Magyar siker a zöld innovációs versenyen
Magyarországról az Apro'Tech csapatát díjazták a Schneider Electric Alapítvány és az Ashoka nemzetközi szervezet közös, energiaszegénység elleni programjának brüsszeli döntőjében. A régió öt országából összesen 14 kezdeményezés mutatkozott be a zsűri előtt, a nyertes projektek között napenergiával hajtott kerékpár és különleges társasjáték is van.
Öt országból öt projektet díjaztak a Schneider Electric Alapítvány és a társadalmi vállalkozásokat tömörítő Ashoka nemzetközi szervezet által meghirdetett Tackle Energy Poverty program brüsszeli döntőjében. A nyertes projektek 3500 eurós díjban részesültek és további mentori támogatást kapnak.
A régió öt országában - Magyarország mellett Bulgáriában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában – keresték a legígéretesebb ötleteket, megvalósítási szakaszban lévő kezdeményezéseket, amelyek választ adnak, illetve adhatnak az energiatermelés és -felhasználás gazdasági, környezetvédelmi, társadalmi hatásaiból eredő problémák kezelésére. A brüsszeli döntőben összesen 14 kezdeményezés mutatkozhatott be a zsűri előtt.
A három magyar döntős közül az Apro’Tech kapott díjat. A cég egy tömegkályhát hozott létre az energiaszegénység enyhítése céljából, alacsony jövedelmű családok számára. A 2000-ben alakult cég célja, hogy Magyarország olyan ország legyen, amely erőforrásait fenntartható módon használja, illetve, hogy hozzáférhető szolgáltatásokat nyújtson a legkiszolgáltatottabb közösségek számára, elsősorban a téli fűtés és az energiafogyasztás területén.
Bulgáriából a John Atanasov School diákjainak napenergiával hajtott elektromos kerékpár projektje bizonyult a legjobbnak a zsűri döntése szerint, míg Csehországból Obec Kněžice település közössége nyert egy elektromos és fűtési rendszerrel, ami 500 ember számára csökkenti a rezsiköltséget és példát mutat a decentralizált, biztonságos villamos hálózatra is. Lengyelországból a FOSa kapott díjat, az általuk létrehozott Monopoly-szerű társasjáték az energiaszegénységgel küzdőknek segít abban, hogy apró lépésekkel javítsanak helyzetükön. A romániai World Vision Romania projekt pedig a hátrányos helyzetű térségekben lévő, veszélyeztetett gyermekek otthonául szolgáló otthonok felújítására vonatkozó kezdeményezésével vívta ki a zsűri elismerését.
A brüsszeli döntőbe jutott magyarok között ott volt a W-heat csapata, akik környezetbarát, helyi alapanyagokból előállított szigetelőanyag gyártásával pályáztak. A cég egy szalmaalapú szigetelési módszert fejleszt ki, amely a jelenleg rendelkezésre álló és széles körben használatos habanyag alternatívája lehet.
Az Igazgyöngy Alapítvány a már korábban biobrikett gyártására létrehozott pilotját fejlesztené tovább egy fenntartható vállalkozás létrehozásával, hogy a lehető legtöbb kedvezményezettnek adjon megoldást.
A programban mentorszervezetként részt vett a Schneider Electric Magyarország is. A társaság kollégái mentornak jelentkezhettek a három magyar döntős mellé, és szakmai tudásukkal segítették őket a felkészülésben. „Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan előremutató, most már nemzetközi szinten is bizonyított kezdeményezés mellé állhattunk, mint az Apro'Tech tömegkályha. Az innováció mindig is fontos szerepet játszott a Schneider Electric életében, és fontosnak tartom, hogy olyan programokat támogassunk, amelyek kapcsolódnak a mi tevékenységünkhöz is. A közös munka nagy élmény volt munkatársaink számára is, nem csak ők segítették a csapatokat, de a beszámolóik alapján ők is sokat tanultak a lelkes újítóktól” – jelezte Veres Zsolt a Schneider Electric vezérigazgatója.
A 20 évvel ezelőtt alapított Schneider Electric Alapítvány minden országban jelen van, ahol a franciaországi központú cég érdekeltséggel rendelkezik. Az alapítvány egyéni és társadalmi szinten járul hozzá a fejlődéshez az energiához köthető oktatáson, innováción, figyelemfelhíváson és felsőfokú képzéseken keresztül.
