A HONOR bemutatta a világ első, HarmonyOS operációs rendszerrel működő okosképernyőjét

forrás: Prím Online, 2019. augusztus 13. 15:06

A Honor okostelefon márka bemutatta új, Honor Vision termékcsaládját a Huawei 2019-es fejlesztői konferenciáján (Huawei Developer Conference), Kínában. A Honor első, nagy kijelzős okoskészüléke, amely a Honor Sharp Tech koncepció számos fejlesztését tartalmazza, új korszakot nyit a jövő televíziói számára. A Honor Vision az első olyan okoseszköz, amely a Huawei három, saját fejlesztésű chipkészlete mellett a vállalat szintén saját fejlesztésű operációs rendszerével, a HarmonyOS-sel működik.

„A Honor Vision több annál, mint amit eddig televíziónak neveztünk. A készülék a Honor Sharp Tech fejlesztései révén újraértelmezi a televízió jövőjét, és meghatározó szerepet játszik majd az okosotthonokban. Nemcsak otthoni szórakoztató rendszer, hanem információmegosztó, irányító és eszközkezelő központként is funkcionál” – mondta George Zhao, a Honor elnöke.

 

A világ első, HarmonyOS operációs rendszerrel működő okosképernyője

A Huawei idei fejlesztői konferenciáján mutatta be saját fejlesztésű, mikrokernel alapú operációs rendszerét HarmonyOS néven, amely egységes felhasználói élményt biztosít minden eszközön és felhasználói helyzetben. A HarmonyOS-t optimalizálják és fokozatosan alkalmazzák majd a márka okoseszközein, ideértve az okosórákat, kijelzőket, hangszórókat és a járművekbe telepített rendszereket is. A HarmonyOS nyílt forráskódú platformként jelenik meg világszerte.

 

Szinkronizált chip-hármas: Honghu 818 intelligens lapkakészlet, AI Camera NPU chipset és a legfejlettebb Wi-Fi chipek

A HONOR Vision számos innovatív technológiát egyesít a magával ragadó felhasználói élmény érdekében.

 

Honghu 818 intelligens lapkakészlet kijelzőkhöz: A legújabb, világszerte elérhető intelligens kijelzőkhöz készült SoC, a Honghu 818 egyedülálló képességekkel rendelkezik. Hét képfeldolgozó technológiát foglal magában, ezek a Motion Estimate and Motion Compensation (MEMC, mozgáskompenzálás), a High Dynamic Range Imaging (nagy dinamikatartományú kép), a Super-Resolution (alacsonyabb felbontású kép felskálázása), a Noise Reduction (zajcsökkentés), a Dynamic Contrast Improvement (dinamikus kontrasztszabályozás), az Auto Color Management (automatikus színkorrekció) és a Local Dimming (sötét területek háttérvilágításának állítása). A Honghu 818 lapkakészlet ezeken keresztül javítja és optimalizálja a felbontást, a kontrasztarányt és a színeket, mindezt több algoritmus segítségével.

 

A nyolcmagos processzor könnyedén megbirkózik az erőforrásigényes képfeldolgozó műveletekkel nagy kijelzőkön is, illetve képes több feladat egyidejű futtatására. A MEMC technológia pedig nagy felbontású képeket, kiemelkedő hangminőséget és távoli, hang alapú interakciót biztosít. A processzor sávszélesség-kihasználási foka iparági szinten kiemelkedő: átlagosan 50 százalékkal jobban teljesít, mint más eszközök.

 

AI Camera NPU chipset: A Honor Sharp Tech koncepciójának köszönhető egy másik fejlesztés, a mesterséges intelligencia által támogatott pop-up kamera. Dedikált HiSilicon Hi3516DV300 NPU lapkakészlet segítségével az eszközön olyan funkciók válnak elérhetővé, mint például az arcfelismerés, a test mozgásának követése vagy a testtartás érzékelése. A pop up kamera intelligens és biztonságos felhasználói élményt nyújt: használaton kívül automatikusan a képernyő mögé húzódik, falra szerelt változat esetén pedig 10 fokkal lefelé fordul.

