A járvány elleni küzdelmet támogatja a Raben

forrás: Prím Online, 2020. december 25. 13:37

Egymillió forintos pénzadománnyal támogatja a koronavírus-járvány enyhítése érdekében dolgozók munkáját a Pécsi Tudományegyetem Közhasznú Alapítványon keresztül a Raben Trans European Hungary Kft. A felajánlást elsősorban orvosi eszközökre és védőfelszerelésekre, valamint a járványügyi betegellátásban részt vevő személyzet továbbképzésével kapcsolatos beszerzésekre fordítják.

Jelképesen, videókonferencia keretében adta át Árvai Csaba, a Raben Trans European Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a cég adományát prof. dr. Németh Péternek, a Pécsi Tudományegyetem Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnökének. A cég az idei évben nemcsak az üzleti partnerek ajándékára szánt összeget fordítja jótékony célja, hanem az ügyfelei körében végzett elégedettségi felmérésben részt vevők száma alapján is meghatározott összeget ajánlott fel.

 

Németh Péter kuratóriumi elnök elsősorban a betegek, másodsorban a szakemberek nevében köszönte meg az adományt – mint mondta, az egészségügy csapatmunka, az orvosok mellett számos további szereplő erőfeszítéseire is szükség van a színvonalas ellátáshoz. Hozzátette: az alapítványi működésből adódóan egyszerűbb, gyorsabb a döntéshozatal, mint az egyetem többszintű adminisztrációjában. Az egyes klinikai részlegek számára kiírt belső pályázatra érkező kérelmeket legfeljebb 48 órán belül elbírálják, ezzel jelentősen lerövidül a beszerzések átfutási ideje.

 

Jelenleg a betegek lélegeztetéséhez és intubálásához szükséges eszközök és tartozékaik, valamint egyéni védőfelszerelések beszerzése a legsürgetőbb. Emellett egy képzési projekt finanszírozásához is felhasználják a felajánlást: az egyetemi kórház sürgősségi központja oktatási kabinetet állít fel azon szakemberek számára, akiket más szakterületekről átirányítva szükséges bevonni az akut járványügyi betegellátásba. Az orvosok, ápolók a néhány napos intenzív képzés nyomán magabiztosabban, hatékonyabban láthatják el a mindennapi tevékenységüket.

 

Árvai Csaba ügyvezető igazgató hangsúlyozta: fontos, egyben örömteli, hogy olyan szervezethez kerül a cég adománya, amelynek szakemberei tudják, hogy hogyan kell azt a leghasznosabban felhasználni. Vállalatvezetőként ezt nincs mód felmérni, a segítségnyújtás szándéka azonban egyértelmű. A járvány kitörése óta minden szervezeti és biztonsági intézkedést meghoztak a munkatársaik egészségének védelme érdekében, az idei üzleti eredményeik pedig lehetővé tették, hogy a róluk való gondoskodás mellett a cég a tágabb környezetének is támogatást nyújtsanak. A hazai logisztikai ágazat meghatározó szereplőjeként a Rabennek több vidéki nagyvárosban vannak létesítményei, köztük Pécsen is, ahol jövőre tovább bővíti tevékenységét. Emellett a Pécsi Tudományegyetem olyan kutatási konzorciumoknak is részese, amelyek a vakcinakutatás felgyorsításán dolgoznak. Mindezeket figyelembe véve kézenfekvőnek tűnt, hogy a vállalat a város és a térség társadalmilag fontos ügyeit is felkarolja.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A DokiApp-ot választották az év applikációjának

2021. január 18. 14:59

Zsinórban hatodszor az Év Honlapja a mateking.hu

2021. január 7. 09:55

Fejlett technológia és ügyfélszám bővülés az Adverticum Zrt-nél.

2020. december 18. 08:54

Új vezérigazgató a Telenor Magyarország élén

2020. december 16. 19:05
online sportfogadás