Tovább szólhat a Kunság Rádió és a Halas Rádió

forrás: Prím Online, 2020. május 13. 18:51

Öt évvel meghosszabbította a Kunság Rádió és a Halas Rádió jogosultságát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A grémium közzétette a hírműsorokban megjelenő bűncselekményekről beszámoló tavalyi hírek elemzését is.

Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntések

A Médiatanács döntött két rádió médiaszolgáltatási jogosultságának megújításáról is. Ennek megfelelően a Kiskőrös 97,0 MHz-es frekvencián működő Kunság Rádió 2025. szeptember 4-ig, míg a Kiskunhalas 92,9 MHz-en üzemelő Halas Rádió 2025. szeptember 5-ig szólhat tovább.

 

A tanács a Nagykanizsa 100,7 MHz helyi vételkörzetű frekvencia közösségi jellegű pályázati eljárásban nyilvántartásba vette a Katolikus Rádió Zrt.-t.

 

A hírműsorok eleget tettek az új, harmincöt százalékos szabálynak

Nem lépték át tavaly a hírműsorok a törvényben előírt, korábban húszszázalékos, 2019. augusztus 1-je óta pedig már harmincöt százalékos arányt a közvélemény demokratikus tájékoztatását nem szolgáló bűncselekmények bemutatásában a Médiatanács által elfogadott tanulmány szerint, amely az M1 esti Híradó, a Duna TV Híradó, a Kossuth Rádió Déli Krónika, a TV2 Tények és az RTL Klub Híradó 2019-es adásait vizsgálta. A legmagasabb arányban továbbra is a Tények adott közre bűncselekményekről szóló riportokat (21,5%), ezt az RTL Klub Híradó követte 15,6 százalékkal (2018-hoz képest a Tények mért adata 2,5 százalékponttal nőtt, míg az RTL Klub Híradóé változatlan maradt.). A hatóság vizsgálta a közélethez kevéssé kapcsolható, úgynevezett „azonnali hatást kiváltó”, érzelmekre ható hírek megjelenését is, amelyek magukba foglalják a bűncselekményekről szóló híradásokon túl – többek között – a háztartási, közlekedési, munkahelyi balesetekről és természeti katasztrófákról szóló riportokat. A Tények 58,2 százalékát, az RTL Klub Híradó tudósításainak 43,2 százalékát tették ki ilyen összeállítások, ami 2018-hoz képest mindkét csatornánál emelkedést jelent (TV2: 48,9%, RTL Klub: 42%). A teljes tanulmány hamarosan elérhető lesz az NMHH honlapján.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újdonságokkal tér vissza a Schneider Electric „zöld” versenye

Ismét meghirdette „Sustainability Impact Awards” pályázatát a Schneider Electric, a tavalyi első kiíráshoz képest számos újdonsággal. A fenntarthatósági törekvések megvalósításában és támogatásában élen járó vállalkozások pályázatait 2023. november 17-ig várják a szervezők, a globális győzteseket pedig jövő tavasszal hirdetik ki.

2023. augusztus 24. 17:50

2023-ban immár 22. alkalommal indul 'Az Év Honlapja' pályázat!

Augusztus 14-én immár 22. alkalommal indul útjára Magyarország legnagyobb digitális marketingkommunikációs pályázata. ’Az Év Honlapja’ izgalmas lehetőséget kínál mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a legújabb honlapokat, applikációkat, digitális és technológiai megoldásokat hozták létre. Ha büszkén állsz egy újító szellemiségű honlap vagy applikáció mögött, akkor ez a lehetőség neked szól! Ne feledd augusztusban 20% Early Bird kedvezménnyel pályázhatsz!.

2023. augusztus 15. 09:38

Ezek Európa legjobb fenntarthatósági startupjai

Idén tavasszal az EIT InnoEnergy együttműködésben a Vestbee-vel elindította a Hello CleanTech kezdeményezést azzal a céllal, hogy támogassák a zöldebb, fenntarthatóbb és szén-dioxid-mentesebb jövőt szorgalmazó induló vállalkozásokat. A pályázók a megújuló üzemanyagoktól, a zöld hidrogéntől kezdve az élelmiszer-értéklánc dekarbonizálásán át a körforgásos gazdaságot támogató javaslatokig számos ötletes megoldást mutattak be, amelyek közül a kiválasztottak segítséget kapnak a vállalkozásuk felépítéséhez, a javaslatuk kidolgozásához, teszteléséhez, illetve a továbbfejlesztéshez szükséges infrastruktúra kialakításához.

2023. június 28. 12:49

Kihirdették a Vodafone Digitális Díj nyerteseit

A Vodafone Magyarország Alapítvány ötödik alkalommal adta át a legjobb digitális innovációknak járó elismerést, az összesen 15 millió forint értékű díjazással járó Vodafone Digitális Díjat. Az innovációs pályázatra idén 107 pályamunka érkezett, a zsűri három kategóriában – KKV Digitalizáció, Fintech, Fenntartható Energia – értékelte a pályázatokat. Ezen felül idén egy arra érdemes pályázó a Start It @K&H inkubációs programban fejlesztheti tovább megoldását, egy második különdíjast pedig a Vodafone Magyarország munkatársai választottak ki az indulók közül.

2023. június 14. 20:58

Újra megnyílt a Digitális Felzárkóztatási Alap!

Okostelefon, tablet, laptop – eszközök, amelyek ma már elengedhetetlenek a kapcsolattartáshoz, a tanuláshoz, vagy akár a munkakereséshez, a munkavégzéshez is. A szociálisan rászorulók azonban nehéz anyagi körülményeik miatt sok esetben nem rendelkeznek az élethelyzetüknek megfelelő informatikai eszközökkel, szoftverekkel. Ennek leküzdésében segít a Magyar Vöröskereszt és a Yettel által létrehozott Digitális Felzárkóztatási Alap, amelynek forrásaira 2023. június 30-ig lehet pályázni.

2023. június 14. 11:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59