Az EdisonKids és a Samsung közös kihívásán a jövőformáló kezdeményezéseké volt a főszerep

forrás: Prím Online, 2021. június 17. 13:40

A hazánkban idén első alkalommal megrendezett Megoldások a holnapért kihívás négy hónapos projektidőszaka után a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanulói vihették haza a fődíjat. A program az ország leginnovatívabb iskoláit, tanárait, illetve a 12 és 18 év közötti diákjait kereste, végül a Trois cent Soixante Croissants csapat megoldása bizonyult a legjobbnak. A Samsung és az EdisonKids szakértői az elmúlt hónapokban a diákokkal közösen fejlesztették a projekteket, amelyek sokfélesége remekül megmutatta, milyen széleskörű a fiatalok érdeklődése és milyen kreatívan gondolkoznak a technológiai fejlődésről, a tudatosságról vagy a közösségi életről. 

Az ország egész területéről érkeztek jelentkezések az EdisonKids és a Samsung közös kihívására, amely a jövő feltalálóinak, vállalkozóinak és kutatóinak adott lehetőséget, hogy élesben is kipróbálhassák magukat. A zsűri döntése alapján 27 csapat jutott az elődöntőbe, ahol több műhelymunka és folyamatos mentorálás után elkészíthették a projektjüket bemutató prezentációt. Az ötletek a legkülönfélébb helyi társadalmi, környezetvédelmi vagy személyes problémákra keresték a megoldást. A legjobb 8 közé végül egy zaklatás elleni kezdeményezés, egy robotikai projekt, egy hulladékgyűjtést megreformáló és egy fenntarthatósági alkalmazás, egy tudatos vásárlást támogató böngésző-bővítmény, két otthoni tanulást segítő platform és egy közösségi kertekre építő mozgalom is bejutott. A döntőbe jutott csapatok közül a zsűri a június 16-i élő megmérettetésen választotta ki a három dobogóst. A Dioxiday nevű böngészős bővítményt kidolgozó Croissants után az ezüstérmet a BánkiRobot egyedi fejlesztésű exoskeletonja kapta, a harmadik helyet pedig a Children of the Nature csapat érte el, közösségi ökokertészkedésre ösztönző kezdeményezésével. 

 

A győztes csapat ötlete egy olyan különleges megoldás, amellyel az online vásárlás során azonnal környezetbarát alternatívákat ajánl, így ösztönözve a felhasználók tudatosságát. A csapat szerint a társadalom széles rétegét elérheti egy ilyen bővítmény, és hosszabb távon akár a fogyasztói szokásokat is megváltoztathatja. A projektjük alapja egy böngészős bővítmény, amelyet már el is kezdtek fejleszteni, a Kihívások a holnapért program alatt pedig szakértői segítséget is kaptak a megvalósításhoz. A csapattagok nagyon örülnek a győzelemnek, nyereményüket pedig iskolájukkal együtt a Samsung okoseszközei közül választhatják majd ki. „Nagyszerű élmény volt, mi minden csapat ötletét nagyon szerettük és szeretnénk minden résztvevőnek gratulálni – mondták köszönőbeszédükben a csapat tagjai. – Úgy gondoljuk, ez a kihívás is megmutatta, milyen fontos élni a felkínálkozó lehetőségekkel, hiszen nagyon sokat tanulhatunk belőlük. Mi is rengeteg különleges emberrel találkoztunk, szeretnénk ezt az élményt megköszönni nekik, a szervezőknek és természetesen a mentorainknak.”

 

 

A megmérettetés főszereplői a diákok és az ötleteik voltak, azonban minden csapatot végigkísért a döntőbe vezető úton egy-egy tanáruk az iskolájukból. Ezek az EdisonTanárok időt és energiát nem kímélve segítették a csapatot és jövőformáló szemléletükkel hosszú távon is lehetőséget adnak a kreatív gyerekeknek, hogy megvalósítsák az ötleteiket. A kezdeményezés éppen ezért a vállalkozó szellemű fiatalok mellett az iskoláikat is támogatja, így a diákok nem csak dicsőséget, de új oktatási eszközöket is szereztek az őket patronáló intézménynek. 

 

A Megoldások a holnapért emellett a szervezők számára is különleges, új tapasztalat volt, a Samsung szakemberei közül 8-an csatlakoztak az Edison csapat mentoraihoz és segítették tudásukkal a diákok munkáját, akik így értékes tapasztalatokat is gyűjthettek arról, hogyan látják a technológiai iparban dolgozók egy-egy ötlet megvalósíthatóságát. A mentorok válaszoltak a felmerülő kérdésekre, segítették a prototípusok megalkotását és a döntőre való felkészülést. A tervek minél alaposabb kidolgozásában a mentorok mellett a diákok segítségére volt még Meskó Bertalan jövőkutató, a kihívás fővédnöke, akihez egy online beszélgetés keretében fordulhattak kérdéseikkel, mellette pedig értékes segítséget kaptak Pais Pannitól és a Cellux design thinking csapatától, a prezentációjuk elkészítésében pedig Szerémi Péter kommunikációs trénertől is. 

