A BILK Nyrt. 2020 közepéig megkezdheti részvényei tőzsdei értékesítését

forrás: Prím Online, 2019. június 30. 12:58

A BILK Logisztikai Nyrt. továbbra is kitart részvényei tőzsdei értékesítésének terve mellett. Ezért kérvényezte a Budapesti Értéktőzsdénél (BÉT) a kereskedés megkezdésére rendelkezésre álló határidő meghosszabbítását újabb egy évvel. A BÉT vezérigazgatója a kérést pozitívan bírálta el, amelynek értelmében a társaság 2020. június 30. napjáig kezdeményezheti értékpapírjai tőzsdei kereskedésének megkezdését.

Magyarország egyik legnagyobb logisztikai központja 2018. első felében alakult át nyilvános részvénytársasággá azzal a szándékkal, hogy részvényei 49 százalékának tőzsdére bocsátását követően szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT) alakuljon át és így folytassa tevékenységét. 

 

A részvények értékesítése ugyan eredmény nélkül zárult, a kibocsátó azonban megőrizte elkötelezettségét tervei megvalósítása melletti. Ekkor kért és kapott először haladékot arra, hogy értékelje a sikeres realizáláshoz szükséges további lépéseket és a befektetői hangulatot.

 

Az azóta eltelt időszakban a társaság tovább növelte raktárkapacitását, árbevételét és üzemi tevékenységének hatékonyságát. Bérbeadható területe 2018-ban 3800 m2-rel bővült és az év végén meghaladta a 186 ezer m2-t. Bérbeadottsági mutatója 2018-ban 98,7 százalék volt.  

 

Egy újabb, 19 800 m2 területű raktár-, és 1500 m2 es irodaterületet magában foglaló raktárcsarnok építése befejezés előtt áll. A beruházás értéke a kapcsolódó létesítményekkel együtt összesen 3,5 milliárd forint. A társaság árbevétele 2018-ban meghaladta a 12 millió eurót, ami 531 ezer euróval haladja meg a 2017-es értékesítés értékét. Az EBITDA 7989 ezer euró.

 

A tőzsdei értékesítés szándékát erősíti a kedvező befektetői hangulat és az ipari ingatlanpiac változatlan növekedésének tendenciája. A Budapest környéki kapacitások 2018-ban 127 ezer m2-rel bővültek, 2019-ben további 129 ezer m2 fejlesztés van folyamatban, amiből 23 ezer m2-t az első negyedévben már át is adtak. Az üresedési ráta az év első három hónapjában rekord alacsony volt. Az adatok alátámasztják az előrejelzéseket. 

 

A társaság figyelemmel kíséri azokat a folyamatokat, amelyek kedvezők lehetnek az értékpapírjai tőzsdei értékesítésére vonatkozó döntés meghozatalához.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Chameleon Smart Home a BÉT Xtend piac új belépője

2023-ban első alkalommal szólalt meg a Budapesti Értéktőzsde ikonikus csengője – a BÉT a mai napon az okosotthon-rendszerek fejlesztésével foglalkozó, a tavalyi évben Európában és Kanadában is terjeszkedő Chameleon Smart Home Nyrt.-t köszöntötte középvállalati platformján, a BÉT Xtenden. A Chameleon a sikeres tőzsdei bevezetés érdekében a BÉT középvállalati szolgáltatás-palettájának részét képező, európai uniós forrásból megvalósuló Mentor Programhoz is csatlakozott 2022 első felében. Az év második belépését jelző csengetés egyúttal előrejelzi, hogy az Xtend piac tavaly látott, dinamikus növekedése 2023-ban hasonló ütemben folytatódhat.

2023. február 2. 18:33

Novák Péter érkezett a Httpool by Aleph magyarországi csapatának élére

Megerősíti magyarországi csapatát a Httpool by Aleph: Novák Péter country managerként veszi át a hazai leányvállalat vezetését. A média, a digitális marketing, valamint az üzletfejlesztés területén 25 éves iparági tapasztalattal rendelkező szakember a dentsu Hungary vezérigazgatói pozíciójából érkezett. 

2023. február 2. 15:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2022 díjazottjai!

2023. január 27. 09:47

Látássérülteknek fejlesztett eszköz nyerte az LG versenyének fődíját

2023. január 26. 14:02

Közeleg a 31. Magyar Innovációs Nagydíj felhívás beadási határideje

2023. január 16. 18:51

A Bullitt műholdas szolgáltatása lefedettlenség esetén is biztosítja az üzenetküldést

2023. január 9. 15:46