Az új helyszínen is hatalmas siker volt az idei Telekom VOLT Fesztivál

forrás: Prím Online, 2019. július 1. 12:21

Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére idén 143.000-en látogattak el Sopronba.

„A közönség és a fellépőink visszajelzése alapján úgy látjuk: sikerrel debütált az új helyszín. A nyitónapi nézőcsúcs megmutatta, hogy 40.000 vendéget is kényelmesen képes fogadni és ellátni a terület. A VOLT után az idei tapasztalatok alapján természetesen szükséges további fejlesztés a helyszínen, azonban nagy öröm számunkra, hogy elsőre jól vizsgázott a VOLT új területe, amely nagyobb, komfortosabb és jóval biztonságosabb a korábbinál. Az új helyszín arra vontakozóan is biztosítékot jelent, hogy legalább 10 évre előre tervezni lehessen Sopronban az eseménnyel “ – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapítója.

 

A legnagyobb érdeklődés az első napon fellépő rock bandákat kísérte. A headlinerek mindegyike, a Slipknot, Slash, a Black Eyed Peas és Parov Stelar is nagy sikernek bizonyult, de ugyancsak tízezrek voltak kíváncsiak a Halott Pénz 15 éves, jubileumi showjára, amelyből az év végére film is készül.

 

Újabb szobor-székekkel gyarapodott a „Sopron – a Csillagok Városa“ projekt. Idén Németh Annától, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató helyettesétől a Slipknot és a Halott Pénz kapott ajándékba egy-egy műalkotást, amelyek a következő hónapokban Sopron belvárosában lesznek felállítva.

 

 

Négy napra teljesen megtelt Sopron és környéke. Az utcákon, tereken, éttermekben, kávézókban a megszokottnál jóval többen fordultak meg, a szálláshelyek pedig többszörös áron keltek el. A VOLT turisztikai jelentőségét mutatja, hogy szabad szobát Sopron környékén se lehetett már találni.

 

A VOLT minden évben fontosnak tartja, hogy a vendégei figyelmét egy-egy kiválasztott ügyre irányítsa. Tavaly az autizmus volt a fő téma, idén pedig a Média Unió kampányához kapcsolódva a tanárok megbecsülése, illetve a 30 éve Sopronpusztán megrendezett Páneurópai Piknik. A VOLT egyik jelképének számít Ef Zámbó István Trabantja, amelyet a rendszerváltás huszadik évfordulóján a VOLTon készített a művész. Idén, a harmincadik évfordulón egy újabb Trabant alakult át Ef Zámbó keze alatt, amely a nyáron több fesztiválon bemutatkozik majd.

 

„Büszkék vagyunk arra, hogy a VOLT egyre inkább családi eseménynek számít. Sopronból ezernél is többen érkeztek hozzánk biciklivel és feltűnően sokan hozták magukkal a gyerekeiket is. A gyerekeknek a belépőért egy olyan rajzzal kellett fizetniük, amelyet a VOLT inspirált. Négy nap alatt közel 500 rajzot kaptunk, ezek jó része a VOLT oldalán is megnézhető“ – mondta el Fülöp Zoltán, a Telekom VOLT Fesztivál másik főszervezője.

 

A Telekom VOLT Fesztivál a kezdetek óta törekszik arra, hogy ne lehessen besorolni a hagyományos zenei fesztiválok közé. Ezt a célt szolgálta idén a számtalan művészeti alkotás, amelyekkel a helyszínen lehetett találkozni. Jelen volt a Láthatatlan Kiállítás, ahol egy sötét konténerben vakok segítségével lehetett tájékozódni. Krasznai János fotóművész mozgó műtermében fekete-fehérben örökítette meg az ezerarcú fesztiválozókat.

 

Nagy büszkeség a szervezők számára, hogy a helyszíni véradó állomáson minden eddiginél többen adtak vért és ismét országos rekord született. A VOLT vendégei egy magyar nagyváros vérellátásnak megfelelő mennyiségben adtak vért.

 

A 2020-as Telekom VOLT Fesztivál időpontja: július 1-2-3-4. 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09