Elindult a HungaroControl Podcast

forrás: Prím Online, 2020. november 2. 18:03

Podcastot indított a magyar légiforgalmi szolgálat. A november elejétől kéthetente megjelenő epizódokban a légi közlekedés legérdekesebb témáit járják körül iparági szakértők, pilóták, valamint légiforgalmi és kutatás-fejlesztési szakemberek segítségével.

A HungaroControl Podcast adásaiban a kezdő, haladó és profi repülésrajongók egyaránt megtalálhatják a kedvükre való tartalmakat. A légi navigációs szakma aktualitásai, érdekességei mellett a repülésfizikáról, a pilóta nélküli légi járművek alkalmazási lehetőségeiről, a repülések okozta károsanyagkibocsátás csökkentére irányuló kezdeményezésekről is halhatnak beszélgetést az érdeklődők, továbbá megismerhetik a repülőesemények kivizsgálásának kulisszatitkait is.

 

Az első adás vendégei Maár-Laza Bori, a HungaroControl és a Magyar Televízió meteorológusa, valamint Wilson-Szűcs László a társaság légiforgalmi szakreferense, korábbi pilóta. A beszélgetésből kiderül, hogy mi a különbség a hagyományos meteorológia és a repülésmeteorológia között, mivel foglalkoznak az észlelők és a repülésmeteorológusok, illetve milyen kihívásokkal szembesülnek a pilóták a repüléseik során.   

 

A HungaroControl Podcast adásai elérhetők az Apple és a Google podcast-alkalmazásaiban, illetve a Spotify-on. 

 

Kulcsszavak: HungaroControl podcast

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Apple TV+ tartalmait vizsgálta a Médiatanács

A helytelen korhatár-besoroláson túl a korhatár-minősítés sem volt jól látható helyen feltüntetve az Apple TV+ műsorkínálatot tartalmazó felületén – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület bejelentés nyomán egy sorozatepizódot is vizsgált, illetve bírságot szabott ki a Körmend FM szolgáltatójára a szerződéses vállalások nem megfelelő teljesítése miatt.

2023. június 8. 20:27

Új switchekkel pörög fel a megfigyelési piac

A biztonsági kamera technológiák fejlődését követően a PoE switchek is fontos szerepet játszanak a megfigyelő rendszerek telepítésében. A switch kialakítás területén piacvezető Zyxel kifejezetten erre az igényre válaszolva alkotta meg a GS1350 PoW switch sorozatát. A portok változatos számának és a magas teljesítmény tartaléknak köszönhetően eszközeikkel akár úgy is könnyedén működtethetők a biztonsági kamera hálózatok, hogy egyszerre minden port csatlakoztatva van.

2023. június 8. 18:55

Sikeresen átköltöztek a DIGIMobil ügyfelei a Vodafone hálózatára

2023. június 1-től a DIGIMobil és a DIGINet Aktív 50 ügyfelei a Vodafone Magyarország belföldi mobilhálózatát használják, így az előfizetők jelentősen nagyobb, csaknem országos lefedettséget élvezhetnek – mindehhez a DIGI 2023. december 31-ig garantálja a korábbi előfizetésekben szereplő kedvező, 4 forint/perces tarifát. Az érintett ügyfeleknek nem kell kicserélniük SIM-kártyájukat az új hálózatra való átálláshoz, azonban az adatroaming bekapcsolására, illetve egyes készülékeken a manuális hálózatválasztásra is szükség lehet.

2023. június 8. 17:08

Gazdaságos megoldás egyszerűsíti az áruszállítást

Ahhoz, hogy egy termék eljusson A-ból B pontba, az esetek nagyon nagy százalékában egy dologra biztosan szükség van: ez az úgynevezett sztreccsfólia. A raklapcsomagolás gazdaságosabb és kedveltebb fóliatípusát lehetővé tette egy magyar cég úgy, hogy az nemcsak gazdaságosabb lett a piacon kapható termékeknél, de környezetbarát is, hiszen a vékonyabb fólia használatával kevesebb hulladék keletkezik. Az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. innovációja az áruszállítást nagyságrendekkel könnyítheti meg a közeljövőben.

2023. június 8. 15:40

Értékké válik a személyes adat a vásárlók számára

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21.000 fogyasztó körében végzett nemzetközi felméréséből. 

2023. június 8. 14:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39