Médiatanács: közel 125 millió forint támogatás a közösségi televíziók és rádiók rezsiköltségeire

forrás: Prím Online, 2019. május 9. 18:29

Tizenegy közösségi televízió és tizenhárom közösségi és kisközösségi rádió rezsiköltségének csökkentéséhez járult hozzá e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a mecenatúraprogram célzott pályázati eljárásának legutóbbi fordulójában. A grémium öt évvel meghosszabbította a szolnoki AKTÍV RÁDIÓ jogosultságát, elfogadta az NMHH legfrissebb kutatási jelentéseit az újonnan feltűnő televíziós reklámokról és a televízió-műsorok akadálymentesítéséről, valamint helytelen korhatár-besorolás miatt szankcionálta a TV2 szolgáltatóját.

Huszonnégy közösségi és kisközösségi médiaszolgáltató kapott rezsitámogatást

Mintegy 124,5 millió forintot ítélt meg huszonnégy pályázónak a Médiatanács a közösségi médiaszolgáltatók működési és üzemeltetési költségeinek támogatására a Magyar Média Mecenatúra Program keretében kiírt idei pályázat második fordulójában. A televíziók közül vissza nem térítendő forráshoz jut a TV Szentendre, a Füzesabonyi Városi Televízió, a TV Budakalász, a budapesti City TV, a sárvári Trió-TV-Dunántúl, a Mezőtúri Városi Televízió, a tahitótfalui Danubia Televízió, a Hajdúnánási Televízió, a mórahalmi Móra-Net TV, a Ladány Televízió és a Balmazújváros Televízió. A rádiók közül sikeresen pályázott a székesfehérvári Alpha Rádió, a miskolci Csillagpont Rádió, a Rádió Szentendre, a miskolci, a debreceni, a nyíregyházi és a sátoraljaújhelyi Európa Rádió, a Rádió Törökszentmiklós, a nyíregyházi Mustár Rádió, a kiskunfélegyházi Rádió Smile, a budapesti Civil Rádió, a kisvárdai Friss FM és a Rádió Szarvas.

 

Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntések

A Médiatanács a szolgáltató kérelmére további öt évvel – 2024. szeptember 5-ig – meghosszabbította a Szolnok 92,2 MHz helyi rádiós frekvencián kereskedelmi jelleggel sugárzó AKTÍV RÁDIÓ szolgáltatójának jogosultságát.

 

Véglegesítette a testület a Dunaföldvár 106,5 MHz és a Szekszárd 91,1 MHz helyi rádiós frekvencia kereskedelmi jellegű hasznosítását célzó pályázati felhívások szövegét, és azokat honlapján május 9-én, illetve május 10-én közzéteszi. A pályázati ajánlatokat június közepén lehet majd benyújtani.

 

Hozzájárult a grémium a szolgáltató kérelmére ahhoz, hogy a Budapest 99,5 MHz körzeti rádiós frekvencia pályázati eljárásában nyertes kereskedelmi rádió július 12-e helyett szeptember 17-ei határidővel kezdhesse meg működését, valamint hogy a tervezett City Rádió megnevezését Best FM-re módosítsa. Engedélyezte a Médiatanács – szintén a szolgáltató kérelmére –, hogy a Nyíregyháza 103,9 MHz-en jelenleg Best FM néven működő helyi kereskedelmi rádió június 1-jétől a 103,9 Best FM megnevezést használja.

 

A tanács a szegedi helyi kereskedelmi rádió, a 87,9 Rádió 1 szolgáltatójának kérelme alapján hozzájárult a hatósági szerződésében szereplő műsortervi vállalások módosításához, így a közszolgálati célokat szolgáló, a helyi közéleti és a helyi mindennapi életet segítő műsorszámok aránya néhány százalékkal csökken.

