Robotikával erősít a Neumann Társaság
Egy, a hazai robotika versenyeket összefogó klaszter létrehozását, Raspberry Pi és Arduino zsebszámítógépeken alapuló oktatási anyagok kidolgozását tűzte ki célul a Neumann Társaság megújult robotika szakosztálya. A társaság szegedi informatikai múzeumában július 25-én Jared Schrieber, az oktatórobotokat fejlesztő Revolution Robotics alapítvány alapító elnöke a robotprogramozás rejtelmeibe avatja be az érdeklődőket.
A Neumann Társaság robotika szakosztályának elnökéül Szögi Zoltánt, a World Robot Olympiad versenyeket is szervező Edutus Egyetem vezérigazgatóját választották meg a héten. A szakosztály alelnökei ugyancsak a magyar robotika jól ismert szereplői: egyikük Dudás Dávid, a Revolution Robotics fejlesztési vezetője, másikuk pedig Abán Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat robotikai felkészítő tanára, a Magyar Ifjúsági Robot Kupa egyik szervezője.
„A Neumann Társaság évek óta támogat robotika versenyeket és szakköröket az ország minden részében, tavaly pedig az Európában először hazánkban megrendezett World Robot Olympiad győri döntőjének lebonyolítása kapcsán alakult ki szoros együttműködés társaságunk és a hazai robotikai szereplők között” – mondta dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke.
„Hagyomány és jövő – egyaránt fontosak számunkra. A Neumann Társaság megújult robotika szakosztálya örömmel néz szembe a kihívással, hogy a legkisebbek számára is karnyújtásnyira hozza a robotikát és a robotversenyek világát. Természetesen a kutatókról és az ipari szereplőkről sem feledkezünk meg a programunk során” – hangsúlyozta Szögi Zoltán, a szakosztály új elnöke.
A Neumann Társaság informatikai múzeumában, a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában idén nyáron folyamatosan zajlanak informatikai táborok, amelynek keretében a gyerekek robotikai ismeretekre is szert tehetnek. Július 25-én, szombaton délelőtt külön Robotika Napot rendeznek a múzeumban: a múzeumba váltott belépőjeggyel bárki számára látogatható nyílt napon a robotika tábor résztvevői és robotjaik mutatkoznak be, továbbá az a vakvezető robotkutya is kiállításra kerül, amellyel 2019-ben szegedi diákok aranyérmet nyertek a robotikai olimpia egyik dániai bajnokságán. Mellettük Jared Schrieber, a Revolution Robotics nonprofit alapítvány alapító elnöke a magyar fejlesztésű oktatórobotjainak programozásába avatja be az érdeklődőket.
Július 25-től az év végéig a szegedi tárlatot megalapító kibernetikus, dr. Muszka Dániel 1962-es humanoid robotja, a Szegedi Robotember másolata is megtekinthető lesz.
Kapcsolódó cikkek
- Gyártás a Covid-19 időszakában
- Hatalmas üvegtáblákat mozgat az ABB robotrendszere
- Új LEGO MINDSTORMS Robot feltaláló készlet
- Újdonságok a szegedi informatikatörténeti kiállításon
- Optimalizált robotközlekedés
- Elérhető a magyar nyelvű MI és robotikai képzés
- Boldog születésnapot, YuMi!
- Az OnRobot útjára indítja plug-and-play intelligens Screwdriverét
- Hogyan lehetne hatékonyabban elterjeszteni a digitális írástudást az EU-ban?
- Universal Robots - új kezelőfelület a gyorsabb integrálás érdekében
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Értékes nyereményeket vehettek át a pályázók a Digitális Témahét ünnepélyes záróeseményén
Hazánk legnagyobb digitális pedagógiai eseményének, a Digitális Témahétnek ünnepélyes záró rendezvényén hirdette ki különdíjasait a Vodafone Magyarország Alapítvány. A programsorozathoz évek óta számos aktivitással kapcsolódó Alapítvány idén egy digitális kalandjáték-készítő versenyt hirdetett meg, amellyel a pedagógusok és diákok digitális kompetenciáinak fejlesztését segítette. A Vodafone Alapítvány három kategóriában díjazta a különdíjas verseny résztvevőit.
A Leadec megvásárolja a FISS Automatika Kft.-t
A Leadec, a világ vezető globális szolgáltatási szakértője 2023.05.31. napjával felvásárolta a FISS Automatika Kft.-t. A Leadec az akvizícióval tovább bővíti magyarországi jelenlétét, valamint erősíti kompetenciáit az elektrotechnika és az automatizálás területén.
Jelentős mérföldkő a hazai autóiparban
Idén ünnepli 30. születésnapját a Continental Veszprémben. Az elmúlt évtizedek fejlesztéseinek köszönhetően mára a technológiai vállalat telephelye globális piacokra dolgozik. Presztízs ügyfelek számára fejleszt, tesztel és gyárt különböző szenzorokat gépjármű-menetbiztonsági rendszerekhez, akkumulátorokhoz és az utazási kényelem növeléséhez.
Fenntartható ötlet nyert a Samsung és az EdisonKids versenyén
Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók mérték össze projektjeiket a közösség, a fenntarthatóság és a jövő oktatása kategóriákban. A nyolc döntős csapat közül a NUT (Napkor’s Upcycler Team) csapat elképzelése, a chipses zacskók hőálló szatyorrá alakítása bizonyult a legjobbnak. Második helyezést ért el a modulárisan építhető oktatórobot, a dobogó harmadik fokára pedig a tücsökfarm tervezői léphettek. Az első három helyezett 6 millió forint összértékben választhat Samsung eszközöket, saját maguk, felkészítőtanáruk és iskolájuk számára.
Fidelity: Nyernek az elektromos autók?
Aki napjainkban autóval végighalad egy európai belváros utcáin, azonnal számos nyomát láthatja a forgalmi trendek változásának. A külön kerékpáros sávok, az elektromos buszok, az elektromos töltőállomások és a szédült ütemben emelkedő parkolási díjak mind-mind azt jelzik, hogy a személyautók, főleg a belső égésű motorral felszereltek, már nem szívesen látott vendégek a sűrűn beépült belső kerületekben. A jövő az alternatív közlekedési eszközöké és a kibocsátásmentes erőforrásoké. A Fidelity piaci megfigyelőinek előrejelzései szerint az éghajlatkímélő meghajtási módok versenyét az elektromos autók fogják megnyerni, melyek idővel teljesen kiszorítják majd a levegőszennyező belső égésű motorokkal gyártott társaikat1.