Indul Magyarország legnagyobb IT versenye
Idén harmadik alkalommal rendezik meg az Országos IT Megmérettetést, amely a magyarországi IT szakemberek legnagyobb online szakmai versenye.
„A gépezők viadala” szlogennel futó, hét héten át tartó játékos versenysorozatra augusztus 21-től lehet nevezni. A verseny 20+1 kategóriájának feladatai a legmodernebb technológiák – így például az önvezető autók szoftvereinek programozása vagy a blokklánc rendszerek védelme – köré épülnek és elsősorban a résztvevők naprakész, alkalmazható tudását mérik. Az idei megmérettetésre azokat a még nem szakmabeli jelentkezőket is várják, akik szeretnék felmérni, hogy alkalmasak lennének-e a jövőben programozónak.
Tavaly már több mint 2600-an vettek részt az Országos IT Megmérettetésen, amelyet idén szeptember 25. és november 30. között rendeznek meg. A 7 héten és 7 fordulón át tartó versenysorozatra augusztus 21-től lehet nevezni összesen 20 + 1 kategóriában, amelynek feladatait vezető hazai és nemzetközi vállalatok szakemberei – köztük az IBM, a Robert Bosch vagy az IT Services – állították össze és hitelesítették. A fordulónként körülbelül 10-15 percet igénybe vevő versenyre minden olyan jelentkezőt várnak, aki szeret játszani, és szeretné játékos feladatokon keresztül bővíteni a tudását, vagy akinek fontos a szakmai fejlődés, és felmérné, mennyire naprakészek az ismeretei.
Az egyes kategóriák izgalmas történetekbe ágyazott feladatai nem elsősorban a résztvevők lexikális ismereteire kíváncsiak, a versenyzőknek a való életből vett, vagy izgalmas, fiktív történetekbe ágyazott feladatokat kell megoldaniuk. Fordulóról fordulóra egyre nehezebb kihívás elé állítják a versenyzőket, aki pedig valamely kategória győztese szeretne lenni, annak a legújabb technológiákat és programnyelveket is ismernie kell. A verseny abszolút győztese nyeri el a legsokoldalúbb IT szakembere címet, akinek több területet is érintő, komplex tudásról kell tanúbizonyságot tennie.
„A tavalyi kutatásunkból kiderült, hogy a magyar IT szakemberek nem attól tartanak a legjobban, hogy a gépek hamarosan átveszik a munkájukat, hanem, hogy a szaktudásuk nagyon gyorsan elévül. Ezért is épül ez a verseny a legmodernebb technológiákra, hogy tudásukról tükröt tartson a versenyzőknek – mondta Pulay Gellért. A versenyt szervező IThon.info portál alapítója hozzátette, a megmérettetésnek egyben az is célja, hogy vonzóvá tegyék az IT szakmát, és olyanokat is megnyerjenek a humánerőforrás-hiánnyal küzdő ágazatnak, akik még nem merték elhinni, hogy alkalmasak lennének erre a pályára. Nekik hozták létre idén A jövő programozója kategóriát, amely nem az IT ismereteket méri, hanem játékos logikai és egyéb feladatokat állít a még nem szakmabeli versenyzők elé, hogy felmérje, rendelkeznek-e azokkal a képességekkel, amelyekkel sokra vihetik ebben a szakmában.
A kategóriák győztesei értékes nyereményekkel gazdagodnak, a verseny abszolút győztese pedig elutazhat Kínába, a világ egyik legnagyobb technológiai vállalata, a Huawei Technologies shenzheni központjába, hogy testközelből nézhesse meg a jelen és a jövő meghatározó ICT technológiáit.
A versenyre ezen a linken lehet jelentkezni: https://ithon.info/megmerettetes
Kapcsolódó cikkek
- További 50 fővel növeli létszámát az idei évben pécsi IT-központjában az ALDI
- A lányok is lehetnek sikeres fejlesztők!
- Jól jönne a nőies megközelítés az informatikában – Lányok Napja a DXC-nél
- Fight- IT – IT Harcosok összecsapása
- Mozgásban, megállás nélkül: a „nonstop IT” öt alapköve
- Több száz millió emberért versenyeznek az IT-guruk
- Alice szerint az IT igenis lányos szakma
- Van egy ember a cégnél, akit ritkán látni, de ha baj van, azonnal hívhatjuk
- Erős éve lesz az informatikai szektornak
- One Ingram: az IT szektor hatékonyságnövelő újdonságai egy helyen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Környezetvédelmi díjat kaptak az LG 2023-as OLED evo tévéi
Az LG Electronics (LG) 2023-as OLED evo tévéi megkapták a Carbon Trust*** CO2 kibocsátás csökkentéséről* és CO2 méréséről** szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a Société Générale de Surveillance SA (SGS) környezetvédelmi címkét**** is magáénak tudhatja. Az elismerésekkel az LG folyamatos ESG-erőfeszítéseit díjazták, amelyeket a gyártás során keletkező műanyaghulladék csökkentése érdekében tesz.
Új okosóra a Huawei magyarországi kínálatában
Új okosórával bővül június 1-jétől a Huawei magyarországi kínálata: a HUAWEI WATCH GT 3 SE a sorozat eddigi legkisebb súlyú készüléke, amely sport- és fitnesz funkciók széles választékát nyújtja, és akár két hetes folyamatos használatot tesz lehetővé. Az okosóra kompatibilis Android és iOS-készülékekkel, a felhasználók egyszerűen indíthatnak és fogadhatnak hívást az eszközzel, amely gyorstöltéssel is tölthető.
Új technológiák forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát
Az elmúlt években számos új technológia jelent meg a pénzügyi szektorban, amelyek forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát. Az AFR 2.0 és a szupertárcák a legújabb innovációknak tekinthetők ezen a területen, amelyek azt ígérik, hogy alapjaiban változtatják meg a fizetés jövőjét. Segítségükkel az ügyfelek egységes és kényelmes fizetési élményben részesülnek, míg a pénzügyi szolgáltatók számára lehetőség nyílik újfajta üzleti modellek kialakítására.
Zöld gasztroreformot hirdet a magyar startup
Mintegy 550 millió forintot fordíthat növekedésére a Greenstic Europe Kft. (Greenstic) az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures befektetésének köszönhetően. A környezetbarát, egyszer használatos éttermi eszközöket forgalmazó vállalkozás regionális szinten bővíti tevékenységét, miközben célul tűzte ki a gasztroszektor környezettudatossá tételét, és a körforgásos gazdasági modell alkalmazását is.
Szerverhardver frissítés vs. váltás a legújabb platformra – melyik éri meg jobban?
Az elmúlt időszak gazdasági kihívásai az adatközponti IT-infrastruktúrákat sem kímélik. Egy korábbi felmérés adatai szerint 2020-ban még a válaszadók 42 százaléka azt vallotta, hogy két-három évente frissíti adatközponti szervereit, míg 26 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy ezt minden évben megteszi.