NMHH: 11 százalékkal csökkentek az internetárak tavaly

forrás: Prím Online, 2019. május 7. 16:35

2018-ban 11 százalékkal mérséklődtek az internetszolgáltatások és ennél kisebb mértékben a mobilhang-előfizetések árai, elsősorban az internetáfa-csökkentés hatására – ezek a legfontosabb megállapításai a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb elemzésének, amely a távközlési szolgáltatások árait és piaci kínálatát vizsgálta. A dokumentumból kiderül az is: a kínált szolgáltatások köre folyamatosan változik, a konstrukciók több mint fele csak kevesebb mint egy év óta igényelhető. 

 

Árelemzés: tovább nyílt az árváltozási olló

Az előző évhez hasonlóan 2018-ban is a szabályozórendszer változása hatott leginkább a hírközlési árak alakulására. Az internetáfa 5 százalékra történő csökkentésének köszönhetően a legnagyobb szolgáltatóknál az önálló internetszolgáltatások döntő többségének bruttó ára – változatlan nettó árak mellett – 11 százalékkal mérséklődött, míg az internetet is tartalmazó szolgáltatáscsomagok árai 1–8 százalék közötti mértékben csökkentek. Az utóbbi években egyre inkább szétnyílt a nemzetgazdasági és a hírközlési árváltozás ollója: tavaly a hírközlési szektorban az árak 5,4 százalékkal estek, ugyanakkor 2,8 százalékos inflációt mértek a nemzetgazdaság egészében a KSH árstatisztikái szerint. 

 

Fogyasztóiár-indexek, 2009–2018 (%)

 

Forrás: KSH

Szolgáltatáskínálati elemzés: áttekinthetetlen a kínálat és folyamatosan új konstrukciókat vezetnek be

Nehezen áttekinthető a hírközlési szolgáltatók sokféle díjcsomagot tartalmazó kínálata és annak folyamatos változtatása. 2018 végén összesen 170 előfizethető csomag volt az öt kategóriában: vezetékes telefon, vezetékes internet, mobilinternet, feltöltőkártyás telefon és előfizetéses mobiltelefon. Mindezekből 88 csomag volt új, azaz 2018 januárja óta bevezetett konstrukció – ez az összkínálat több mint felét, 52 százalékát teszi ki. 

 

 

Az elemzés összesen 640 csomagot vizsgált, amelybe beletartoznak a már lezárt, de még előfizetőket tartalmazó csomagok is. Valószínűleg a csomagok számossága és gyakori változtatása részben az oka annak, hogy az NMHH megbízásából készült piackutatás szerint a mobiltelefont használók és a helyhez kötött internetet előfizető háztartások 60 százaléka még sosem váltott díjcsomagot. 

 

2018-as újdonságok a telefon- és internetszolgáltatásokban

A telefonszolgáltatások piacán tavaly a Telekom és az Invitel egyaránt szűkítette az újonnan előfizethető vezetékes tarifacsomagjainak számát. Általános tendencia, hogy a mobilszolgáltatások egyre nagyobb benne foglalt adatkeretet tartalmaznak, a roamingolásnál felhasználható adatforgalom is bővül. A szolgáltatók rendszeresen adatnövelő akciókat – pl. nyári adatduplázást – nyújtanak. 2018-ban újdonságként jelent meg a piacon a korlátlan nemzetközi hívást és EU-roaminghelyzetben a korlátlan adatforgalmat kínáló szolgáltatás.

 

2018-ban az internetszolgáltatások kínálatában megjelentek a Szupergyors Internet Program keretében otthoni használatra szánt mobilinternet-ajánlatok, amelyek olyan településeken érhetők el, ahol vezetékes technológiával gazdaságosan nem érhető el szélessávú internet. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05