UNICEF útmutató gyerekeknek és szülőknek

forrás: Prím Online, 2020. március 24. 12:07

Az új típusú koronavírus-járvány megjelenése váratlan kihívással állítja szembe a családokat világszerte, köztük Magyarországon is. Az UNICEF azt kívánja, hogy ebben a rendkívüli helyzetben Ön is és családja is egészséges maradjon és meg tudja óvni magát!

Az UNICEF most is a gyermekek és családjaik mellett áll és komoly erőforrásokat fordít a koronavírus elleni küzdelemre. Szervezetük immunizációs kampányaival a korábbi járványok megfékezésében is kiemelt szerepet játszott, és hozzájárult az olyan betegségek visszaszorításához, mint amilyen a járványos gyermekbénulást okozó poliovírus. Globális oltóanyagszolgáltatóként jelenleg az UNICEF oltja be a világ gyermekeinek felét, és csak 2018-ban 116 millió gyermek alapvető immunizációjáról gondoskodott.

 

A koronavírus ellen még nem létezik védőoltás, ugyanakkor sokat tehetünk azért, hogy a betegség terjedésének gátat szabjunk, és megőrizzük saját, valamint szeretteink egészségét. A kialakult helyzetben a legfontosabb az útmutatások betartása és az egymásra figyelés. Az UNICEF „Védekezés a vírus ellen – útmutató gyerekeknek és szülőknek” című összeállításából Ön is megismerheti a betegséggel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és azokat a módszereket, amelyek segítségével a prevenció még hatékonyabbá válhat.  

 

 

Védekezés a vírus ellen - útmutató a helyes eljáráshoz:  

ÚTMUTATÓ SZÜLŐKNEK  

ÚTMUTATÓ GYEREKEKNEK

 

Az alapvető útmutatásokon túlmenően olyan tippeket is megosztanak Önnel, amelyek segítségével bármikor ellenőrizheti, hogy minden szükséges lépést megtett-e a saját és környezete egészségének megőrzése céljából.

 

Gyermekeinek kérdése van a korona vírussal kapcsolatban? Nem tudja, miként beszéljen velük a témáról? Az UNICEF ebben is támogatja a szülőket. Összeállításukból megtudhatja, hogyan érdemes az egyes korosztályokat megismertetni a betegséggel és a vírus elleni védekezés módszertanával.

 

A koronavírus a világon mindenütt komoly kihívást jelent a családok számára. A napi rutin megváltoztatása sok kényelmetlenséggel és átszervezéssel jár, hiszen sokan otthonról kénytelenek dolgozni, tanulni. Az otthonmaradás ugyanakkor lehetőséget teremt arra, hogy a rohanó hétköznapok taposómalmából kilépve befelé forduljunk, és több figyelmet fordítsunk azokra, akiket a legjobban szeretünk. Kívánják, hogy a jelenlegi helyzetből minden család megerősödve kerüljön ki, és jóra tudja használni a kínálkozó lehetőséget, hogy a járvány időszaka a kedvességről és az egymás iránt érzett felelősségvállalásról szóljon! 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Értékes nyereményeket vehettek át a pályázók a Digitális Témahét ünnepélyes záróeseményén

Hazánk legnagyobb digitális pedagógiai eseményének, a Digitális Témahétnek ünnepélyes záró rendezvényén hirdette ki különdíjasait a Vodafone Magyarország Alapítvány. A programsorozathoz évek óta számos aktivitással kapcsolódó Alapítvány idén egy digitális kalandjáték-készítő versenyt hirdetett meg, amellyel a pedagógusok és diákok digitális kompetenciáinak fejlesztését segítette. A Vodafone Alapítvány három kategóriában díjazta a különdíjas verseny résztvevőit.

2023. június 6. 19:35

A Leadec megvásárolja a FISS Automatika Kft.-t

A Leadec, a világ vezető globális szolgáltatási szakértője 2023.05.31. napjával felvásárolta a FISS Automatika Kft.-t. A Leadec az akvizícióval tovább bővíti magyarországi jelenlétét, valamint erősíti kompetenciáit az elektrotechnika és az automatizálás területén.

2023. június 6. 17:43

Jelentős mérföldkő a hazai autóiparban

Idén ünnepli 30. születésnapját a Continental Veszprémben. Az elmúlt évtizedek fejlesztéseinek köszönhetően mára a technológiai vállalat telephelye globális piacokra dolgozik. Presztízs ügyfelek számára fejleszt, tesztel és gyárt különböző szenzorokat gépjármű-menetbiztonsági rendszerekhez, akkumulátorokhoz és az utazási kényelem növeléséhez.

2023. június 6. 16:01

Fenntartható ötlet nyert a Samsung és az EdisonKids versenyén

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók mérték össze projektjeiket a közösség, a fenntarthatóság és a jövő oktatása kategóriákban. A nyolc döntős csapat közül a NUT (Napkor’s Upcycler Team) csapat elképzelése, a chipses zacskók hőálló szatyorrá alakítása bizonyult a legjobbnak. Második helyezést ért el a modulárisan építhető oktatórobot, a dobogó harmadik fokára pedig a tücsökfarm tervezői léphettek. Az első három helyezett 6 millió forint összértékben választhat Samsung eszközöket, saját maguk, felkészítőtanáruk és iskolájuk számára.

2023. június 6. 14:05

Fidelity: Nyernek az elektromos autók?

Aki napjainkban autóval végighalad egy európai belváros utcáin, azonnal számos nyomát láthatja a forgalmi trendek változásának. A külön kerékpáros sávok, az elektromos buszok, az elektromos töltőállomások és a szédült ütemben emelkedő parkolási díjak mind-mind azt jelzik, hogy a személyautók, főleg a belső égésű motorral felszereltek, már nem szívesen látott vendégek a sűrűn beépült belső kerületekben. A jövő az alternatív közlekedési eszközöké és a kibocsátásmentes erőforrásoké. A Fidelity piaci megfigyelőinek előrejelzései szerint az éghajlatkímélő meghajtási módok versenyét az elektromos autók fogják megnyerni, melyek idővel teljesen kiszorítják majd a levegőszennyező belső égésű motorokkal gyártott társaikat1.

2023. június 6. 12:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39