Állati Jó Gyermeknappal készül Siófok

forrás: Prím Online, 2019. május 23. 10:49

Siófokon nemcsak május utolsó vasárnapján, hanem egész hétvégén gyereknap lesz. Idén különleges állatos programokkal várja a kicsiket és a nagyobbakat a város május 25-én és 26-án. Lesz kutyabemutató, agility pálya, állatos játszóház, ismeretterjesztő műsorok és még egzotikus állatokkal is lehet majd találkozni. Emellett az Ezer Lámpás Éjszakája országos programsorozatához is kapcsolódik a város május 26-án.

A Kálmán Imre Kulturális Központ minden évben törekszik arra, hogy valamilyen tematika köré építse a gyereknapot, és idén az állatokra esett a választás, hiszen ezzel a témával minden korosztályt meg lehet szólítani – mondta Gyulainé Isó Edina az idei Állati Jó Gyermeknapról. Az is fontos szempont volt, hogy így a Siófoki Állatvédő Alapítvány munkájára is fel tudják hívni a figyelmet. Az alapítvány kutyasimogatóval is készül a gyereknapra.

 

A programok mindkét nap reggeltől estig zajlanak. Szombaton és vasárnap egész nap lesz tanyás játszóház a Levendula Játszóház és Alkotóműhely jóvoltából, ahol a tanyasi élettel és a ház körül tartott állatokkal ismerkedhetnek meg a gyerekek játékos formában. Szintén egész nap nyitva áll Szarka Piroska vadgazda mérnök ismeretterjesztő játszóháza is, ahol pedig a hazai vadon élő állatokról tudhatnak meg többet a gyerekek. Az ismert vadállatbefogó, Both Zoltán interaktív előadásán pedig egzotikus állatokat is meg lehet csodálni szombaton.

 

 

Természetesen gyerekkoncertek és más gyerekműsorok is szerepelnek a hétvégi programok között, de érdekes állatos bemutatókat is tartanak majd a Fő téren. Szombaton a Siófoki Kutyaiskola és Sport Egyesület, vasárnap pedig a Gyermekekkel a Kutyákért – Kutyákkal a Gyermekekért Alapítvány terápiás kutyabemutatóját lehet megnézni. Ez utóbbihoz egy akadálypálya is készül, amelyen később a gyerekek is végigmehetnek saját kedvencükkel.

 

Mára hagyománynak tekinthető, hogy a városi gyereknapon a siófoki Beszédes József Általános Iskola Speciális Tagozatát lehet támogatni. Szintén a jótékonyság jegyében a felnőtteknek véradásra is lesz lehetőségük május 25-én napközben a Kálmán Imre Kulturális Központ előcsarnokában.

 

Évek óta elmaradhatatlan része a siófoki gyereknapnak az Ezer Lámpás Éjszakája is. A város idén is csatlakozott a kezdeményezéshez, amely a csellengő gyerekekre akarja felhívni a figyelmet. Vasárnap este ennek keretében ingyenes koncertet ad a Zaporozsec, Hevesi Tamás és Zenekara, illetve a New Level Empire, majd 21 óra 30 perckor világító lufikat engednek magasba a Fő téren.

 

Szintén a gyerekeltűnések megelőzésének fontosságára hívja fel a figyelmet a Nők Együtt Egyesület gyereknapot megelőző, május 23-i rendezvénye, amelyet idén harmadjára tartanak meg. A polgármesteri hivatalban megrendezett programon fellép az Egerszegi Akusztik, emellett interaktív előadás és beszélgetés is lesz a csellengés veszélyeiről, hiszen évente kb. 250 ezer gyermekeltűnést jelentenek be az EU-ban. Orbán Katalin, a Nők Együtt Egyesület vezetője elmondta, hogy büszkék rá, hogy Siófokon ők foglalkoztak először ezzel az egész társadalmat érintő problémával, és a gyerekeltűnésekhez kapcsolódó programjukkal minél több iskolába, illetve más intézménybe szeretnének eljutni. Ennek kapcsán az egyesület egy kisfilmet is készített, amelyet május 23-án fognak bemutatni. A rendezvény után közös, figyelemfelkeltő siófoki sétára is hívják a több száz résztvevő iskolást és az érdeklődő felnőtteket.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05