Új elnökségi tagokat választott a DIMSZ

forrás: Prím Online, 2019. szeptember 23. 12:20

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) megtartotta idei éves közgyűlését, ahol több pozíció megerősítése mellett új elnökségi tagot és felügyelőbizottsági elnököt is köszöntöttek. Az új tagok megválasztása mellett a szövetség bejelentette Keresőmarketing tagozatának elindulását, és kutatásainak értékesítését.

Szeptemberben tartotta rendes éves ülését a szövetség, ahol Huszics György a DIMSZ elnöke beszámolt a 2018-as év eredményeiről, a 2019-es év megvalósult és várható terveiről, majd ismertette a felügyelőbizottság jelentését, melyeket a jelenlévők egyöntetűen elfogadtak. 

 

Új elnökségi tagnak választották Stéger Anettet, a Magyar Posta piackutatási osztályvezetőjét, Kovácsházy Dénest, a DIMSZ Contact Center tagozat vezetőjét pedig megerősítették pozíciójában. A felügyelő bizottság új elnökeként dr. Halász Bálintot köszöntötték, a Bird & Bird ügyvédi iroda partnerét. Új tagként érkezett Bedi Viktor a SBH Images társtulajdonosa, és Mazura Péter a Crome Communication ügyvezetője. 

 

Stéger Anett a megválasztása kapcsán elmondta: „Bízom benne, hogy a DIMSZ elnökségében végzett munkámmal segíteni tudom az egyik leggyorsabban fejlődő marketingkommunikációs terület, az adatvezérelt marketing magyarországi szakmai szervezetekének tevékenységeit, s amelynek eredményeit és tapasztalatait a logisztikai szektor folyamatosan változó kihívásainak kezelésében is kamatoztathatom. Fontosnak tartom, hogy a szövetség tervezetten, hatékonyan és átláthatóan dolgozzon a tagjai és a szakmai szereplők érdekében.”

 

Dr. Horváth Katalin, a CMS Budapest szenior ügyvédje részletes beszámolót tartott az elmúlt egy év adatvédelmi gyakorlatáról. A NAIH által véleményezett vagy bírságolt incidenseket egyenként elemezte, majd ismertette a kockázatcsökkentési javaslatokat. 

 

A közgyűlésen bejelentették a Keresőmarketing tagozat elindulását is, amelynek célja, hogy a különböző keresőmarketing fókuszú online és digitális szakágakat egybefogja, mind a szakembereknek, mind az ügyféloldalnak egy átlátható, edukált és etikailag vezetett piaci körülményt alakítson ki. A kutatás előkészítésében és a tagozat munkájában többek között a Café Communications, DeepInsight Kreatív, DigitalHeroes, Drive Online Marketing, GoodGrind, Growww Digital, Hellooo Agency, Intren, Isobar, Klikkmánia, KMÜ Marketing, Mindshare, Reprise Digital, Toptarget, Wavemaker vett részt. 

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Értékteremtés és környezetvédelem

A magyar légiforgalmi szolgálat alapértékként tekint a környezettudatosságra és a társadalmi felelősségvállalásra. Amellett, hogy a vállalat számos olyan intézményt segít, amelyek az oktatás, a sport, a kultúra vagy épp a szociális ellátás területén tevékenykednek, szívesen áll a helyi közösségek életminőségét javító kezdeményezések mellé. Az alábbiakban a HungaroControl támogatásával megvalósult beruházások közül mutatunk be néhányat.

2020. augusztus 8. 16:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új energiacímkék jönnek a háztartási gépekre

2020. augusztus 4. 16:36

Online sportfogadás Magyarországon

2020. július 23. 20:39

Harmadával nőttek a kibertámadások a koronavírus miatt

2020. július 16. 09:36

Újdonságok a szegedi informatikatörténeti kiállításon

2020. július 3. 18:53
online sportfogadás