MI, AR, VR, drónok és robotika a biztosítók szolgálatában

forrás: Prím Online, 2021. június 25. 19:01

Más iparágakkal összehasonlítva a biztosítási szektor nehezebben reagál a technikai újításokra, mégis, a fennmaradás érdekében elkerülhetetlen, hogy a biztosítási cégek is érdemben foglalkozzanak az innovatív megoldásokkal. A technikai vívmányok ugyanis lehetőséget adnak a biztosítóknak, hogy növeljék gazdasági és társadalmi hatásukat. Az Allianz Hungária a jelenben is odafigyel ügyfelei igényeire, a „Biztosítás 2030” című sorozatában most azt vizsgálja, hogy miképpen fokozható az ügyfél-elégedettség a jövőben, illetve a különböző technológiák hogyan alakítják át a biztosítási piacot.

A pandémia hatásaként a biztosítottak 41 százaléka leváltaná a biztosítóját egy olyanra, amely nagyobb arányban alkalmaz digitális módszereket a PricewaterhouseCoopers kutatása szerint. Nem véletlen, hogy az élet- és egészségbiztosítási területen egyre nagyobb szerephez jutnak az insurtech cégek, amelyek sokkal nagyobb arányban alkalmaznak új technológiákat, ezzel megalapozva népszerűségüket például a 18-35 év közötti korosztályban. Ők gondolkodás nélkül kötnének biztosítást a Facebookon, az Amazonon keresztül vagy a Google és az Apple segítségével is, mivel eddigi technikai és gazdasági eredményeik miatt jobban bíznak bennük. Az insurtech cégek száma megduplázódott az elmúlt öt év alatt és egyre nagyobb szeletet követelnek maguknak az élet- és egészségbiztosítási szektorban – derül ki a Bain&Company vezetési tanácsadó vállalat felméréséből. Ezek a technológiai újdonságokat a biztosítási ágazat szolgálatába állító cégek az adatelemzésben rejlő erősségeiket használják a kockázatkezelésben és az ajánlat személyre szabásában. De vajon melyek azok a további technológiai újdonságok, amelyek felforgathatják és forradalmasíthatják a biztosítási szektort, illetve fokozhatják az ügyfél-elégedettséget?

 

Objektívebb kárrendezés

A fogyasztók nagy része már akkor a digitális térben van, amikor még csak gondolkodik a szerződéskötésen, ezért az olyan technológiák lehetnek nyerők az iparágban, amelyek segítik a tájékozódást, a szerződéskötést és baj esetén a kárrendezést. A blockchain segítségével a biztosító társaságok akár 50-60 százalékkal automatizálhatják back-office tevékenységüket, miközben az ügyfél objektívebbnek tartja az eljárást, a biztosító pedig esélyt sem ad a visszaélésekre. Ennek azonban feltétele, hogy a biztosító, az ügynök, a viszontbiztosító és a szabályozó is hozzáférjen ugyanahhoz a blockchain hálózathoz. A világ legnagyobb biztosítói és viszontbiztosítói a B3i keretében a blockchain technológia minél szélesebb körű kiaknázásán dolgoznak. 

 

 

MI: tévedés kizárva

A mesterséges intelligencia térhódítása ebben a szektorban is megkerülhetetlen. Jelenleg az alkalmazása a hatékonyabb működésre és a minél jobb ügyfél-elégedettségre korlátozódik, a jövőben azonban az MI hatással lehet a biztosítási kockázatok azonosítására és azok értékelésére is. A technológia segítségével automatizálhatóvá válhatnak az összetett munkafolyamatok, a felhőben tárolás pedig meggyorsíthatja a szerződéskötés, kárrendezés ügymenetét, és ezzel együtt a tévedés lehetőségét is kizárhatja. Ma már az sem kérdés, hogy tovább erősödhet a chatbot jelentősége is: 2025-re az összes ügyfélkommunikáció több mint 90 százaléka tevődhet át a chatbot felületekre. Mivel ezek a csevegőrobotok mesterséges intelligencia alapúak, képesek az intelligens és hatékony kommunikációra az ügyfelekkel, a legtöbb felmerülő kérdésre választ adnak, így sok időt takaríthatnak meg ügyfélnek és biztosítótársaságnak egyaránt.

