A veszélyhelyzet alatt is bekapcsolja az E.ON a háztartási napelemrendszereket

forrás: Prím Online, 2020. április 3. 16:37

Újra hálózatra kapcsolja a háztartási méretű kiserőműveket, például a háztetőkre telepített napelemrendszereket az E.ON a jövő héttől kezdődően. A társaság korábban ideglenesen felfüggesztette az ehhez szükséges munkákat, hogy a kialakult járványügyi helyzetben előbb megteremtse a lehetőségét, hogy azokat az ügyfelek és a munkatársak egészségének biztosítása mellett megfelelő felszereltséggel tudják elvégezni. 

Az E.ON mindent elkövet annak érdekében, hogy hozzájáruljon a koronavírus terjedésének megelőzésére tett kormányzati lépésekhez és lassítsa a járványhelyzetet. A vállalat célja, hogy ügyfelei, munkatársai, partnerei és hozzátartozóik egészségét megóvja, ugyanakkor szolgáltatásai biztonságát garantálja a kihirdetett veszélyhelyzet idején is. Ezért eddig számos óvintézkedést hozott a vállalat egyebek mellett ideiglenesen felfüggesztette a háztartási méretű kiserőművek hálózatra kapcsolását a megfelelő biztonsági óvintézkedések kidolgozásáig. Ezen biztonsági óvintézkedések bevezetését követően természetesen április 6-tól a szolgáltatás újra elérhető lesz.

 

A háztartási méretű kiserőművek, azaz például a családi házak tetejére telepített napelemrendszerek bekapcsolásánál új szigorú biztonsági szabályokat alkalmaznak majd az E.ON-nál. A munkákat a szakemberek védőfelszerelésben, az ügyfelek és a szerelők között biztonságos távolságot tartva, a szerződések, dokumentumok személyes aláírását elkerülve végzik majd el. A bekapcsoláshoz a mérőórák cseréje szükséges, ezt a biztonsági előírások miatt akkor tudják megtenni a kollégák, ha a fogyasztásmérő a lakott ingatlanon kívül található. Az épületen belül vagy zárt térben található invertert pedig a bekapcsolást végző szerelő átmenetileg az előzetesen beküldött fénykép alapján fogja ellenőrizni.

 

 

Az E.ON, illetve a telepítési munkákat végző partner vállalkozások a következő időszakban minden érintett ügyfelet megkeresnek és egyeztetik a további teendőket.

 

Az E.ON a veszélyhelyzet kihirdetése óta már korábban döntött arról, hogy egyetlen lakossági ügyfélnél sem kapcsolja ki tartós számlatartozás miatt az áramot, emellett segítséget nyújt abban, hogy az előrefizetős mérővel rendelkező védendő fogyasztók számára veszélyhelyzet idején is biztosított legyen az áramellátás. A vállalat több halasztható tevékenységet, köztük a fogyasztásmérők leolvasását is leállította és tervezett munkáit átszervezte annak érdekében, hogy támogassa a koronavírus terjedésének megakadályozására tett országos intézkedéseket. A személyes ügyfélszolgálati irodák működését ideglenesen felfüggesztette, az ügyfelek a vállalat digitális csatornáin intézhetik ügyeiket, illetve számukra videós ügyfélszolgálat is indult.

 

Az E.ON szerelői, mérnökei és hálózati szakemberei továbbra is mindent meg fognak tenni a rendkívüli helyzetben az áramszolgáltatás folyamatos és zavartalan biztosítása érdekében és az ügyfelek biztonságos ellátásáért, kényelméért.

 

Kulcsszavak: E.ON napelem napenergia

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A rádiós szolgáltatók elégedettek a Médiatanács támogatási programjával

Százas skálán 71-es értékelést adtak a rádiók képviselői a Médiatanács támogatási rendszerére – derül ki egy új felméréséből, amit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén fogadott el. A grémium rádiós pályázatokat is lezárt, illetve eljárásokat indított, amiért egyes szolgáltatók eltértek szerződéses vállalásaiktól.

2022. január 20. 21:26

Előrendelhető a Samsung The Freestyle sokoldalú, hordozható projektora

Az ágyból a plafonra, a kempingben a sátorponyvára vagy akár a kertben, a ház falára is kivetíthetők a legújabb filmek a Samsung hordozható projektorával. A CES 2022 kiállításon bemutatott The Freestyle-on azonnal elérhető a streaming szolgáltatók kínálata, kiváló hangzással szólalnak meg a bulizós lejátszási listák és koncentrációt segítő hangulatvilágítást is rábízhatják a felhasználók. A készülék okoshangszóróként és a házimozi központjaként is különleges élményt biztosít, amelyet az előrendelők számára a termék mellé igényelhető stílusos tok és egy Galaxy Buds2 vezeték nélküli fülhallgató tehet még izgalmasabbá.

2022. január 20. 20:49

Fenntarthatósági elit klubban a Schneider Electric

Ismét bekerült a legjobbak közé a Schneider Electric a Corporate Knights által évente összeállított, a legfenntarthatóbb módon működő vállalatokat felsoroló Global 100-as listán.

2022. január 20. 19:20

Minden kezdet nehéz: a TOP 5 leggyakoribb akadály, amivel a kezdő vállalkozások szembesülnek

A vállalkozásindítás, illetve a fiatal cégek első időszakának hatékony menedzselése soha nem volt kockázatoktól és nehézségektől mentes – nincs ez másképp manapság sem. Sőt, sok szempontból napjainkban még több problémával kell megküzdeni, gondoljunk csak a kommunikációs csatornák bővülésére és átalakulására, a túltelített piacokra, vagy akár az elmúlt két évben az életünk részét képező globális pandémiára és annak többek között például a személyes kapcsolattartásra való hatására. Van azonban néhány olyan nehézség, amellyel minden kezdő vállalkozás szembesül. A Brillit.com online üzleti platform szakértői bemutatják a TOP 5 leggyakoribb problémát és megoldásait.

2022. január 20. 17:58

Végérvényesen átalakulhatnak a fogyasztói szokások

Az emberek többsége már megszokta a világjárvány miatt kialakult új életmódot, és arra számít, hogy ezek a változások velünk is maradnak – derül ki az EY legfrissebb, 16 000 résztvevő bevonásával készült nemzetközi kutatásából. A megkérdezettek megfontoltabban költenek és egyre jobban ragaszkodnak a rugalmas munkavégzéshez.

2022. január 20. 16:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ez a három újdonság határozza meg az online marketinget 2022-ben

2022. január 18. 15:29

Jön Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi konferenciája

2022. január 12. 15:07

Már lehet regisztrálni az NMHH mobilkészülék-csere programjára

2022. január 7. 13:58

Átszámítva közel 40 millió forintot fizettek a világ első SMS üzenetéért

2021. december 21. 17:35