Életnagyságú szobrot kap Budapesten a bitcoin alapítója

forrás: Prím Online, 2021. június 1. 09:45

Magyarországon készül a világ első olyan szobra, ami a bitcoin alapítójának állít emléket. A kriptovaluta ismeretlen atyjának bronzszobra a budapesti Graphisoft Parkban kap helyet, a létrejöttét segítő közösség már az első látványterveket is megosztotta. Az absztrakt műalkotás részben közösségi finanszírozásból épül, a híre már terjed a külföldi médiában is.

Ki az a Satoshi Nakamoto, és miért állítanak neki szobrot Magyarországon? Györfi András, a szobor ötletgazdája szerint az ismeretlen hős új fejezetet nyitott az internet történetében: “Önmagában már az is nagy dolog, hogy új, digitális pénzeszközök születtek, de ami valóban jobbá teszi a világot, az a bitcoin mögött álló blokklánc-technológia. Ez egy hatékony, igazságos és átlátható adatbázis, ami az emberek közötti bizalmatlanságot küszöböli ki” - mondja.

 

A bitcoin és a mögötte álló blokklánc-technológia legfőbb erőssége, hogy egy harmadik fél, például bank bevonása nélkül teszi lehetővé az értékek továbbítását a világ bármely pontjai közt.

 

Az online fizetőeszköz megalkotója a rejtélyes Satoshi Nakamoto, akinek valójában nem ez az igazi neve: soha nem mutatta meg az arcát, azt sem lehet tudni, férfi-e vagy nő. A szobor állítói szerint azonban nem is az ő személye a lényeg. A legfontosabb maga a blokklánc-technológia, ami számos területen teheti jobbá a világot, az élelmiszer-ellátástól a segélyszállítmányok célbajuttatásáig.

 

 

Ha ránézünk, a saját arcunkat látjuk

A szobor hírét már korábban nyilvánosságra hozták, most viszont azt is megtudhattuk, hogy néz ki és hol található majd a műalkotás.

 

A megrendelők sok szobrász munkáit tanulmányozták, mivel egy absztrakt alkotásról van szó, amit létrehozni nehéz művészi feladat. Így esett a választásuk Gergely Rékára és Gilly Tamásra, akik április óta dolgoznak, néhány héten belül el is készülnek a szoborral. Az alkotók most közzétették a Gergely Réka által készített látványtervet is.

 

Maga a bronzból készült mellszobor egy kapucnis alakot ábrázol majd, ezzel utalva az ismeretlen alkotóra és az “internet népére” is. Az alak arca bronz-alumínium ötvözetből készül, amit az alkotók erősen felpolíroznak majd, hogy tükröződjön.

 

“Van egy mondás, miszerint mi mindannyian Satoshi vagyunk. Maga a gondolat a fontos, hogy egy igazságosabb, jobb pénzrendszert teremtsünk, ami decentralizált, független a bankoktól és az államoktól. A szobor arca éppen ezt jelképezi: tükröződni fog, hogy aki ránéz, a saját tükörképét lássa benne” - mondja Györfi.

 

Satoshi szobra a Grafisoft parkban, zöld környezetben kap majd helyet, ahová bárki szabadon ellátogathat és megnézheti egy kellemes sétával egybekötve.

 

 

Már most bekerült a nemzetközi hírekbe

A nonprofit alapon épülő szobrot a hazai kriptoközösség legfontosabb tagjai finanszírozták: a Györfi András által szerkesztett Kripto Akadémia mellett a MrCoin kriptopénzváltó két tagja, Debreczeni Raskó Gabriella és Debreczeni Barnabás, valamint Szilágyi Imre, a Blockchain Budapest konferencia szervezője és Kalocsai Kornél, a Blockchain Hungary szakmai szövetség alapítója is csatlakozott.

 

Az összefogást egy közösségi finanszírozási kampány tette teljessé, ennek során még további 27 szervezet és magánszemély járult hozzá a szobor felépüléséhez. Az így gyűjtött mintegy 3,1 millió forintból még egy nemzetközi imázsfilm is létrejöhet - igaz, a média már korábban felkapta a témát. A magyar szoborról cikkezett az entrepreneur.com, a Fox News és számos szakmai oldal is.

 

“Rengeteg a médiamegjelenésünk, aminek nagyon örülünk. Fontos számunkra, hogy a szobor igazi magyar siker legyen, ami az ország imázsát is alakítja” - teszi hozzá Györfi.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09