Ingyenesen visszanézhetőek a Fiatal Vállalkozók Hete előadásai

forrás: Prím Online, 2020. december 4. 11:58

A FIVOSZ ingyenesen visszanézhetővé tette a Fiatal Vállalkozók Hete 2020-as előadásait. A 35 üzleti videó között találhatóak beszélgetések és előadások mások mellett Gerendai Károlytól, a Netpincér, az Oázis Kertészet vagy a Westend vezetőitől is. A videók ingyenesen a fiatalvallalkozokhete.hu oldalon érhetőek el.

A vírushelyzet miatt idén rendhagyó módon a virtuális térbe költözött a Fiatal Vállalkozók Hete. A magyar gazdasági „utánpótlás-nevelés” fontos eseményét az érdeklődők az országszerte 1,7 millió háztartásban elérhető Fix Tv kábeltelevízió képernyői előtt, valamint online streaming segítségével a világ bármely pontjáról követhették az interneten.

 

Ezzel azonban nem ért véget az üzleti show, hiszen a szervező Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) a nagy sikerre való tekintettel ondemand konferencia formájában ingyenesen visszanézhetővé tette az összes előadást – elsőként az országban.

 

Az idei fő témák az innováció, kreatív ipar, családi vállalkozások és az űripar voltak. A programban tippek, előadások és érdekes pódiumbeszélgetések szerepelnek ismert vállalkozók és fontos állami szervezetek szereplésével. A fiatalvallalkozokhete.hu-n elérhető videóanyag összesen 35 előadást tartalmaz, amelyekben mások mellett Gerendai Károlytól, a Netpincér, az Oázis Kertészet vagy a Westend vezetőitől is tanulhatunk. A műsorvezető Gundel Takács Gábor.

 

 

Bátor, de fontos döntés fiatalon vállalkozni

A FIVOSZ kiemelten foglalkozik a generációváltással és a családi vállalkozásokkal, ezért a konferencián olyan meghatározó magyar családi vállalkozásokat is bemutattak, melyek kiváló példával szolgálnak fiatal vállalkozók és más családi vállalkozások számára.

 

„Fiatalként vállalkozást indítani mindig bátor döntés, jelen körülmények között azonban nemzetstratégiai és gazdaságstratégiai jelentősége is van. A koronavírus járvány egy olyan váratlan élethelyzet elé állított minket fiatalokat is, ahol szükség van az újító ötleteinkre és teret kaphatnak merész elképzeléseink is. Mindemellett abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg olyan mentor és példakép áll előttünk, akikre felnézhetünk. Ehhez pedig nem kell messzire mennünk, sokszor elég ha körülnézünk a saját családunkban. A család, mint biztos hátország szerepe nem csak a vállalkozások esetében, hanem az élet minden területén elengedhetetlen. A családi vállalkozásoknál a generációváltás komoly kihívást jelenthet, úgy az idősebb, mint a fiatal korosztály számára. Fiatalként az a dolgunk, hogy tanuljunk, képezzük magunkat, hogy amikor előáll a lehetőség és a feladat a családi vállalkozás átvételére vagy továbbvitelére, felkészülten nézzünk szembe ezzel a szép kihívással” – mondta Rácz Zsófia az EMMI fiatalokért felelős helyettes államtitkára.

 

A Fiatal Vállalkozók Hete tavaly személyesen közel tízezer érdeklődőt vonzott. Idén pedig számításaik szerint több mint 3,5 millió emberhez jutott el a konferencia üzenete. A program célja, hogy bemutassa a vállalkozói és üzleti létet, s ezzel fiatalok tömegét inspirálja vállalkozás indításra.

 

Fotó: FIVOSZ

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kényszerből előny: emiatt állhatnak át zöld működésre az irodaházak

A tavaly ősszel bekövetkezett gázáremelkedés hatására feje tetejére állt az irodaházak piaca, a magas fenntartási költségek miatt ugyanis a legtöbb üzemeltető zöld útra lépett. Kaloczkai Sándor, a Gree légkondicionálók műszaki vezetője arról beszélt, ma már nem az a kérdés, hogy az energiahatékonysági beruházások megtérülnek-e, hanem az, hogy azok nélkül a működés fenntartható marad-e. Zöld irányban is példaértékű a világ első számú klímamárkája magyarországi vezérképviseletének szarvasi irodaháza, a Hi-Tech épület ugyanis látványban és műszaki tartalomban is a világ elithez tartozik.

2023. június 8. 12:49

A QNAP továbbfejlesztette mobilos biztonsági mentési megoldását

A QNAP Systems, Inc. kiadta a Qfile Pro mobilalkalmazást iOS-hez, a már meglévő Qfile mobilalkalmazás továbbfejlesztett verzióját.

2023. június 8. 11:27

Füstöljenek a gumik: a norelem szabványos alkatrészekkel segíti a tanulókat a drift triciklik építésében

A norelem folyamatosan támogatja a fiatal mérnöki tehetségeket, aminek újabb állomásaként számos szabványos alkatrésszel támogatta a Müncheni Műszaki Iskola diákprojektjét. A hallgatók dolgozták ki a motoros drift trike koncepcióját, és a projektet a tervezéstől a befejezésig vitték végig.

2023. június 8. 09:55

Exkluzív betekintést adnak három hősies hivatás munkájába a HUAWEI P60 Pro-val készített fényképek

Magyar fotográfusokkal együttműködve különleges mobilfotó-sorozattal mutatja be az éjszaka hétköznapi hőseinek életét a Huawei. A Huawei P60 Pro okostelefonnal készített képek exkluzív betekintést adnak három olyan hivatás – kutató-mentők, tűzoltók, polgárőrök – képviselőinek életébe, akik éjszakánként mások biztonságáért, nyugalmáért dolgoznak, akkor is készenlétben állva, amikor a többség az időt pihenéssel, alvással tölti. 

2023. június 7. 20:41

A magyar rádiók zenei repertoárját vizsgálta az NMHH

Több mint 12 ezerszer játszották le 2022-ben a hazai rádiók a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar szerzeményt, az Úristent. A legnépszerűbb dalok közül viszont csak hat íródott ebben az évtizedben – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, ami a magyar rádiók zenei repertoárját és a zenei toplistákat vizsgálta 2022-ben a médiaszolgáltatók adatai alapján.

2023. június 7. 19:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39