Online programozó tábort szervez a Vodafone

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 4. 14:54

A számítástechnika iránt érdeklődő, középiskolás lányoknak szervez programozó workshopot a Vodafone. A 14 és 18 év közötti lányoknak szóló képzés célja, hogy komplex tudást adjon át, és elindítsa a résztvevőket az informatika és programozás útján. A vállalat a koronavírus-krízis idején is szeretné felhívni a figyelmet a fiatal generáció digitális edukációjának fontosságára. Az ingyenes #CodeLikeaGirl tábor 2020. augusztus 25. és 27. között, az online térben valósul meg, ahol a résztvevők háromszor fél napos oktatásokon sajátíthatják el a weboldalfejlesztés alapjait.

Már a tanulmányaik korai szakaszában is rendkívül kevés lány választja az informatikus képzést világszinten annak ellenére, hogy egyre nagyobb szükség van fiatalokra ezen a szakterületen. Az infokommunikációs szektorban az egyik legalacsonyabb a nők aránya, az Európai Unió országaiban mindössze 17 százalékos, ezért a szektor rendkívül sok humánerőforrástól esik el. A Vodafone célja, hogy az idén harmadszor megrendezésre kerülő, ezúttal online térben zajló #CodeLikeaGirl táborral ezt megismertesse fiatal lányokkal, akik így a későbbiekben akár ezt a hivatást is választhatják, és számításba vehetik a technológiai karrier lehetőségét is. 

 

 

Személyre szabott webes élmény

2020. augusztus 25. és 27. között a Vodafone sorsolással választja ki azt a 15 résztvevőt, akik webinar-ok keretében saját weboldalt fejleszthetnek majd. A lányok egyéni tartalommal tölthetik meg a site-okat, így személyre szabottan, érdeklődési körüknek és személyiségüknek megfelelő honlapot alkothatnak. Az oktatást a Vodafone Magyarország szakképzett munkatársai tartják. A rutinos szakemberek bevonásának köszönhetően a fiatalok első kézből tapasztalhatják meg, hogyan is alkalmazható a programozási tudásuk a munka világában. 

 

A #CodeLikeaGirl tábor első napja a webfejlesztésről és a UX-ről szól, a második napon a HTML-el ismerkednek meg a résztvevők, a harmadik napon pedig a CSS, Boostrap és Javascript használatában mélyedhetnek el. A délelőtti programot követően, a középiskolás lányok kapnak pár „házifeladatot” annak érdekében, hogy tovább gyakorolhassák a délelőtt tanultakat és még jobban elmélyíthessék tudásukat. A részvevők minden segítséget meg fognak kapni a webinarok során, mentoraiktól tudnak kérdezni, az oktatások után pedig megkapják majd a kódokat, hogy másnap mindenki ugyan onnan tudja folytatni a munkát.

 

„Fontos, hogy a lányoknak is lehetőségük legyen arra, hogy megszeressék a számítástechnikát, felfedezzék a benne rejlő örömöt és találkozzanak motiváló sikertörténetekkel. Az infokommunikációs szakmákban rejlő kihívás, az alkotás és a kreativitás szépsége számukra is vonzó lehet.” – mondta a programról Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR Vezérigazgató-helyettese.

 

A jövő reménységei

A Vodafone minden 14 és 18 év közötti lány jelentkezését várja a programra, akiben megvan a tudásvágy és a programozás iránti érdeklődés, akik keresik a kihívásokat, szeretnének alkotni és kreatív megoldásokkal előrukkolni. A részvételhez nem kell előképzettség, azonban szükség van internetkapcsolatra, működő mikrofonra és kamerára, valamint kettő különálló, vagy egy nagy méretű monitorra, hiszen a saját és a mentor munkáját a résztvevőknek párhuzamosan kell majd figyelemmel követniük.

 

Az ingyenes programozó tábor jelentkezési határideje 2020. augusztus 11., további információk és a regisztrációs felület ezen a linken érhetők el.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05