Szalay Imre a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság új ügyvezetője

forrás: Prím Online, 2019. július 10. 11:41

2019. július 1-től Szalay Imre, az NJSZT korábbi alelnöke tölti be a társaság ügyvezetői posztját, miután elődje, Alföldi István huszonhárom év után nyugdíjba vonul, és októberig már a felmentési idejét tölti.

Szalay Imre mostanáig a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság alelnöke volt, július 1-jétől azonban a társaság ügyvezetőjeként tevékenykedik. Szalay 1982 óta tagja az NJSZT-nek, a társaság számára számos konferenciát szervezett az elmúlt évtizedekben.

 

Szalay Imre matematikusként és informatikusként végzett Szegeden, a hazai számítástechnika kialakulásának egyik meghatározó műhelyében. A 64 éves szakember többek közt a Vodafone operációs igazgatójaként, a Hewlett-Packard Magyarország vezérigazgató-helyetteseként, illetve a Compaq Magyarország professzionális szolgáltatásokért felelős igazgatójaként, a Digital Equipment Magyarországnál rendszerintegrációs igazgatóként dolgozott korábban.

 

Az ICT-szektorban végzett hivatali munkája mellett sok tapasztalatot szerzett szakmai non-profit szervezetek építésében, szervezésében, és vezetésében is. A projektmenedzsment szakma elismert hazai vezetője, a Project Management Institute (PMI) hazai tagozatának tizenöt éven át volt elnöke, ezen kívül közreműködött a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE), Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ) szakmai szervező munkájában is. 

 

„Korábban örömmel fogadtam el az NJSZT alelnöki felkérését is, remélve, hogy civil szervezeti tapasztalataimmal segíthetem a Társaság fejlődését. A mostani ügyvezetői felkérés pedig nem várt nagy kihívásként ért. Alföldi István távozásával most még mélyebben kapcsolódhatok be az NJSZT életébe. Az elmúlt félév során nagyon sok ötlet, pozitív kezdeményezés érkezett az új elnökséghez, és az a tervünk, hogy a tagság, önkéntesek bevonásával ezekből építkezünk, hogy Társaságunk a ICT szakma és digitális világ közti igazi katalizátorrá válhasson. Ehhez elengedhetetlennek látjuk a fiatalítást, mindenhol, beleértve a vezető posztokat is” – mondta el jövőbeli elképzeléseiről Szalay Imre.

 

„Az elmúlt évtizedekben számos nagyvállalatnál, így például a Vodafone, a Hewlett-Packard és a Compaq helyi leányainál, illetve a SZÁMALK és SZÁMKI vállalatoknál is dolgoztam már együtt Szalay Imrével, így biztos vagyok benne, hogy személyében társaságunk irányítása megfelelő kezekbe került. Imrét múltbéli tapasztalatai és szerteágazó szakértelme predesztinálják arra, hogy a jövőben is képes lesz folyamatosan megújulni az ICT-iparág alakulásának megfelelően” – mondta az ügyvezetői kinevezés kapcsán dr. Beck György, az NJSZT elnöke.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Bridgestone készen áll arra, hogy otthonában üdvözölje a világot

A Bridgestone Corporation az egyetlen olyan világszintű olimpiai és paralimpiai partner, amelynek globális központja Tokióban van. A vállalat az olimpiai eseményekig hátralevő egy évben arra invitálja a világot, hogy kövesse az ötkarikás játékokhoz vezető útján, és tapasztalja meg, mit jelent segíteni az embereknek álmaik megvalósításában.

2019. július 22. 18:53

Várakozáson felüli növekedés a mobilfizetésben

A 2018. évet is meghaladóan nőtt 2019. első felében a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer forgalma, míg 2017. évhez viszonyítva 2018-ban közel 20 százalékkal emelkedett az országosan egységes mobilfizetési szolgáltatásokhoz kapcsolódó fizetéssel végződő tranzakciók száma, addig 2019. első félévében már közel 25 százalékkal nőtt a forgalmi érték. Az idei év júliusáig már közel 2,6 millió felhasználó vette igénybe a rendszert.

2019. július 22. 14:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Vodafone megkapta az engedélyt a UPC felvásárlására

2019. július 18. 17:06

A 4iG megvásárolja a T-Systems Magyarországot

2019. július 9. 11:43

A Bosch repülni tanítja az autókat

2019. június 21. 14:03

Több mint 1000 milliárd forintot költenek el Magyarországon az e-kiskereskedelemben

2019. június 4. 11:26
online sportfogadás