Egyre több autós önvédelmi eszköze a menetrögzítő kamera

forrás: Prím Online, 2021. május 14. 18:25

Egy év alatt több mint háromszorosára nőtt a menetrögzítő kamerák iránti kereset a MediaMarkt tapasztalatai szerint. Egyre többen küldik be az ezekkel az eszközökkel készített felvételeket is a Budapesti Autósok Közösségéhez. Az autósok a saját védelmükben használják ezeket az eszközöket, úgy érzik, bármikor előfordulhat, hogy egy vitás közlekedési szituációban bizonyítaniuk kell ártatlanságukat. 

Egyre többen vásárolnak menetrögzítő kamerát a MediaMarkt-nál. 2020-ban több, mint háromszorosára nőtt a menetrögzítő kamerák forgalma az előző évihez képest és 2021 első hónapjaiban szintén erős forgalomnövekedést regisztráltak. Mindennek hátterében az állhat, hogy a sofőrök önmaguk védelmében veszik ezeket az eszközöket, hiszen egy vitás közlekedési helyzetben a rögzített felvételek érdekeiket védhetik, de akár közérdeket is szolgálhatnak. 

 

„A forgalmi növekedés mellett változás látható abban is, hogy milyen tudású eszközöket vesznek a vásárlók– mondta Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója. – A legnépszerűbb menetrögzítők a 15-35 ezer forint közötti árkategóriából kerülnek ki, nagyfelbontású rögzítéssel, automatikus bekapcsolással, éjszakai felvételkészítéssel, MicroSD kártyás memóriabővítési lehetőséggel rendelkeznek. Ezen funkciók segítségével ugyanis sokkal változatosabb körülmények között, például sötétben, vagy amikor épp nem tartózkodnak az autóban, több és jobb minőségű felvételeket tudnak készíteni” – fejtette ki a műszaki áruházlánc vezetője. 

 

Az így készült felvételeket ugyanakkor már nemcsak „maguknak” rögzítik a járművezetők, egyre többen küldik is el autós közösségeknek. A Budapesti Autósok Közössége is folyamatos növekedést lát a beküldött felvételek mennyiségében. Már az oldal 2017-es indulásakor küldtek nekik az olvasók olyan menetrögzítővel készített felvételeket, amelyeken sokakat érdeklő, vitatott események voltak láthatók. Mostanra naponta kb. 20-30 menetrögzítővel készített videót kapnak az autósoktól. Ezeket a felvételeket a Budapesti Autósok Közössége a megfelelő törvények szerint, nem megszemélyesíthető módon publikálja annak érdekében, hogy segítse a renitens, direkt szabályszegők kiszűrését.

 

 

„A fedélzeti kamerák felvételei kapcsán fontos látni, hogy nem önmagában a szabály megszegése a probléma, hanem azokkal, akik ezt tudatosan teszik és sportot űznek abból, hogy megszegik a közlekedési szabályokat a mentalitásukból fakadóan” – mondta Csősz Krisztián a Budapesti Autósok Közösségének alapítója. – „Az ilyen közlekedők kiszűrése a forgalomból társadalmi felelősségvállalás, hiszen veszélyt jelenthetnek a közösségre. A rendőrséggel folytatott együttműködésünk keretében, mivel a cselekménytől eltelt idő nagyban hozzájárul az eredményes eljáráshoz, a kiemelt, társadalomra veszélyes esetekre soron kívül hívjuk fel a rendőrség figyelmét. Ők az eljárásokat hivatalból elindítják, mi pedig törvényi kötelezettségünknek eleget téve együttműködünk velük és átadjuk az eredeti felvételt, illetve a felvétel beküldőjének adatait – a vele történő egyeztetést követő hozzájárulása után – a kérdéses szituáció pontos tisztázásához.” – tette hozzá az oldal alapítója.

 

A menetrögzítő kamerákkal készült felvételek beküldése és nyilvános megosztása ugyanakkor jogi kérdéseket is felvet. Mivel az így készült felvételek személyes adatnak számítanak, jogsértésnek minősül, ha ezeket úgy teszik közzé nyilvánosan, hogy a rajtuk szereplő személyek, rendszámok, és egyéb, harmadik személyek azonosítására alkalmas adatok jól láthatók. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerint ugyanakkor személyes adat kezelhető akkor is, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése nem lehetséges, és a személyes adat kezelése az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a menetrögzítő által készített felvétel birtokosa a szabálysértést ilyen felvétellel igazolja. A menetrögzítővel készült felvételeket elfogadja a rendőrség, bíróság, valamint a biztosítótársaságok bizonyítékként, de csak akkor, ha a felvételek jogszerű forrásból származnak (például nem jogsértő módon publikált videók). Ilyen lehet, amikor az autós közösség a nem megszemélyesíthető felvételekre hívja fel a figyelmet, majd az eljárás keretében a hatóság elkéri az eredeti felvételt a laptól vagy a felvétel tulajdonosától. Ilyenkor, akárcsak azokban az esetekben, amikor személyesen küldik el a felvételeket a hatóságoknak, a felvétel készítőinek érdemes egyéb, jogszerűen rendelkezésre álló bizonyítékot (pl. tanú, okirat) is bemutatniuk, illetve maguk tanúskodniuk az eset kapcsán.  

 

Kép: mio.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05