Az alapítvány három programot futtat:
- az energia mindenkié: olyan fejlődő térségben működő vállalkozások támogatása, amelyek oktatás és fenntartható energiaforrások biztosítása nélkül nem maradnának talpon;
- energiaszegénység elleni küzdelem: még a fejlett világ számos térségében sem megoldott az energiaellátás, vagy nem olyan áron, ami reális lenne – erre kínálnak innovatív megoldásokat;
- fenntarthatóság tudatosan: ez a program a bolygónkon már jelentkező energia- és éghajlatváltozással kapcsolatos problémák orvoslását tűzte ki, különböző fenntartható megoldás segítségével.
Kapcsolódó cikkek
- Energiamegtakarítással törhetne Budapest az élre
- Az ABB technológiája biztosítja a Burdzs Kalifa felhőkarcoló megbízható energiaellátását
- Elképesztő exportsiker: magyar cég megoldása támogatja a lett és észt gázpiac összevonását
- A jövő hotelszobái már most elérhetők
- Az óraátállításon túl: így is spórolhatunk az energiával
- Ausztria történetének eddigi legnagyobb hálózatbővítésében vesz részt az ABB
- Díjat nyert az E.ON EnergiaKaland programja
- A Z-generáció kezében a zöldebb jövő
- Zöld forradalom a Schneider Electric épületeiben
- Felpörgeti a digitalizációt a kórházakban a Schneider Electric
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Banki csalások kivédésére tervezett megoldást a 48-órás programozói verseny győztes csapata
A banki azonosításra használt videók manipulációjának kiszűrése mellett a csapatok olyan fontos kihívásokra keresték a megoldást, mint a sugárkezelésre váró rákbetegek hatékonyabb beosztása vagy a városlakók ökológiai lábnyomának csökkentése. Az ötödik alkalommal megrendezett JunctionX Budapest hackathonon 70 országból több mint száz csapat vett részt, közel felük személyesen.
Kutatás: az európai válaszadók több mint fele nem jár rendszeresen orvosi vizsgálatokra
Egy nyolc európai országban végzett felmérés* szerint a válaszadók 56 százaléka nem jár rendszeresen orvosi vizsgálatra, annak ellenére, hogy több mint 70 százalékuk küzd legalább egy egészségügyi tünettel. A Huawei és az Ipsos friss kutatása alapján a megkérdezettek többsége nincs tisztában a kulcsfontosságú egészségügyi mutatók – vérnyomás, pulzus vagy vércukorszint – ideális tartományával sem. A kutatás szerint az okosóra-használók pedig sokkal nagyobb valószínűséggel ismerik az alapvető egészségmutatók ideális értékét, és ezeket több mint kétszer annyiszor ellenőrzik, mint azok, akik nem rendelkeznek ilyen eszközzel.
Jó példák és megőrzendő hagyományok: digitális kultúra a közoktatásban
40 évvel ezelőtt indult az iskolaszámítógép program, melynek keretében megkezdődött az iskolák számítógépekkel való ellátása – ekkor vált a magyar állam számára is nyilvánvalóvá, hogy a számítástechnikai tudás nélkülözhetetlen része a közoktatásban megszerzendő műveltségnek. A programról és az idén 55 éves Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) négy évtizede hatékonyan működő tehetséggondozási rendszeréről rendezett konferenciát az NJSZT Informatikatörténeti Fórum szakosztálya a nagy szakmai műhelyeket bemutató tanácskozások állandó helyszínén, az Óbudai Egyetem Neumann Karán. Az iskolaszámítógép programtól az informatikai versenymozgalmakig című konferenciára 2023. december elsején került sor.
A Samsung Keith Haring kollekcióját foglalja keretbe a The Frame okostévén
Keith Haring híres munkáinak új kollekciójával bővül a Samsung Art Store* december elején. A gyűjtemény a legendás művész 12* legjelentősebb 20. századi alkotását tartalmazza, így a világ számos otthonába juttathatja el Haring kitörölhetetlen örökségét.
Adatközpont-üzemeltetők digitális átállását gyorsítja fel az Eaton legújabb megoldása
A mesterséges intelligencia (MI), a felhőalapú számítástechnika, a virtualizáció és az energetikai átállás térnyerése révén egyre fontosabb az adatközpont-üzemeltetők számára, hogy hatékonyan gazdálkodjanak az eszközeikkel és az erőforrásokkal. Az Eaton intelligens energiagazdálkodási vállalat a rendelkezésre állás további növelésére, a teljesítmény optimalizálására és a fenntarthatóság fokozására tervezett új digitális megoldások portfóliójával támogatja az adatközpontok üzemeltetőit a digitális átállás felgyorsításában.