Bemutatta szellemi tulajdonról szóló jelentését a Huawei

forrás: Prím Online, 2019. július 1. 11:30

A szabadalmakról, az innovációról és a szellemi tulajdon védelméről szól a Huawei Technologies legújabb jelentése (white paper). A beszámolót a Huawei vezető jogásza, Song Liuping ismertette a vállalat központjában tartott sajtótájékoztatón. A szakember kiemelte, hogy a Huawei számára kiemelt fontosságú a szellemi tulajdonjog, amely az innováció sarkalatos pontja. A cég szerint az amerikai vádak alaptalanok a Huawei vélt, szellemi tulajdont érintő visszaéléseit illetően, és a szellemi tulajdon átpolitizálása is veszélyeztetheti a globális fejlődést.

A Huawei Technologies saját szabadalmait, valamint a harmadik felek szellemi tulajdonjogát érintő álláspontját is tartalmazza a vállalat legújabb, hazai idő szerint ma hajnalban bemutatott jelentése. „A szellemi tulajdonjog tiszteletben tartása és védelme: az innováció alapja” című beszámolójában a Huawei részletezi többek között a cég innovációval és a szellemi tulajdonjogok védelmével kapcsolatos gyakorlatát és hozzájárulásait. A jelentés szerint amellett, hogy saját szabadalmakat is bejegyeztet, a vállalat több mint hatmilliárd amerikai dollárt fizetett ki más vállalatok szellemi tulajdonjogának jogszerű használatáért, közel nyolcvan százalékban amerikai vállalatoknak.

 

A beszámolót Song Liuping, a Huawei vezető jogásza ismertette, aki elmondta, hogy a vállalat sikerének immár harminc éve az egyik központi szereplője az innováció és a szellemi tulajdonjogok. A tavalyi év végén a Huawei világszerte 87 805 szabadalmat jegyeztetett be, ezek közül 11 152-t az Egyesült Államokban. 2015 óta a vállalat több mint 1,4 milliárd amerikai dollár értékben jutott szabadalmak licenszeiből származó bevételekhez. A jelentés tartalmazza továbbá azt is, hogyan járult hozzá a folyamatos innováció a Huawei sikeréhez, milyen szociális értékeket képviselnek a vállalat innovációi, valamint, hogy mi a Huawei álláspontja a harmadik felek szellemi tulajdonjogát illetően.

 

A vállalat jogásza a beszámoló ismertetésekor kiemelte, hogy amennyiben a világpolitika szereplői befolyásolásra használják fel a szellemi tulajdonjogot, az veszélyes következményeket eredményezhet a globális innovációban.

 

 

„Ha egy kormányzat tagjai politikai eszközként használják a szellemi tulajdonjogot, akkor a szabadalmi védelmi rendszer felé meglévő bizalmat teszik tönkre. Ha egyes kormányzatok megfosztanak vállalatokat azok szellemi tulajdonjogától, az a globális innováció alapjait rengeti meg” - mondta Song.

 

A Huawei jogásza hozzátette, hogy a szellemi tulajdonjog magántulajdon, amelyet törvény véd, ezért az ezzel kapcsolatos lehetséges vitákat jogi keretek között kell megoldani. Az amerikai vádakkal kapcsolatosan a szakember kiemelte, hogy az elmúlt harminc évben egyetlen bíróság sem jutott arra a következtetésre, hogy a Huawei szellemi tulajdonjog rosszindulatú elbitorlásában vétkes volna, továbbá a vállalatot sosem kötelezték arra, hogy ilyen célból kártérítést fizessen.

 

„A Huawei együttműködő és tiszteletteljes hozzáállását a szellemi tulajdonjog felé az az egyszerű tény is alátámasztja, hogy számos technológiai vívmányát beépítette nyílt 3G, 4G és 5G szabványokba. Ennek eredményeként olyan országok is a Huawei szabványait használják, valamint a vállalat technológiáinak előnyeit élvezik, amelyek nem közvetlenül a Huawei-től vásárolnak termékeket” - mondta Song.

 

A vállalat álláspontja szerint a Huawei betartja a szabadalmi felhasználás nemzetközi szabályait és nem tervezi saját innovációs portfoliójának „politikai fegyverként” való hasznosítását sem a piac többi szereplője, sem az adott országok felhasználói ellen.

 

 „A Huawei nyílt és együttműködő hozzáállást tanúsít, követi a tisztességes, méltányos és diszkrimináció-mentes feltételeket (FRAND), amikor iparági partnerekkel tárgyal egyes szabadalmak felhasználásáról. Ezentúl is készek vagyunk megosztani technológiánkat a világgal. Ebbe az 5G is beletartozik, ahogy az amerikai vállalatok és fogyasztók is. Közösen tudjuk elérni az iparág-, valamint az egész emberiség technológiájának fejlődését” - tette hozzá a vállalat jogásza.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Debrecenben nyitott regionális központot a 4iG

Debrecenben nyitotta meg legújabb régiós központját kedden a 4iG Nyrt., a társaság az észak-magyarországi gazdasági övezetben működő partnereinek kíván közvetlenebb és testre szabottabb szolgáltatásokat nyújtani - tájékoztatta az informatikai vállalat az MTI-t.

2020. augusztus 5. 17:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új energiacímkék jönnek a háztartási gépekre

2020. augusztus 4. 16:36

Online sportfogadás Magyarországon

2020. július 23. 20:39

Harmadával nőttek a kibertámadások a koronavírus miatt

2020. július 16. 09:36

Újdonságok a szegedi informatikatörténeti kiállításon

2020. július 3. 18:53
online sportfogadás