Magyar oktatórobottal gyakoroltak a gyerekek Szegeden
A Neumann Társaság szegedi informatikai múzeumában zajlott Robotika Napon a Revolution Robotics alapítvány elnökével együtt mintegy nyolcvan gyerek próbálhatta ki a robotprogramozást. Az elmúlt hétvégén a Szent-Györgyi Albert Agorában lévő tárlat az egykori Úttörőházban működő Szegedi Robotemberrel és egy gyerekek által, a WRO keretében épített Vakvezető Robotkutyával is kibővült.
Mintegy nyolcvan, a robotika iránt érdeklődő gyerek vett részt július 25-én, a Neumann Társaság által szervezett Robotika Napon a szegedi Szent-Györgyi Albert Agora épületében működő informatikai múzeumban. A múzeumban elsőként a társaság nyári táborán részt vevő diákok mutatták be vonalkövető és más mutatványokra képes LEGO-robotjaikat Györe Mihály tanár vezetésével.
Ezt követően fiaival együtt Jared Schrieber, a Revolution Robotics non-profit alapítvány társalapítója tartott egy interaktív bemutatót magyar fejlesztésű, Kínában gyártott, oktatási célra szánt robotkészletük használatáról. A nyílt forráskódú robotokat okostelefonnal lehet távvezérelni, ezen kívül egy vizuális programozási nyelven keresztül kisebb gyerekek is könnyen megtanulhatják a programozásukat. A Robotika Napon viszonylag hamar kiderült, hogy a 2010 után született, alfa-generációs gyerekek nagyon gyorsan megértik az elveit.
Az eseményt a Neumann Társaság szervezte, melynek nemrég újult meg Robotika Szakosztálya, amely klasztert tervez létrehozni a hazai robotikai versenyek számára és oktató-módszertani anyagokat tanárok, szakkörvezetők részére. A Robotika Napon a múltról sem feledkeztek meg a szervezők: a budapesti Műszaki Tanulmánytárból az informatikatörténeti múzeumba érkezett – és várhatóan év végéig az Informatikai Múzeumban látható az 1962-es Szegedi Robotember másolata. Az eredetileg a szegedi Úttörőház látogatóinak eligazítására tervezett, korai humanoid robotot a magyar robotika úttörője, dr. Muszka Dániel tervezte, aki a múzeum alapítója is. A munkásságával kapcsolatos emlékeket, dokumentumokat a múzeum folyamatosan várja egy Muszka Dániel emléksarok létesítése céljából.
A szegedi informatikai múzeum már évek óta a hazai robotikai oktatás fontos helyszíne, tavaly itt készítették fel például a World Robot Olympiad robotikai olimpiára a magyar diákcsapatot, akik szintén jelen voltak a Robotika Napon felkészítő tanárukkal, Özvegy Judittal. A szegedi SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata a 12 év alattiak Open Elementary kategóriájában aranyérmet kapott a dániai WRO barátságos versenyen. Az általuk épített, aranyérmet nyert vakvezető robotkutyát már 2019-ben is bemutatták a múzeumban, most viszont átkerült az állandó tárlatba.
Kapcsolódó cikkek
- Robotikával erősít a Neumann Társaság
- Újdonságok a szegedi informatikatörténeti kiállításon
- Elérhető a magyar nyelvű MI és robotikai képzés
- Hogyan lehetne hatékonyabban elterjeszteni a digitális írástudást az EU-ban?
- ECDL-bizonyítványt ad a Neumann Társaság a jeles informatikaérettségiért
- Online is le lehet tenni az ECDL-vizsgát a koronavírus-járvány alatt
- Életműdíjat kapott dr. Zsakó László, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnöke
- Online feladatbankkal segíti az informatika érettségire készülő diákokat a Neumann Társaság
- Kormányzati elismeréseket kapott a Neumann Társaság a tehetséggondozásért
- Ma van a magyar informatika születésnapja
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Értékes nyereményeket vehettek át a pályázók a Digitális Témahét ünnepélyes záróeseményén
Hazánk legnagyobb digitális pedagógiai eseményének, a Digitális Témahétnek ünnepélyes záró rendezvényén hirdette ki különdíjasait a Vodafone Magyarország Alapítvány. A programsorozathoz évek óta számos aktivitással kapcsolódó Alapítvány idén egy digitális kalandjáték-készítő versenyt hirdetett meg, amellyel a pedagógusok és diákok digitális kompetenciáinak fejlesztését segítette. A Vodafone Alapítvány három kategóriában díjazta a különdíjas verseny résztvevőit.
A Leadec megvásárolja a FISS Automatika Kft.-t
A Leadec, a világ vezető globális szolgáltatási szakértője 2023.05.31. napjával felvásárolta a FISS Automatika Kft.-t. A Leadec az akvizícióval tovább bővíti magyarországi jelenlétét, valamint erősíti kompetenciáit az elektrotechnika és az automatizálás területén.
Jelentős mérföldkő a hazai autóiparban
Idén ünnepli 30. születésnapját a Continental Veszprémben. Az elmúlt évtizedek fejlesztéseinek köszönhetően mára a technológiai vállalat telephelye globális piacokra dolgozik. Presztízs ügyfelek számára fejleszt, tesztel és gyárt különböző szenzorokat gépjármű-menetbiztonsági rendszerekhez, akkumulátorokhoz és az utazási kényelem növeléséhez.
Fenntartható ötlet nyert a Samsung és az EdisonKids versenyén
Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók mérték össze projektjeiket a közösség, a fenntarthatóság és a jövő oktatása kategóriákban. A nyolc döntős csapat közül a NUT (Napkor’s Upcycler Team) csapat elképzelése, a chipses zacskók hőálló szatyorrá alakítása bizonyult a legjobbnak. Második helyezést ért el a modulárisan építhető oktatórobot, a dobogó harmadik fokára pedig a tücsökfarm tervezői léphettek. Az első három helyezett 6 millió forint összértékben választhat Samsung eszközöket, saját maguk, felkészítőtanáruk és iskolájuk számára.
Fidelity: Nyernek az elektromos autók?
Aki napjainkban autóval végighalad egy európai belváros utcáin, azonnal számos nyomát láthatja a forgalmi trendek változásának. A külön kerékpáros sávok, az elektromos buszok, az elektromos töltőállomások és a szédült ütemben emelkedő parkolási díjak mind-mind azt jelzik, hogy a személyautók, főleg a belső égésű motorral felszereltek, már nem szívesen látott vendégek a sűrűn beépült belső kerületekben. A jövő az alternatív közlekedési eszközöké és a kibocsátásmentes erőforrásoké. A Fidelity piaci megfigyelőinek előrejelzései szerint az éghajlatkímélő meghajtási módok versenyét az elektromos autók fogják megnyerni, melyek idővel teljesen kiszorítják majd a levegőszennyező belső égésű motorokkal gyártott társaikat1.