Az EU rendkívüli forrásokat biztosít a SZTAKI vezetésű nemzetközi COVID-projektre

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 13. 12:16

A SZTAKI vezetésével 21 tagú EU-s projekt indul, melynek célja az európai gyártórendszerek és beszállítói láncok rugalmasabbá tétele, illetve az átállás megkönnyítése orvosi eszközökre, ha ezt egy világjárvány vagy akár a COVID-19 további hullámai szükségessé teszik.

Az ELKH tagintézménye, a SZTAKI „CO-VERSATILE” elnevezésű pályázata nyert az Európai Unió Horizont 2020-as keretprogramban a COVID elleni küzdelemre kiírt rendkívüli felhívásán. Az EU még májusban öt altémában hirdetett meg pályázati lehetőséget, végül összesen 23 projekt kapott támogatást a 454 benyújtott kezdeményezésből.  A téma sürgőssége miatt mindössze egyetlen hónap állt rendelkezésre az előkészítésre és konzorciumépítésre, az eredményeket is soron kívül hirdették ki.

 

A CO-VERSATILE projekt célja az európai gyártóipar alkalmazkodási képességének,  rugalmasságának növelése, kifejezetten a létfontosságú orvosi eszközökre és védőfelszerelésekre összpontosítva. Az eredmények elősegíthetik, hogy világjárvány esetén Európa felkészült legyen, és gyorsan tudjon reagálni a hirtelen megjelenő igényekre.

 

A projekt vezetője Dr. Lovas Róbert, a SZTAKI igazgatóhelyettese. A SZTAKI koordinálásával a CO-VERSATILE kutatás-fejlesztési projektben olyan digitális környezetet és folyamatokat alakítunk ki a partnerek segítségével, amivel rugalmasan, akár 48 óra alatt átállíthatók, átcsoportosíthatók – az egyébként más termékeket előállító – gyártási kapacitások, ha rendkívül nagy mennyiségű orvosi berendezésre, védőeszközre lenne szükség. A cél az is, hogy olyan, úgynevezett Digitális Technopole jöjjön létre, amivel nemcsak kiszolgálhatók a sürgős igények, hanem az ott alkalmazott fejlesztéseket, megoldásokat Európa-szerte is át tudják venni más gyártók. 

 

A 24 hónapos futamidejű nemzetközi projektre 5,4 millió euró támogatást ítélt meg az EU. A projektet a SZTAKI koordinálja – ilyen szerepet a COVID-19 elleni küzdelemben egyedüliként kapott az Európai Unióhoz 2004 után csatlakozott tagországok (EU13) közül. A 21 résztvevős konzorciumnak tagja többek között a német Fraunhofer IGD (Institute for Computer Graphics Research) és IML (Institute for Material Flow and Logistics) kutatóközpont, az EIT Manufacturing, illetve a Leibniz Universität és a University of Westminster, valamint több európai gyártó és Digitális Innovációs Központ. 

 

A SZTAKI a koordináció mellett felhőalapú megoldásokkal, valamint szimulációs modellek kidolgozásával és adaptálásával járul hozzá a Digitális Technopole kialakításához. Így a COVID elleni küzdelemben az intézet nem csak a hazai tudományos közösség és víruskutató csapatok számára biztosít K+F hátteret, informatikai szakértelmet és erőforrásokat, hanem az európai ipari szektor számára is.

 

Fontos hazai tagja még a konzorciumnak az Innomine, amely Digitális Innovációs Központként a terület különböző szereplőit – többek között – a beszállítókat, az egyetemeket és kutatóintézeteket, a kis- és középvállalatokat és a befektetőket fogja össze, hogy előmozdítsa a digitális ökorendszer további fejlődését és erősödését. Az Innomine egyik fő feladata a kifejlesztett megoldások piaci népszerűsítése és elterjesztése lesz, ennek keretében többek között egy egész Európára kiterjedő networking eseményt (matchaton) fog szervezni.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hamarosan újra pályázható a budapesti 98,0 MHz körzeti rádiófrekvencia

Hír-, közéleti és kulturális magazinműsorok gyártására összesen 127 millió forintot nyertek el helyi és körzeti televíziók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának legutóbbi ülésén hozott döntése szerint. A grémium elfogadta egy zalaegerszegi, egy mosonmagyaróvári és egy nyíregyházi frekvenciapályázat felhívásainak tervezetét és felkérte az NMHH-t a Budapest 98,0 MHz körzeti rádiós lehetőség frekvenciatervének kidolgozására. A testület bírságot rótt ki egy szombathelyi rádióra, szerződéses vállalásainak mulasztása miatt, valamint egy répcei televízióra engedély nélküli hálózatba kapcsolódásért.

2020. szeptember 21. 16:05

Ilyenek a jövőre felkészült vállalkozások

A Vodafone Business Future Ready Report néven átfogó tanulmányt készített világszerte mintegy 2600 vállalkozás bevonásával, melyben a vállalkozások üzleti ellenállóképességét, valamint a jövőre való felkészültségüket vizsgálták. Az eredmények értelmében a ’jövőre felkészült’ vállalkozások jellemzői közé tartozik, hogy pozitívan állnak a változásokhoz, nyitottak az új technológiákra, átfogó üzleti stratégiával rendelkeznek, rendszeresen tájékozódnak az aktuális tendenciákról és gyorsan reagálnak az új trendekre, kihívásokra. A ’jövőre felkészült’ magyar vállalkozások még szeptember 25-ig nevezhetnek történetükkel a Vodafone Magyarország és a Kreatív közös Ready pályázatára, ahol bemutathatják, hogyan sikerült leküzdeni az elmúlt időszak kihívásait.

2020. szeptember 20. 11:24

Melyik lesz 2020 legjobb gyára?

Idén hatodjára mérhetik össze tudásukat a hazai gyáregységek az Év Gyára versenyen. Újdonság, hogy a fair play jegyében minden kategóriában külön értékelik és díjazzák a kis- és középvállalkozásokat, illetve a nagyvállalatokat.

2020. szeptember 17. 20:09

Pályázati felhívást hirdetett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

A Magyar Nemzeti Bank (MNB), az MKB Bank Nyrt. (MKB), a Waberer's International Nyrt. és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat országos ösztöndíjpályázatot hirdet a 2020/2021-es tanévre az általános iskola 2-3. osztályos tanulói részére.

2020. augusztus 28. 15:28

Közös pályázatot hirdet a Vodafone és a Kreatív

A Vodafone Magyarország és a Kreatív közös pályázatot hirdet Ready névvel, melynek célja, hogy ösztönözze, elismerje és támogassa azokat a vállalkozásokat és magánszemélyeket, akik alkalmazkodni tudtak a járványhelyzet miatt kialakult változásokhoz, és sikeresen leküzdötték kihívásaikat– „readyk”, azaz felkészültek, bármit is hoz a holnap. Az értékes tárgyi nyeremények mellett a fődíjas pályázók nagyértékű kurzus-részvétellel és tanácsadással is gazdagodhatnak, a beküldött pályamunkákat mindkét kategóriában neves zsűri értékeli majd. 

2020. augusztus 13. 18:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A vírusveszély miatt idén online rendezik meg a cégvezetők csúcskonferenciáját

2020. szeptember 21. 10:11

Virtuális nézőteret nyit a Budai Szabadtéri Színház

2020. szeptember 9. 12:11

Év Informatikai Vezetője díj 2020

2020. augusztus 27. 11:07

Early Bird kedvezménnyel indul ‘Az Év Honlapja’ pályázat

2020. augusztus 13. 14:58
online sportfogadás