Nő, de rohamosan öregszik a személygépkocsi állomány

forrás: Prím Online, 2021. március 4. 13:24

Az életminőséggel szoros összefüggésben áll egy személygépkocsi fenntartásának képessége. A KSH adatai szerint Magyarországon 2019-ben, a gazdasági növekedés csúcspontján, 3,8 millió darab személygépkocsi volt. 2010 és 2019 között a reálkeresetek 85%-kal emelkedtek, miközben a személygépkocsik száma 28%-kal (828 ezer darabbal) növekedett. 

Ennek következtében minden száz (15-ödik életévét betöltött) magyar állampolgárra 44 darab személygépkocsi jutott, ami 11-gyel több, mint 2010-ben. A 2008-as válságot követő gazdasági fellendülés idején, 9 év alatt, a személygépkocsik életkora 3 évvel nőtt. Ennek oka az új és a használt autók árában meglévő jelentős különbség, valamint az állami beavatkozás (pl. roncsprémium rendszer) hiánya.

 

A személygépkocsik száma településtípusonként és átlagos életkoruk alakulása

Forrás: KSH adatok alapján GKI számítás

 

Regisztrált személygépkocsik megoszlásának változása (százalék)

Forrás: KSH adatok alapján GKI számítás

 

2019-ben a személygépkocsik 19%-a Budapesten, 21%-a a megyei jogú városokban, 33%-a a városokban, míg 27%-a a községekben volt. Az arányok 2010 óta stabilnak tekinthetők. Az ország déli, keleti és főleg észak-keleti településein jóval az országos átlag alatt volt a 15 év feletti lakónépességre jutó autók száma, a települések között 20-szoros különbség is előfordult. 

 

Jelentős eltérés van a személygépkocsik számának növekedésében a megyék között. A regisztrált személygépkocsik száma Győr-Moson-Sopron (37%) Pest (36%) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (34%) megyében nőtt legjobban, legkevésbé pedig Tolna (22%), Békés (21%) és Baranya (20%) megyében. Budapesten „csak” 19%-kal nőtt a számuk, viszont a fővárosban élők vásárolták a második legtöbb új autót (110 882 darabot) 2010 és 2019 között. A megyék autóállománya (száz 15 éves kor feletti lakosra vetítve) 39 és 53 gépkocsi között volt.

 

Száz 15 év feletti lakosra jutó személygépkocsik száma 2019-ben

 

Forrás: KSH adatok alapján GKI számítás

 

 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Azure Machine Learning és AI a környezetbarát szennyvízkezelésért

A szennyvízkezelés során egy új Microsoft fejlesztés révén előre jelezhető a víz mennyiségének és ezzel a minőségének hirtelen megváltozása. A Microsoft mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldását a hazai központú, biológiai víztisztító rendszereket fejlesztő Organica Water a világon az elsők között tervezi kipróbálni. A globális vízproblémák enyhítését segítő innováció szervesen illeszkedik a Microsoft – a vállalat saját működését is megreformáló – fenntarthatósági stratégiájába. Az innovatív újítással a Microsoft a hatékonyabb vízgazdálkodáshoz járul hozzá világszerte.

2022. január 22. 10:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új elnökséget választott az IAB Hungary

2022. január 21. 16:55

Ez a három újdonság határozza meg az online marketinget 2022-ben

2022. január 18. 15:29

Jön Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi konferenciája

2022. január 12. 15:07

Már lehet regisztrálni az NMHH mobilkészülék-csere programjára

2022. január 7. 13:58