Az ABB bemutatja mobil laborrobot-koncepcióját a Jövő Kórháza számára

forrás: Prím Online, 2019. november 4. 11:58

Az ABB megnyitotta első globális egészségügyi kutatóközpontját a texasi Houstonban található Texas Medical Center (TMC) kampuszán.  A vállalat itt mutatja be számos technológiai koncepciója mellett azt a YuMi robotot, amelyet arra terveztek, hogy a kórházakban az egészségügyi és laborszemélyzetet segítse a laboratóriumi és logisztikai feladatok elvégzésében.

A kétkarú, mobilis YuMi érzékeli környezetét, és önállóan tud közlekedni emberi munkatársai között, miközben új útvonalakat is feltérképez egyik helyszíntől a másikig. Számos ismétlődő és időigényes feladat ellátására képes, ideértve a gyógyszerek előkészítését, a centrifugák ki- és bepakolását, a pipettázást, és a folyadékok kezelését, továbbá a kémcsövek rendszerezését.

 

 

A mobilis YuMi széleskörű logisztikai feladatok ellátására is felhasználható a kórházakban. Ki tudja adagolni és kórházon belüli kiszállítani a gyógyszereket, el tudja juttatni a szükséges orvosi eszközöket a személyzetnek, vagy akár a betegek ágyneműjét a szobákba.

 

A TMC Innovation Institute-ban az ABB olyan robotokat fog fejleszteni, melyek képesek ismétlődő, nagy odafigyelést igénylő és az emberi munkaerő számára egyhangú feladatokat ellátni, hogy a magasan képzett egészségügyi és labor-személyzet értékesebb feladatokra koncentrálhasson, és ezáltal több pácienst tudjanak ellátni. Az ABB elemzése azt mutatja, hogy a rutinszerű feladatok automatizálásával a feladatok a manuális folyamatokhoz képest akár 50%-kal gyorsabban elvégezhetők. Ezen felül a robotok akár napi 24 órán át tudnak dolgozni.

 

 

„Az egészségügyi szektor jelentős átalakuláson megy át, ahogy a betegségek diagnosztizálása és kezelése egyre fejlődik. Közben azonban szembe kell néznünk az elöregedő népesség, a megnövekedett költségek és a világszintű egészségügyi dolgozói létszámhiány okozta nehézségekkel. Az új egészségügyi és kutatásfejlesztési központunkkal a TMC-ben ezekre a kihívásokra kívánunk válaszokat találni a tudomány és az egészségügy legnagyszerűbb elméivel közösen.” - mondta Sami Atiya, az ABB Robotika és Gyártásautomatizálás divíziójának elnöke. „Az ipari- és a kollaboratív robotok terén szerzett tapasztalataink szilárd alapot nyújtanak ahhoz, hogy a rugalmas automatizálás elérhetővé váljon az egészségügy számára is. A TMC-ben működő partnereinkkel együtt élvonalbeli robotikai megoldásokat fogunk fejleszteni. Azon fáradozunk, hogy csökkentsük a szakemberek által végzett manuális folyamatokat, növeljük a laboratóriumi munka pontosságát, és hogy elősegítsük a páciensek elégedettségét és alapvető biztonságát.”

 

 

Az ABB olyan további technológiákat is bemutat egészségügyi kutatóközpontjában, mint a laboratóriumi centrifuga rakodására és kémcsövek kezelésére alkalmas YuMi, továbbá egy IRB 1200-as robot, mely pipettázással képes folyadék-továbbításra. Ezek mind olyan gyakori laborfeladatok, melyeket a robotautomatizálás állandó teljesítményével, rugalmasságával és folyamatos működésével tud segíteni a teljesítmény növelése és a költségek minimalizálása mellett.

 

A TMC a világ legnagyobb klinikai központja, világszintű kollaboratív kutatási erőforrásokkal, ideértve vezető nagyvállalatokat és kórházakat is. Az ABB új, 500 m2-es egészségügyi központjának a TMC fejlesztőintézménye, az Innovation Institute ad helyet. Ez egy olyan modern központ, mely segíti az egészségügy és a fejlett technológia együttműködését, összekapcsolja a startupokat a tudományos élet innovátoraival és a vezető technológiai vállalatokkal, hogy felgyorsítsa a fejlődést és az áttörést jelentő orvosi technológiák prototípusfejlesztését.

 

 

„A Texas Medical Center, a TMC Innovation és az TMC hálózat minden társintézménye örömmel köszönti az ABB-t annak alkalmából, hogy ezzel a hihetetlen és példa nélküli új robotikai központtal veti meg lábát az egészségügy területén.” - hangsúlyozta Bill McKeon, a Texas Medical Center elnök vezérigazgatója, majd hozzátette: „A TMC-nél, mely a világ legnagyobb klinikai központja, elsődleges célunk elérni, hogy a kutatás gyorsabb ütemben, csökkenő költségek mellett történhessen. Mindezt azért, hogy gyors és költséghatékony megoldások születhessenek a kezelésre szoruló betegek számára. Azzal, hogy az ABB új egészségügyi robotikai K+F központjával beköltözik a Texas Medical Centerbe, új pályára állítja az orvostudomány fejlődését. A TMC pedig olyan új típusú együttműködő partnereket kapcsol össze, melyek jövőformáló megoldásokat nyújthatnak a klinikai orvosok, a kutatók és páciensek számára egyaránt.

 

A robotokkal történő automatizálás az egészségügyben komoly jövőbeni növekedési lehetőségeket rejt. Az ABB belső felmérése szerint a globális piac akár 60.000 nem sebészeti jellegű robot értékesítését érheti el 2025-re, amely négyszeres növekedést jelentene 2018-hoz képest.

 

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ötven Airbus A350-es repülőgépet rendel az Air France-KLM Csoport

A szélestörzsű flotta megújításának felgyorsítása érdekében a korábban leadott megrendelést kiegészítve újabb 50 darab Airbus A350-es repülőgépet rendel az Air France-KLM Csoport. A francia-holland vállalat fogja a legtöbb A350-est üzemeltetni a világon az évtized végére.

2023. szeptember 28. 11:28

Akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő átállás jelentős mennyiségű új munkahely létrehozását is eredményezheti. 

2023. szeptember 27. 20:19

Smart company – 2024. Jövőre még okosabban!

A smart company nem attól okos, mert a legfejlettebb technológiák által vezérelt. Az az okos cég és okos iroda, amit folyamatosan egyre kevesebb költséggel sokkal hatékonyabban, jóval nagyobb árbevétellel, nyereséggel működtetünk. A PP Konferenciaközpont – BKIK „Smart company – 2024” című konferenciáján a cégtulajdonosok megtudhatják, hogy milyen eszközök és módszerek szükségesek az okos céggé váláshoz.

2023. szeptember 27. 18:57

Joule – az irodai munka új mértékegysége

Az SAP walldorfi főhadiszállásán tartott konferencia csúcspontjaként bemutatkozott Joule, a természetes nyelvet használó, generatív mesterséges intelligencia alapú irodai asszisztens, amellyel végérvényesen megváltoznak az üzletviteli folyamatok. A Joule beágyazódik az SAP felhőalapú vállalati portfóliójába, és képes lesz proaktívan betekintést adni a vállalati adatok mélységébe, nem csak az SAP teljes szoftverportfólióján, hanem akár harmadik féltől származó forrásokat is feldolgozva. 

2023. szeptember 27. 14:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59