 

Segít a döntéshozatalban a robotika

Drónokról ma már a legtöbben hallottak, sokan személyes használatra is beszereztek egyet, a biztosítók azonban eddig nem használták ki a bennük rejlő lehetőségeket, pedig széles körben használhatóak lennének kockázatértékeléshez és -számításokhoz. Gyárak, nagy kiterjedésű vállalkozások felmérésében tökéletes partnerek lehetnek, hiszen ember által nehezen elérhető helyeket is meg tudnak mutatni. Az egyik legnagyobb potenciál azonban kétségtelenül a robotikában rejlik. A biztosítók egyre szívesebben alkalmazzák a robotizált folyamatautomatizálást (Robotic Process Automation, RPA), amely javítja a munkamenet hatékonyságát, gyorsaságát és pontosságát. A magyar fintech, a Blueopes például már a robottanácsadást kombinálja társadalom- és környezettudatos befektetéssel. A fejlesztés nagy segítség lehet például nyugdíjbiztosítások terén, segítségével elérhető a személyre szabottság és megfelelő időközönként újra súlyozható az ügyfél portfóliója.

 

VR és AR edukálja az ügyfeleket

Vajon hogyan forradalmasítja a virtuális valóság és a kiterjesztett valóság ezt a szektort? Lehetséges, hogy a virtuális térben kötünk majd szerződést, vagy azon keresztül méri fel a károkat a kárszakértő? A szakértők arra számítanak, hogy az AR és a VR jelentősen megkönnyíti majd a kárrendezést, és segít egy-egy baleset megfelelő, élethű szimulálásában, amelybe egyaránt bekapcsolódhat a biztosított, a rendőrség és a kárszakérő is. Emellett a biztosító az AR és VR segítségével sokkal pontosabban felmérheti előre a lehetséges károkat, az új technológia segítségével pedig arra is lesz lehetőség, hogy a káresetek elkerülése érdekében edukálja ügyfeleit. A kárrendezések, de akár az új szerződéskötések is gyorsabbak és hatékonyabbak lehetnek, hiszen a kiterjesztett és a virtuális valóság nem korlátozza az ügyfélszolgálat lehetőségeit hang-, video- vagy írásos kommunikációra.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Túl gyors a napelem-boom?

Az elmúlt időszak, a pandémia az élet legtöbb területére hatással volt, így többek között arra is rávilágított, hogy a társadalmi, gazdasági rendszerek felkészületlenek ilyen mértékű válsághelyzetek kezelésére, így a reziliencia (alkalmazkodóképesség) javítása kiemelt figyelmet kapott hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) 67. Vándorgyűlésének központi témáját a villamosenergia-szektor alkalmazkodóképessége és annak műszaki, gazdasági és humán oldalának kihívásai adták, továbbá a rohamosan növekvő számú napelemek hálózatra gyakorolt hatása.

2021. szeptember 24. 12:49

Digitális összefogásra hív fel az idei MENTA konferencián az IVSZ

A digitális fordulat az utolsó esély Magyarország számára, ezért társadalmi összefogásra szólít fel az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért a MENTA konferencián nyilvánosságra hozott kiáltványában. A digitalizáció minden magyar ember életét, minden hazai vállalat és intézmény működését jelentősen megváltoztatja, és a következő években alapjaiban rengeti meg mindennapjainkat – fogalmaz az informatikai és digitalizálódó vállalkozásokat tömörítő szervezet, amely éves nagy konferenciáján a megváltozott üzleti környezetre, az elérhető forrásokra, valamint az exportlehetőségek hatékony kihasználására fókuszál.

2021. szeptember 24. 09:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tapasztalja meg a legendás játékot

2021. szeptember 20. 18:29

A világon egyedülálló drónra szerelhető szállítódobozt fejlesztettek

2021. szeptember 15. 14:15

Öt érmet is elhoztak a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiájáról

2021. augusztus 31. 09:58

A Xiaomi várakozásokat felülmúlóan teljesített a második negyedévben

2021. augusztus 26. 14:46