A nyomtató az új kenyérsütő

forrás: Prím Online, 2020. szeptember 10. 13:47

A tavaszi nagy keresletélénkülés a digitális eszközök iránt a nyáron sem esett vissza, minden hónapban kétszámjegyű növekedést figyelt meg a MediaMarkt ebben a kategóriában. Az iskolakezdési időszakban pedig 20 százalék feletti forgalomnövekedést tapasztalt a műszaki áruházlánc a tavalyi év azonos időszakához képest. A slágertermékek a laptopok, notebookok, tabletek, nyomtatók és a webkamerák.

Több számítástechnikai eszköz fogy idén, mint tolltartó – ezt mutatják a GKI adatai*  az idei iskolakezdés kapcsán. Hasonló tapasztalatai vannak a MediaMarkt-nak is: az IT-eszközök területén a tavalyi év iskolakezdési időszakához képest több mint 20 százalékos forgalomnövekedést realizált 2020 augusztus második felében. Ehhez hozzájárulhatott a koronavírus második hullámára való felkészülés, a szülők idén arra gondolhattak, az újabb távoktatásra is érdemes lehet már most berendezkedni. 

 

A tavasz óta töretlen érdeklődés a MediaMarkt szerint annak köszönhető, hogy a márciusban megindult erős, egy-egy termékkategóriában akár ötszörös mértékű forgalomnövekedés egyfajta tűzoltás volt mind a munkavállalók és munkáltatók, mind pedig a családok részéről. Akkor a legszükségesebb készülékeket szerezték be, amikkel gyorsan meg lehetett oldani a hirtelen változást, az otthoni munkavégzésre és távoktatásra való átállást. Augusztusban viszont tudatos felkészülést mutattak a vásárlói magatartások, a közép- és felső kategóriás laptopokat, notebookokat keresik leginkább a vevők. Ezek funkcionalitásban, tudásban és kapacitásban is erősebbek, mint alsókategóriás társaik és így hosszabb távon szolgálhatják ki a felhasználói igényeket. A készülékvásárlás során az egyik legfontosabb szempont, hogy SSD-vel (Solid-state drive, avagy tartós állapotú meghajtó** ) vannak felszerelve, így gyorsabbak, biztonságosabbak – mivel nincs bennük mozgó alkatrész, kevésbé sérülékeny hordozás közben. Továbbra is érezhető emellett az a trend is, hogy az egyre vékonyabb és kisebb méretű notebook-okat viszik a vevők. A tabletek iránt is magas maradt a kereslet a koronavírus tavaszi megjelenése óta, a legnépszerűbb termékek közé tartozik a vezeték nélküli headset-ek, routerek vagy jelátvivők mellett. 

 

A pandémia másik slágertermékei a nyomtatók és a webkamerák, hazai és globális szinten is ezekből van a legnagyobb hiány. E termékek iránt ugyanis évek óta folyamatosan csökkent a kereslet, a távoktatás és az otthoni munkavégzés miatt azonban hirtelen megugrott az igény, azóta 30-40 százalékos növekedés figyelhető meg csak a nyomtatók forgalmában. Az eszközgyártókat világszerte váratlanul érte egy ilyen mértékű kereslet-élénkülés, a sikeresebb modellek pedig gyorsan el is fogynak, amint megérkeznek az üzletekbe. A műszaki kereskedők, így a MediaMarkt is, igyekeztek azonnal felvásárolni az elérhető készleteket, hogy ki tudják szolgálni a vevői igényeket.

 

Összefoglalva tehát nem csökkent a digitális eszközök iránti igény a márciusi kiugrás után sem a MediaMarkt tapasztalatai szerint, minden hónapban kétszámjegyű növekedést figyelt meg ezen a területen, augusztusban pedig az egyes termékkategóriák növekedési átlagának több, mint háromszorosát érte el az IT-részleg forgalma. Mindezeket látva a műszaki áruházlánc megnövekedett termékkínálattal készült, hogy minden igényt ki tudjon elégíteni. Készülékvásárláskor a szaktanácsadók azt javasolják a vásárlóknak, hogy érdemes átgondolni, milyen kapacitású eszközökre lehet szükség, milyen felhasználói szokásokhoz és környezetbe viszik a terméket. Az otthonról online végzett, a normál magánhasználatnál intenzívebb hálózati munka nagyobb rendszerkövetelménnyel járhat, de kitettséget jelenthet a vírusoknak is. Utóbbi esetre érdemes kérni az eszközre nemcsak az alapvető szoftverek, de vírusirtó professzionális telepítését és beállítását is.

 

________________

*  RTL Híradó, 2020.08.23. 18:35 – https://rtl.hu/rtlklub/hirek/elobb-erkezik-a-csaladipotlek?utm_source=Facebook&utm_medium=Hirado&utm_campaign=post 

**  Az SSD egy olyan, mozgó alkatrészek nélküli adattároló eszköz, ami memóriában tárolja az adatot. A mozgó alkatrészek hiánya miatt kevésbé sérülékeny, mint a hagyományos merevlemez, hangtalan, kevés hőt termel, nincsenek a mechanikából adódó késleltetések, az adathozzáférés egyenletesen gyors.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05