Szeptembertől még több testkamera segíti a jegyvizsgálók munkáját

forrás: Prím Online, 2019. szeptember 2. 11:22

A korábbiak mellé 103 testkamerát kapnak a MÁV-START jegyellenőrei szeptembertől. Tavasz óta több Mátészalkát érintő vonalon használnak a kollégák rendszeresen hasonló eszközöket, azok pozitív tapasztalatait alapul véve, újabb, az előbbinél nagyságrendekkel komolyabb fejlesztés történik.

A vasúttársaság a testkamerák mellett figyelemfelhívó kampánnyal, illetve a Készenléti Rendőrség és biztonsági személyzet segítségét is igénybe véve lép fel a jegyvizsgálók elleni támadásokkal szemben. Jegyvizsgálót 2018-ban 123 esetben, idén augusztus végéig 48 esetben ért inzultus, amiből 32 tettlegességig fajult (ütés, lökés, karmolás, rúgás), egy eset pedig nyolc napon túli sérüléssel járt.

 

2017-ben a vasúttársaság 25 jegyvizsgálója 3 gyártó összesen 26 eszközét tesztelte, e mellett március vége óta jó tapasztalatokkal a most érkezőkkel azonos márkájú, de korábbi típusú testkamerát viselnek a Mátészalkát érintő vasútvonalakon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók. A jelenlegi beszerzési eljárásban 5 pályázó terméke közül esett a választás a DAHUA MPT210-4X típusú eszközre, ami megfelel a MÁV által támasztott tucatnyi követelménynek. 

 

 

A MÁV-START igényeinek megfelelően fejlesztett MPT210-4X egy bűnüldözésben is használatos, a fokozott igénybevételt is jól tűrő testkamera, ami akár 8 órai üzemre is képes. Ezalatt folyamatos felvételt tud készíteni, akár éjszakai körülmények között is, amiből legalább 13 órányit képes tárolni, valamint károsodás nélkül kibírja a 2 méterről történő leejtést is. A full HD minőségű felvétel készítését a felhasználó bármikor elindíthatja és leállíthatja a készülék egyetlen gombjának megnyomásával.  A kamera a gombnyomást megelőző 20 másodperc videóanyagát is rögzíti, és 5 megapixeles fotó készítésére is alkalmas. A mobil kamera az adatokat kódolt formában, jelszóval védetten tárolja, így nincs lehetőség hozzá férni azokhoz az eszközön.

 

A vasúttársaság minden területi igazgatóságán telepítenek legalább egy gyűjtőállomást. A legtöbb készüléket a ceglédi, a váci és az esztergomi vonalakon használják majd, mert itt, a budapesti elővárosi vonatokon éri a legtöbb támadás, atrocitás a jegyvizsgálókat. Az elkövetők jellemzően azok közül kerülnek ki, akik menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel akarnak utazni. A készülékekhez tartozó gyűjtőállomások a munkavállaló azonosítására, a rögzített adatok letöltésére, a kamerák ellenőrzésére és az akkumulátorok feltöltésére szolgálnak. A készülék az adatokat a dokkolóra történő csatlakoztatás után automatikusan átmenti, és azt követően törli azokat a készülékről. A dokkolóra mentett felvételeket csak és kizárólag a rendőrség tekintheti meg. A dokkolón tárolt adatok pedig – a személyszállítási törvénynek megfelelően – a 16. napon automatikusan törlődnek.

 

 

Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta: „A MÁV-START Magyarországon az elsők között kezdte meg országos lefedettségű Mobil Kamerás Rögzítőrendszer kiépítését munkatársainak védelme és biztonsága, a jegyvizsgálókat ért támadások elkerülése és megelőzése érdekében. A teljes kamerarendszer költsége 149 millió forint, ami tartalmazza a teljes informatika háttérrel rendelkező 103 kamerát és a 12 telephelyre telepített dokkolókat. A MÁV-START a bántalmazások megakadályozása, a támadások visszaszorítása, az utasok és az utazószemélyzet biztonságának megóvása érdekében intézkedési tervet dolgozott ki, amelynek egyik eleme a kamerás rendszer bevezetése. Az intézkedéseink nyomán 2018 decemberétől csökkentek a bántalmazásos esetek, a rendszer bevezetésétől további csökkenést várunk. Abban bízunk, hogy jegyvizsgáló kollégáink munkáját nagymértékben segíteni fogja a rendszer, amelyet minél szélesebb körben használnak majd munkavállalóink.”

 

„Nagyon büszkék vagyunk, hogy a MÁV-START a Dahua Technology testkamera megoldása mellett döntött” – mondta Flynn Jiang, a Dahua Technology magyar régiós vezetője. „A MÁV-START célja, hogy megvédje a jegyvizsgálókat szolgálatteljesítés közben, és mi örülünk, hogy részesei lehetünk ennek az erőfeszítésnek élenjáró, csúcstechnológiás termékünkkel.”

 

Móré Anikó jegyvizsgálót korábban munkavégzés közben, hosszas egyezkedés után először szóban, majd tettlegesen is bántották a monori vasútvonalon. A támadás következtében agyrázkódást szenvedett. Elmondása szerint, örül a testkamerák bevezetésének, jelentős visszatartó erőnek érzi az eszközt. Czine László jegyvizsgáló tavasz óta rendszeresen használ testkamerát, tapasztalatai szerint az érintett mátészalkai vonalszakaszokon utazók lényegesen együttműködőbbé váltak.

 

Háttér-információk:

A vasúttársaság keményen fellép a munkavállalóit ért támadásokkal szemben, és mindent megtesz a jegyvizsgálók, fedélzeti jegyellenőrök biztonsága érdekében. Ezért számos rendőrségi és polgárőrségi megállapodást kötött, biztonsági személyzetet, vasútőri kíséretet rendelt, biztonságtechnikai beruházásokat valósított meg, és kiemelt figyelmet fordít a dolgozók sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt indított bűntető eljárások segítésére. A cél, hogy egyetlen ilyen eset se maradhasson jogkövetkezmény nélkül. A jegyvizsgálók közfeladatot ellátó személyek, ezért az őket ért támadások a Büntető törvénykönyv szerint bűncselekménynek minősülnek és szigorúan büntetendők. A MÁV-START figyelemfelhívó kampányt is indított, amelynek célja az utazóközönség tájékoztatása arról, hogy a közfeladatot ellátók elleni erőszak milyen büntetőjogi következményekkel jár.

 

Erőszak esetén a MÁV-START-nál a munkáltatói gondoskodás jegyében jogi segítségnyújtás, rehabilitációs szabadság, munkába való visszatéréshez mentori segítség, illetve pszichológiai segítségnyújtás vehető igénybe. A szolgálatot teljesítő munkavállalót ért támadás esetén kérhető jogvédelem, amely jogi tanácsadást, beadvány-készítést, valamint a nyomozóhatóság és a bíróság előtt történő jogi képviselet biztosítását jelenti.

 

A támadások megelőzése érdekben évente csaknem 80 ezer vonaton biztonsági személyzet, közel 14 ezer vonaton pedig a rendőrség munkatársai kísérik a jegyvizsgálókat. A vasúttársaság közfeladatot ellátó munkavállalói a jegyellenőrző készülék S.O.S. funkciója segítségével gyors és hatékony segítséget kérhetnek a problémás esetek és a konfliktusok megoldásában, minden olyan esetben, amikor úgy érzik, a nem együttműködő utasok miatt veszélyben lehetnek a vonaton tartózkodók, illetve saját maguk.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05