 

A program alapjául a Samsung nemzetközi sikereket elért Solve for Tomorrow, Megoldások a holnapért kezdeményezése szolgált, amelynek célja a kreatív gondolkodás és a problémamegoldó készségek fejlesztése. Az évtizedes nemzetközi sikerek után hazánkban idén indult el először a program, de a szervezők szeretnék, ha ez egy rendszeres megmérettetés alapja lehetne.  

 

„Különleges élmény volt látni, hogyan gondolkoznak a fiatalok a jövőről és reméljük, hogy az együtt töltött hónapok még tovább szélesítették a látókörüket és a közös műhelymunka, a szemléletformáló előadások felkészítették őket a jövő kihívásaira és hosszú távon is kamatoztatni tudják majd az itt tanultakat – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – Szeretnénk hagyományt teremteni ezzel a kihívással és lehetőséget adni a fiataloknak, hogy hallassák a hangjukat és elhozzák azokat az ötleteket, amelyeket érdemes támogatni.”

 

Veres Rita, az Edisonplatform stratégiai vezetője elmondta: „Nagyszerű érzés volt látni, milyen sokféle kérdés foglalkoztatja a fiatalokat és milyen tudatosan állnak a jövő alakításához. A következő generáció szívügye a környezetvédelem és a fenntarthatóság, a kreativitásukkal pedig olyan megoldásokat is létrehozhatnak, amelyek később mindannyiunk életét megváltoztathatják. A Megoldások a holnapért kiváló platformnak bizonyult, ahol a diákok megmutathatják a nagyvilágnak, mire is képesek, ha a jó ügyért dolgoznak.”  

 

A Megoldások a holnapért kihívás eredményhirdetése megtekinthető az EdisonKids Facebook oldalán, a programról további információ pedig az www.edisonkids.org és a https://www.samsung.com/hu/solvefortomorrow/ weboldalon érhető el.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyarországra jön a NASCAR?

Tavaly a floridai Daytona Beach-en, a NASCAR bölcsőjében rendezték a magyar-amerikai szakmai kapcsolatok egyik legnagyobb rendezvényét, a Hungarian Summitot, akkor Jordan Jiloty, a NASCAR ügyvezető igazgatója üdvözölte a konferencia résztvevőit, de úgy tűnik ez nem egy egyszeri alkalom volt. Jordan Jiloty az idén a budapesti Hungarian Summit-ra is ellátogat június 8-án. 

2023. június 1. 19:55

Környezetvédelmi díjat kaptak az LG 2023-as OLED evo tévéi

Az LG Electronics (LG) 2023-as OLED evo tévéi megkapták a Carbon Trust*** CO2 kibocsátás csökkentéséről* és CO2 méréséről** szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a Société Générale de Surveillance SA (SGS) környezetvédelmi címkét**** is magáénak tudhatja. Az elismerésekkel az LG folyamatos ESG-erőfeszítéseit díjazták, amelyeket a gyártás során keletkező műanyaghulladék csökkentése érdekében tesz.

2023. június 1. 16:59

Új okosóra a Huawei magyarországi kínálatában

Új okosórával bővül június 1-jétől a Huawei magyarországi kínálata: a HUAWEI WATCH GT 3 SE a sorozat eddigi legkisebb súlyú készüléke, amely sport- és fitnesz funkciók széles választékát nyújtja, és akár két hetes folyamatos használatot tesz lehetővé. Az okosóra kompatibilis Android és iOS-készülékekkel, a felhasználók egyszerűen indíthatnak és fogadhatnak hívást az eszközzel, amely gyorstöltéssel is tölthető.

2023. június 1. 15:37

Új technológiák forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát

Az elmúlt években számos új technológia jelent meg a pénzügyi szektorban, amelyek forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát. Az AFR 2.0 és a szupertárcák a legújabb innovációknak tekinthetők ezen a területen, amelyek azt ígérik, hogy alapjaiban változtatják meg a fizetés jövőjét. Segítségükkel az ügyfelek egységes és kényelmes fizetési élményben részesülnek, míg a pénzügyi szolgáltatók számára lehetőség nyílik újfajta üzleti modellek kialakítására.

2023. június 1. 14:03

Zöld gasztroreformot hirdet a magyar startup

Mintegy 550 millió forintot fordíthat növekedésére a Greenstic Europe Kft. (Greenstic) az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures befektetésének köszönhetően. A környezetbarát, egyszer használatos éttermi eszközöket forgalmazó vállalkozás regionális szinten bővíti tevékenységét, miközben célul tűzte ki a gasztroszektor környezettudatossá tételét, és a körforgásos gazdasági modell alkalmazását is. 

2023. június 1. 12:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39