Égető problémára ad megoldást a Kulcs-Soft új szolgáltatása

forrás: Prím Online, 2020. június 3. 19:13

A KKV-k aktuális kihívásait szem előtt tartva, Magyarországon egyedülálló, egyben hiánypótló szolgáltatást indít a Kulcs-Soft. A szoftverfejlesztő cég vállalása, hogy a vállalkozások számára biztosít mindent, ami informatika: rendszergazdai szolgáltatást, informatikai biztonságot és számítástechnikai eszközöket és ügyviteli szoftvereket egy kézből. Nagyvállalati szintű szolgáltatások elérhetőek lesznek a kisvállalkozások számára.

"Kevés a munkaerő, ráadásul még drága is" - hangozhatott el ez a mondat az utóbbi években bármelyik kis- és középvállalat vezetőjétől. Hatványozottan igaz ez a mondás az IT területen, egy kisebb méretű cégnek szinte lehetetlen feladatnak számít a mai napig egy nagyobb szaktudással rendelkező IT csapatot, rendszergazdát foglalkoztatni. Érthető, hogy ilyenkor házon belül, szakmai háttértudás nélkül próbálják kiépíteni a működéshez nélkülözhetetlen informatikai rendszert és hátteret. Ez azonban nem mindig sikerül jól, a későbbiekben számtalan problémát generálva saját maguknak. A Kulcs-Informatikussal ezt könnyedén meg lehet ugrani - nyilatkozta Szabó Ervin vezérigazgató.

 

 

Nem titkolt szándéka a Kulcs-Softnak, hogy a Kulcs-Informatikus programban részt vevő ügyfeleinek ne kelljen többé cégük informatikai hátterével foglalkozni, ezzel is hozzájárulva eredményességük növekedéséhez. Amiben feltétlenül lehet számítani a szakértői támogatáson keresztül:

  • Rendszergazdai szolgáltatás
  • Távoktatási platform
  • Hálózatépítés
  • Hardver és Szoftver ügyfélszolgálati támogatás - forródrót
  • Távmunka biztosítása - Office 365 és Felhő IT üzemeltetés
  • Online riportok
  • Számítógép beszerzés és bérlés
  • Nyomtatók, egyéb eszközök és kellékanyagok beszerzése

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05