 

Továbbra is rendkívül kevés tévéreklám népszerűsít hazai terméket, szolgáltatást

Elfogadta a Médiatanács a televíziókban a tavalyi második félévben közzétett új reklámszpotokról szóló tanulmányt. A hatóság harmincöt televízió műsorkínálatát vizsgálta, ahol 2798-féle új hirdetést közel 1,4 millió alkalommal ismételtek. Az újonnan közzétett reklámok a teljes reklámmennyiség közel felét – 47,5 százalékát – tették ki, napi átlagban tizenöt, addig soha nem látott hirdetéssel találkozhatott a néző. A legtöbb új reklámot továbbra is az általános szórakoztató csatornákon – ilyen többek között a Viasat 3, a Cool TV, a Comedy Central vagy az AXN – láthatták a nézők. A tavalyi második félévben a hirdetések 61 százaléka szolgáltatást, 36 százaléka pedig konkrét terméket népszerűsített, az új kampányok 40 százalékát a kereskedelmi szektor képviselői jegyezték. A hangsúlyozottan hazai származású terméket, szolgáltatást népszerűsítő reklámszpotok a megelőző analízisekhez hasonlóan – rendkívül alacsony (2,9 százalék) esetszámban képviseltették magukat. A teljes tanulmány az NMHH honlapján, a Kutatások között olvasható.

 

A tévéműsorok akadálymentesítése továbbra is 99,9 százalékos

Elfogadta és a honlapján közzétette a Médiatanács az NMHH 2018 második félévére vonatkozó vizsgálatát arról, hogy a hét országos közszolgálati és a két nagy kereskedelmi televízió hogyan és milyen arányban teszi befogadhatóvá műsorszámait hallássérült nézőinek. A több mint ötezer vizsgált műsorórában a kínált műsorok közel 83 százaléka volt elérhető a hallássérültek számára – ez a közszolgálati televíziók esetében 86,5%, míg a kereskedelmi televíziók esetében 71 százalék volt. A médiatörvényben előírt, kötelezően akadálymentesítendő műsoridőt 99,9 százalékában ebben a félévben is teljesítették, de anomáliák – felirathiány, tartalmi vagy időbeli pontatlanság – továbbra is előfordultak. A szolgáltatók túlnyomórészt (99,7 százalékban) most is feliratot alkalmaztak, a jelnyelvi tolmáccsal ellátott műsorszámok aránya ezúttal is elenyésző volt (0,3 százalék). A médiatörvény a közérdekű közleményeknél, a politikai reklámoknál, a hírműsorszámoknál – beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést is –, a politikai tájékoztató műsorszámoknál, a fogyatékos személyekről és esélyegyenlőségről szóló műsorszámoknál, a filmeknél, a játékoknál és a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámoknál írja elő a hallási akadálymentesítést.

 

Bírság a TV2 szolgáltatójának helytelen korhatár-besorolás miatt

A TV2 szolgáltatójára 1,35 millió forintos bírságot szabott ki a Médiatanács helytelen korhatár-besorolás miatt. A Baywatch című filmet a csatorna este 7 óra körül kezdte sugározni, 12-es karikával, pedig a filmben szereplő szexualitásra utaló jelenetek és a többször előforduló obszcén, trágár nyelvezet miatt csupán este 9 és hajnali 5 óra között kerülhetett volna az alkotás a képernyőre, 16-os korhatár-besorolással. A tanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét – köztük a szolgáltató által korábban elkövetett azonos tárgyú jogsértéseket – is figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmény adott formáját, mértékét. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Nagy rekesznyílású és nagy látószögű zoomos Sony objektív

A Sony örömmel jelenti be a full-frame α (Alpha) E-bajonettes objektívek legújabb tagját. Az FE 16-25mm F2.8 G egy nagy rekesznyílású, nagylátószögű zoomobjektív, amely a 16 mm és 25 mm közötti teljes zoomtartományban F2.8 maximális rekesznyílást tart fenn, és kompakt, könnyű kialakításának köszönhetően a kiváló képminőséget nagyszerű hordozhatósággal kombinálja.

2024. április 17. 13:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09