Nyelvvizsgával még lehet javítani a felvételi pontszámokon

forrás: Prím Online, 2021. május 7. 14:06

Elstartoltak az idegennyelvi érettségik is, ezzel párhuzamosan pedig megindult az utolsó pillanatokban még bezsebelhető többletpontok gyűjtése a felvételizők részéről. Most olyan megoldás áll a vizsgázók rendelkezésére, melynek köszönhetően még akár június közepén is nyelvvizsgázhatnak a diákok úgy, hogy az többletpontot érjen a felvételin, ráadásul anyagi kockázat nélkül foglalhatnak vizsgaidőpontokat.

Sokan nem jelentkeznek nyelvvizsgára, ehelyett az emelt szintű nyelvi érettségit választják, hiszen ezzel is szerezhető többletpont, majd kivárnak, és csak akkor választják a nyelvvizsgát, ha az érettségin nem érik el a pontszerzéshez szükséges minimum százalékos eredményt. Idén több, mint 48 ezren jelentkeztek angol érettségire középszinten, emelt szinten pedig több mint 20 ezren. Az érettségi eredményei május végén derülnek ki, így ha valaki ekkor értesül arról, hogy nem érte el a plusz pontok megszerzéséhez szükséges szintet, már nem talál olyan nyelvvizsga időpontot, amire ha jelentkezik, az eredményt és a bizonyítványt még időben megkapja úgy, hogy - amennyiben sikeres - fel tudja tölteni a felvi.hu-ra a hiánypótlás időszak végéig, ami idén július 8.

 

2018-ban még egy jól időzített májusi vizsga beleférhetett, de azért nem volt érdemes kockáztatni, nehogy kicsússzon az ember a hiánypótlási időszakból. Az iTOLC rendszerében viszont még június közepi időpontok is szerepelnek, amikkel még mindig szerezhetnek többletpontot a felvételizők. Angol nyelvből  B2 szinten a legkésőbbi ilyen vizsgaidőpont június 16., C1 szinten június 10., német nyelvből B2 szinten pedig június 15.

 

 

Kockázatmentes nyelvvizsga-jelentkezés

A kockázatmentes nyelvvizsga-jelentkezés rendszerével a felvételizők májusi és júniusi időpontokra tudnak jelentkezni úgy, hogy legkésőbb 2 nappal a vizsga előtt még lemondhatják a vizsgát, és a teljes vizsgadíjat visszakapják. Így jelentkezhetnek már korábban a vizsgaidőpontokra akkor is, ha még nem tudják biztosan, hogy végül tényleg szükségük lesz-e a nyelvvizsgára, hiszen ha kiderül, hogy mégsem, csak egy egyszerű elektronikus regisztrációt kell leadniuk, és a vizsgaközpont 5 napon belül visszatéríti nekik a vizsgadíjat. Ezen felül akár több vizsgaidőpontra is jelentkezhetnek anyagi veszteség kockázata nélkül, hogy mindenképpen meglegyen időben a többletpontokhoz szükséges dokumentum szerzési lehetőség. Az akcióról bővebben itt lehet olvasni.

 

De hogyan lehetséges ennyire kitolni az utolsó többletszerzésre lehetőséget adó nyelvvizsga időpontot? A vizsgaközpont 2019-ben jelent meg a nyelvvizsgák piacán, digitális lehetőséget biztosítva a jelentkezőknek és azóta a vizsgázók egyik kedvenc vizsgájává vált. Innovatív megoldásai azt eredményezték, hogy sok folyamat lerövidült, egyedi, még soha nem látott 8 napon belüli eredményközlést kínálva a vizsgázóknak. A digitális nyelvvizsgával sok más előnyös lehetőség is létrejött: két nyelvű, digitális szótár használata a teljes vizsga alatt, valamint a két vizsgalehetőség, amely egy jelentkezéshez tartozik. 

