraméterek és a környezet monitorozására alkalmas IoT szenzorok világában, illetve a mezőgazdaságban, ahol jelenleg az élő szervezetekről adatokat gyűjtő intelligens szenzorokra épülő rendszerek jelentik az egyik legfontosabb alkalmazási területet.

 

 

A kilenc döntőbe került ötlet között helyet kapott mind az agrárium - két csapat is érkezett különböző okos méhkaptár koncepciókkal -, mind a telemedicina, amely témakörben leginkább a baleset-előrejelzés és egészségmonitorozás állt a fejlesztések középpontjában. A nyertes csapat ötlete az almamoly rajzásának előrejelzését teszi lehetővé. Az almamoly az almatermésű gyümölcsfák egyik legfontosabb ellensége, kártevő lárvája okozza a kukacos almát, ami miatt a gyümölcs idejekorán lehullik és kárba vész, vagy pedig a szüretelt almát teszi fogyaszthatatlanná. A győztes NB-IoT ötlet lehetővé teszi az óvintézkedések optimalizálását, ezzel csökkenti a szükséges vegyszer mennyiségét és hozzájárul a kiszámítható, fenntartható termeléshez. 

 

 

“Igen kiélezett verseny szemtanúi lehettünk, mert minden döntőbe jutó csapat nagyon kreatív ötletet hozott. Ezekből 24 óra alatt valóban értékes megoldások születtek. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen innovatív fiatalok mérettették meg tudásukat, és bízunk benne, hogy hozzá tudtunk járulni egy hosszútávon is egymást segítő közösség alakításához és az IoT technológia nyújtotta lehetőségek elterjesztéséhez." – mondta Krégl Klementina a T-Systems innovációs kompetenciaközpontjának vezetője a díjátadót követően. A nyertes csapatok a munkájuk során használt szenzorkészleten felül 1,2 millió forintos össznyereményben részesültek, valamint több csapat is lehetőséget kap arra, hogy ötletét továbbfejlessze a KiBu és a T-Systems szakértőinek támogatásával.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Miskolc már 10 éve a Vodafone második otthona

A Vodafone Magyarország ügyfélszolgálata 10 éve kezdte meg működését Borsod-Abaúj-Zemplén megye legnagyobb városában, azóta pedig rengeteg jelentős eseményhez járult hozzá a régióban. Az összesen több mint 1 milliárd forintos beruházás mára több mint 600 embernek ad munkát Miskolcon.

2019. június 24. 16:44

Mesterséges intelligenciával felszerelt MR készüléket adtak át a Városmajorban

Csúcskategóriájú, mesterséges intelligenciával felszerelt MR készülékkel vizsgálják mostantól a betegeket a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. A Siemens MAGNETOM Aera készüléknél a legmodernebb technika felgyorsítja az adatgyűjtést, emiatt a mérések és az egész vizsgálati idő rövidül, továbbá lehetővé válik olyan ritmuszavaros betegek vizsgálata is, akiknél erre eddig nem volt lehetőség. Az eszközt sajtótájékoztató keretében adták át.

2019. június 24. 12:39

A pénzügyi informatikában is élen a Corvinus hallgatói

A digitális forradalom a pénzügyi szektort sem kerüli el, ezért a programozási (számítástechnikai) ismeretek a jövő pénzügyi szakemberei számára is elengedhetetlenek. A Corvinus Egyetem hallgatói a Morgan Stanley szakértőinek segítségével egyetemi órákon és diákszervezeti kurzusokon több, pénzügyi szektorban használt szoftverrel és programnyelvvel is megismerkedhetnek. 2019. június 17-én a Corvinus és a Morgan Stanley közös díjátadón köszöntötte az ezeken a kurzusokon legjobban teljesítő hallgatókat. 

2019. június 24. 11:20

Az alternatív valóságok és a gamification határozhatja meg a jövő munkahelyeit

A virtuális valóság a fehér gallérosok munkáját segítheti a jövőben, miközben az Y és X generáció esetében a munkáltatóknak meg kell barátkozniuk a munkakörnyezet játékosításával, azaz a gamificationnal, hogy a munkavállalók minél inkább motiváltak legyenek, hozzásegítve ezzel a vállalatokat a jobb eredmény eléréséhez – mutat rá a jelenlegi trendre az Adecco Csoport, a világ egyik legnagyobb humán erőforrás szolgáltatásokat nyújtó cége.

2019. június 24. 10:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Bosch repülni tanítja az autókat

2019. június 21. 14:03

Több mint 1000 milliárd forintot költenek el Magyarországon az e-kiskereskedelemben

2019. június 4. 11:26

GKI e-TOPLISTA: Magyarország legnagyobb forgalmú webáruházai

2019. május 28. 12:05

A Vodafone bemutatta, mire képes Budapest első állandó 5G bázisállomása

2019. május 23. 15:50
online sportfogadás