Sikeresen zárult a MÁV közlekedésbiztonsági kampánya, az Ütközéspon

forrás: Prím Online, 2021. július 7. 17:28

Közel kétmillió embert ért el a MÁV egy hónapos közlekedésbiztonsági kampánya, az Ütközéspont. Az edukációs kezdeményezés egyik kiemelt célcsoportja a már önállóan közlekedő tizenévesek és fiatal felnőttek. Az interaktív online játék segítségével több mint tizenötezer érdeklődő ismerkedett a biztonságos közlekedés alapszabályaival. 

A vasúti átjárókban történt baleseteket az ott közlekedők figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése okozza. Idén növekedést mutat a statisztika: Magyarországon 2021 első félévében 36 útátjárós baleset történt, amelyek hat halálos áldozatot követeltek, nyolc súlyos, négy könnyű sérüléssel, tizennyolc pedig anyagi kárral járt. Tavaly ebben az időszakban összesen 26 eseményt regisztrált a vasúttársaság.

 

A nyár kezdetén különösen fontos a figyelemfelhívás. Annak érdekében, hogy a körültekintő közlekedés alapszabályai közvetlenül is eljuthassanak a fiatalokhoz, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) közreműködésével az általános iskolák felső tagozatosai és középiskolások megkapták a MÁV közlekedésbiztonsági kampányának felhívását. Az Ütközéspont küldetésével egyetértő iskolák gondoskodtak arról, hogy annak legfontosabb üzenetei eljuthassanak a pedagógusokhoz és a diákokhoz.

 

 

Az Ütközéspont online felületén a játékos egy rendőrtisztet megszemélyesítve viheti végig a dramatizált memóriakihívást, hogy megtalálja a különböző nyomokat és azok, valamint a szemtanúk és a szakemberek vallomásai alapján rekonstruálja az eseményeket a 360 fokban körbejárható, virtuális baleseti helyszínen. A játék szereplői között feltűnik Nagy Zsolt színész, aki a virtuális baleset sérültje, és Gál Kristóf rendőrségi szóvivő is, aki az online térben a játékos nyomozótársát alakítja.

 

Az elsősorban vasúti átjárós balesetek megelőzése érdekében létrehozott közlekedésbiztonsági kampány egy hónap alatt közel kétmillió embert ért el digitális felületeken keresztül. Az Ütközéspont weboldalára több mint százhúszezer látogató érkezett, ahol összesen mintegy 1200 órát töltöttek. Az online felületen több mint tizenötezren indítottak játékot, és 9500 esetben sikeresen be is fejezték a küldetést. A www.utkozespont.hu oldal és az interaktív játék a kampány befejeztével is látogatható.

 

A közlekedésbiztonsági kampány mintegy 55 millió forintos Európai Uniós támogatással jöhetett létre. Az Ütközéspont jellegzetes plakátjaival országszerte közel 500 helyen találkozhattunk június közepéig. Az iskolai felhívások és a közterületi megjelenések mellett számos médiamegjelenés biztosította, hogy a figyelemfelkeltő kampány mindenkihez eljusson.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09