 

A vizsgaközpont május 15-én első vizsgájának 2. évfordulója alkalmából Facebook LIVE alkalmat szervez, ahol többek között a Last Minute nyelvvizsgákról is szó lesz. Az esemény itt érhető el. Ezen kívül külön oldalon gyűjtötték össze a felvételizőknek a legfontosabb információkat a felvételi eljárásról, hogy ezzel is megkönnyítsék a tájékozódást, melyet pedig ezen az oldalon lehet megtalálni.

Kulcsszavak: nyelvvizsga iTOLC

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ez várható idén az okosotthon eszözök piacán

Az okosotthon-technológia folyamatosan fejlődik, ez 2023-ban sincs másképp. Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú utat tettek meg, új trendek és technológiák léptek színre a hatékonyság, a kényelem és a biztonság érdekében. A cseh Tesla okosotthon márka bemutatja az idei év legforróbb okosotthon trendjeit. 

2023. június 1. 09:57

Az Influence Media nyerte a Continental Magyarország kommunikációs tenderét

Többfordulós, meghívásos tenderen az Influence Media integrált kommunikációs ügynökség nyerte el a Continental Magyarország vállalati kommunikációs és PR feladatokra kiírt tenderét. A közös munka már áprilisban elindult, az együttműködés keretében az ügynökség a Continental országos vállalati kommunikációs osztályának, illetve a gumiabroncs üzletágának nyújt kommunikációs szolgáltatást.

2023. május 31. 21:27

Hamarosan rendelhető a Lenovo új VR headsetje

A kiemelt nemzetközi piacokon (többek között Magyarországon is) júniustól rendelhető a Lenovo vállalatok számára kifejlesztett új ThinkReality VRX all-in-one virtuális valóság (VR) headsetje. A magával ragadó, kényelmes, vékony kialakítású, hat mozgási szabadságfokú (6DoF) VR-megoldást a Snapdragon XR2+ Gen 1 processzor vezérli, színes, nagy felbontású átviteli képességeket biztosítva a kevert valóság alkalmazásokhoz. A ThinkReality VRX-et egy teljes körű, végponttól végpontig terjedő szolgáltatáscsomag is támogatja, amely biztosítja a szervezeti projektek sikerességét és megtérülését.

2023. május 31. 20:08

A Nikon kiadja az első tükör nélküli DX formátumú fix objektívet

A Nikon ma bővíti a NIKKOR Z DX objektívek kínálatát az első DX formátumú fix objektívvel. A NIKKOR Z DX 24mm f/1.7 objektív nagy fényerejű, éles, és közeli felvételekhez is kiváló, valamint gyenge fényben is remekül teljesít. A kompakt és sokoldalú objektív tökéletes fix objektív élénk mindennapi fényképekhez.

2023. május 31. 18:31

NIS2 és DORA: a kiberbiztonsági felzárkóztatás motorjai vagy újabb felesleges terhek?

Egyre inkább foglalkoztatja a vállalatokat az Európai Unióban, hogy hogyan fogja érinteni őket a NIS2, a felülvizsgált kibervédelmi irányelv, amely a 2016-os hálózat és információbiztonsági irányelv helyébe lép (NIS), illetve a Digital Operational Resilience Act (DORA), a pénzügyi szektor védelmének erősítését célzó rendelet. A NIS2 esetében a részletek még pontosításra várnak és a tagországok csak később ültetik át a nemzeti jogba az irányelveket, de az biztos, hogy az EU-n belül tevékenykedő cégeknek komoly munkát kell fektetniük abba, hogy eleget tegyenek a jogszabályoknak. Ha észszerűen implementálják az előírásokat a helyi jogrendbe, az jelentős előrelépést hozhat a hazai vállalatok kibervédelmi fejlettségében, ám ehhez kulcsfontosságú, hogy már most elkezdjék a felkészülést. A BlueVoyant szakértői áttekintették, hogy várakozásaik szerint mit jelentenek majd a gyakorlatban a jogszabályok.

2023. május 31. 17:00

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39