Számítógépes játék segíti a személyre szabott mozgásszervi diagnosztikát

forrás: Prím Online, 2021. június 18. 19:40

Profi sportolókkal, balett-táncosokkal tesztelték majdnem két éven keresztül azt az új, magyar módszert, amellyel a jövőben sokkal pontosabban lehet kiszűrni a mozgásból adódó mozgásszervi panaszokat. Az eredetileg számítógépes játékokhoz készített, mesterséges intelligencián alapuló program továbbfejlesztett változatához egy 3D-s kamera is tartozik. Ezek segítségével végre mozgás közben is meg lehet állapítani, ha valaki rossz mozgástartományban terheli az ízületeit.

Mozgásanalízis eddig is létezett, elsősorban futók körében ellenőrizék, hogy sportaktivitás közben hogyan terhelik a lábukat. Emellett több mozgáslabor is van hazánkban, ezek azonban jellemzően kutatólaborokban működnek, mert olyan bonyolult eszközparkok szükségesek a diagnosztikához, amely egy átlag rendelőnek nem áll rendelkezésére. A legtöbb esetben azonban a pontos diagnózis felállításához elengedhetetlen lenne, hogy a szakorvos ne fekvő, vagy ülő helyzetben vizsgálja meg a pácienst, hanem mozgás közben kapjon arról információkat, milyen mozgásmintázat alapján terheli az ízületeit. 

 

„Ha tartósan fájdalmat érez egy páciens, és felkeres egy szakorvost, elsődlegesen azt kell kideríteni, hogy mi a kiváltó ok. Nagyon sok esetben olyan fiatalkori, hibás mozgásból, instabilitásból adódó fájdalmakat találunk, amelyeket ideig, óráig ugyan lehet kezelni, sokkal fontosabb lenne azonban a kiváltó okot felismerni és azt kezelni. Többnyire a mozgásszervi panaszokat rossz mozgásmintázat okozza, vagyis helytelenül, esetleg egyoldalúan terhelt ízületek, eltérő erősségű izomzat állhat a háttérben” – mondta Prof. Dr. Lacza Zsombor PhD, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd-traumatológus szakorvosa.

 

A pontos diagnózis felállításához szükséges látni, hogy miként viselkedik mozgás közben a lábfej, a boka, a térd, erősebb-e például az izomzat egyik, vagy másik végtagban, mert ezek mind befolyásolhatják a vágtagok helyes működését. A nem megfelelő terhelés nyújtott és hajlított helyzetben, miközben ül, vagy áll a páciens, nem derül ki. A Prof. Dr. Lacza Zsombor és munkacsoportja által kidolgozott módszer*  lényege, hogy egy speciális, eredetileg számítógépes játékhoz készített szoftver továbbfejlesztett változatával - amely mesterséges intelligencián alapul - és egy 3D-s kamerával a páciensnek guggolás, térdelés vagy járás közben ellenőrzik, hogy tengelyben marad, vagy kitér valamelyik ízülete. A boka, a csípő és a térd instabilitásából is lehet következtetni a rossz mozgástartományra. Ront a helyzeten, ha a páciens túlsúlyos, mert ebben az esetben még inkább rosszul terheli a végtagját. 

 

 

„A legnagyobb megterhelés a térdet éri, így a fájdalom nemcsak mozgáskieséssel, beszűküléssel járhat, hanem sok esetben a porc felpuhul, a meniszkusz bereped, a keresztszalag pedig elszakad. Ha például az egyik végtagban az izom erősebb, akkor abba az irányba jobban elmozdul az egész test, ez pedig előbb vagy utóbb az ellenoldalon mozgás-beszűkülést okozhat” – tette hozzá Dr. Ambrus Míra sporttudományi kutató.

 

A komplex mozgáselemzést a fejlett technológia, az egészségügyben lezajló digitális forradalom teszi lehetővé, hiszen az orvosok munkáját algoritmusok és pontos kamerafelvételek segítik. A jövőben a mozgásszervi panaszok is sokkal inkább személyre szabottan lesznek kezelhetők. A terápia a jövőben is a megszokott gyógytorna, ritkább esetben pedig műtét lehet. Az ortopéd-traumatológus szakember szerint megfelelő kezeléssel a rossz mozgásformák javíthatók és nem törvényszerű, hogy a kor előre haladtával megjelenjenek a mozgásszervi panaszok.

 

A két magyar szakember majdnem két éven keresztül tesztelte a módszert profi sportolók, elsősorban kosárlabdázók, futók, kézilabdázók, illetve táncosok segítségével, de nemcsak sportolók esetében működik. Különösen hasznos lehet például azoknál, akik síelnek, mert ez a sportaktivitás nagy terhelésnek teszi ki a térdízületet. A csontozati gondokat nem könnyű orvosolni, és olykor hosszas a rehabilitáció, de a mozgásmintázatot lehet javítani, ezért ha időben felismerik a nem megfelelő mozgásformákat, a műtét is elkerülhető. A komplex mozgáselemzést elsősorban kamasz gyerekkortól nagyjából 60 éves korig érdemes elvégeztetni, mert ebben az időszakban még visszafordíthatók a mozgásszervi elváltozások.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09