 

Legfejlettebb Wi-Fi chipek: A Honor Vision megkapta a HiSilicon Hi1103 csúcslapkákat is, amelyek a világon elsőként támogatják a 160Mhz-es sávszélességet akár 1,7 Gbps letöltési sebességgel. Ez a chipset 1,7-szer gyorsabb az átlagos modelleknél, így simább és stabilabb videolejátszást tesz lehetővé, különösen 4K HD videók esetében. Támogatja a 2,4G/5GHz kettős frekvencia optimalizálást is. Míg a 2,4 GHz-es Wi-Fi erősebb Wi-Fi-jelet és szélesebb elérhetőséget biztosít, az 5 GHz-es Wi-Fi gyorsabb internetsebességet és kisebb késleltetést tesz lehetővé, optimalizált kapcsolatot kínálva számos környezetben. 

 

 

 

A Honor Vision átalakítja a televízió jövőjét

A Honor Vision meghatározó szerepet fog játszani az okosotthonokban is. Túl azon, hogy otthoni szórakoztató rendszerként működik, a Honor Vision lehetővé teszi információk megosztását, különböző okosotthon szolgáltatások központi irányítását, valamint több okoskészülék együttműködését.

 

Házi szórakoztató központ: A Honor Vision lenyűgöző hang- és képélményt nyújt, amivel közvetlenül elérhetőek a Huawei Video és számos más platform tartalmai (például sorozatok, mozifilmek). 

 

Információmegosztó központ: A beépített Family Note funkciónak köszönhetően a Honor Vision intelligens kijelzője 600 millió képet tud fogadni csupán 20 másodperc alatt a felhasználók mobiltelefonjáról, a Huawei Share fájlküldő szolgáltatás segítségével. Ez a sebesség százszor gyorsabb, mint ami Bluetooth kapcsolaton keresztül biztosítható.

 

Irányító központ: A Huawei és a Honor elkötelezett a HiLink elnevezésű, nyílt okosotthon ökoszisztéma létrehozása mellett. A platform és a technológia elérhető lesz az iparág más okosotthon szolgáltatói számára, hogy a felhasználók szabadon összekapcsolhassák az általuk preferált termékeket.

 

Eszközkezelő központ: A Honor Magic Link funkciójának köszönhetően a felhasználók nemcsak a Honor Vision kijelzőjén, hanem okostelefonon vagy tableten keresztül is kereshetnek programokat, kezelhetik a beállításokat, valamint a mobil eszközökön bevitt tartalmakat valós időben szinkronizálhatják a képernyőre. 

 

A kézi eszközökről a fájlok külön applikáció nélkül is megjeleníthetők az intelligens képernyőn, illetve elegendő csupán NFC kapcsolódást aktiválni, és máris 1080p felbontásban, HDR minőségben, a Honor Vision kijelzőjén élvezhetők a multimédiás tartalmak. 

 

A rendkívül alacsony, 100 ezredmásodperces késleltetés miatt a felhasználók két másodpercen belül csatlakoztathatják eszközeiket a Honor Vision készülékhez. A felhasználók videofelvételek vagy képek böngészése és játék közben zökkenőmentesen válthatnak a Miracast és a DLNA mód között.

 

Lenyűgöző dizájn

A Honor Vision mindkét változata 55 hüvelykes, 4K HDR kijelzővel rendelkezik. Az eszközök három oldalon káva nélküli kialakítással bírnak, így az előlap 94%-át a kijelző foglalja el. Az okosképernyőt 6,9 mm széles, fém keret fogja körbe, a hátlap gyémánt mintázatú. A Honor a készülékeket intelligens, pulzáló LED világítással, valamint a szem egészségét szolgáló, kék fény elleni védelemmel látta el, utóbbit a TÜV Rheinland minősítés is garantálja. A Honor Vision jelenleg standard (2GB+16GB) és Pro (2GB+32GB) változatban érhető el.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05