Horváth Zoltán egyedi kerékpár nyomkövetőt fejlesztett

forrás: Prím Online, 2021. július 22. 16:10

Filutás Viktor országúti kerékpáros magyar bajnok is tesztelte az új magyar szabadalmat, azt a lakosság által is használható nyomkövető berendezést, amivel a kerékpárok nem csupán lopásbiztossá válnak, hanem a teljesítményünkről, útvonalunkról is pontos képet kapunk általa.

Horváth Zoltán

Magyar találmány, és az egész világon újdonságnak számít az a nyomkövető, amit Horváth Zoltán fejlesztett. A feltaláló régóta a terület szakértője: már 14 éve foglalkozik GPS-rendszerekkel a legkülönfélébb területeken.

 

„Az ügyfelek választják meg, milyen nyomkövetőre van szükségük: a legérdekesebb az volt, amikor egy teknősbéka hátára kellett GPS-t szerelnünk, de egyébként is a legkülönbözőbb területeken fordul elő. Került már nyomkövető vadőrökre, hajóra, méhkaptárra, kutyára, macskára, gyerekre, nagypapára” – sorolja a férfi, aki saját fejlesztésű termékével most a kerékpár mozgását teszi lekövethetővé.

 

„Korábban számomra is gondot okozott, hogy a gyerekeim a játszótér szélén letették a kerékpárt, lakat nélkül, és elmentek játszani. A bicikli pedig védelem nélkül maradt. Ekkor jutott eszembe az ötlet, amit aztán sikerült is egyedi megoldássá fejlesztenem” – mondja Zoltán.

 

15 másodpercen belül riaszt az új nyomkövető

A férfi hozzáteszi: habár korábban is voltak nyomkövetők a piacon, ezeket ma gyakorlatilag senki sem használja, annyira nem praktikus darabok.

 

„Van például egy keréklámpába szerelt, kínai gyártmány, amit egy mozdulattal le lehetett törni, vagy ki lehetett belőle venni a SIM-kártyát (így megszűnt a nyomkövetés és a riasztás). Más modelleket a kerékpárvázba, a nyeregbe vagy a kormányvázba rejtettek, így a használónak néhány naponta szét kellett volna szednie az említett részeket – ezt természetesen senki sem fogja megcsinálni, hiszen már nyerget állítani is fárasztó” – mondja a feltaláló, akinek a terméke már kereskedelmi forgalomba került, és akár rollerekhez, motorokhoz is használható.

 

„Az FB222 névre keresztelt eszközünk ugyanúgy működik, mint például a kormányzár: a kulacstartó alá rejtve látható, elrettentő erővel is bír. Felrakni pofonegyszerű, leszedni annál nehezebb. Ha valaki az USB-nyílást akarja kinyitni, attól már beindul a riasztó. Ezt egy speciális csavar zárja, ami szintén saját gyártmány. Szövetburkolat is készül hozzá, mint kiegészítő termék, ez védi az esőtől és el is rejti a készüléket” – mondja Zoltán, aki Filutás Viktor országúti kerékpáros magyar bajnokot is felkérte a termék tesztelésére.

 

Filutás Viktor
 

Hazai fejlesztés – hazai gyártás

A készülék kulcseleme magyar gyártmány. Hazai tervezésű, ráadásul itthon gyártják: a burkolata Újpesten készül, Dunakeszin festik le, és Fóton szerelik össze. A készenléti ideje 90 nap, az üzemideje 90 óra, és 400 km volt a legnagyobb távolság, amit egy töltéssel kibírt a készülék. Így havonta egyszer, powerbankkel elegendő újratölteni.

 

Az egyedi szoftvernek köszönhetően az útvonalunk a térképen is kirajzolódik, így pontosan lekövethetővé válik, mikor merre jártunk. PC-n, böngészőn keresztül érhető el az asztali gépre szánt verzió, míg mobiltelefonra a Playstore-ból tölthető le. Az asztali gépes verzió számos plusz funkcióval is rendelkezik, és komplex logisztikai feladatok ellátására is alkalmas. Láthatjuk például, hogy a kerékpáros mennyit tekert, hol voltak a várakozási pontok útközben, de a váltakozó magasságot is nyomon követhetjük egy diagram segítségével. Ha pedig bárki el akarná tulajdonítani a kerékpárt, a rendszer 15 másodpercen belül riasztó e-mailt küld.

 

 

Megbízható, bárhol használható

„Az e-mail olyannyira pontos és megbízható, hogy a tesztek alapján száz esetből százszor megérkezik. Az egész rendszer a mobilszolgáltatók hálózatára épülve működik, és a készülékben olyan SIM-kártya van, amely a világ bármely országában használható” – zárja a feltaláló.

Kulcsszavak: kerékpár GPS nyomkövető

Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kutatás: a közösségi média böngészése több órát vesz el az alvásból

Naponta három és fél órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt egy felmérés szerint az amerikai válaszadók, gyakran az alvás rovására. A rossz alvásban sok tényező játszhat szerepet, azonban a probléma széles körű: a Huawei és az Ipsos tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta. Idén március 15-én tartják az Alvás világnapját, hogy felhívják a figyelmet az alvás fontosságára, az alvászavarok okozta problémákra és a megoldásukra. Ez utóbbihoz a viselhető okoseszközök alvásfigyelő funkciója nagy segítséget nyújthat, amelyek a részletes elemzés mellett javaslatokat is adhatnak a minőségi alváshoz.

2024. március 11. 17:43

2024-ben 75 iF Design Díjat nyert el a Samsung

A Samsung összesen 75 díjat nyert a rangos német, nemzetközileg is elismert International Forum (iF) Design 2024 dizájnversenyen. A vállalat két Arany Díjban részesült – a Samsung OLED TV (S95C), valamint a Galaxy Z Flip5 Maison Margiela kiadása*  kapta meg az elismerést. A Samsung televíziók, okostelefonok és egyéb készülékei mind a 9 kategóriában –, beleértve a Termék és Felhasználói élményt is – díjat érdemeltek. 

2024. március 4. 14:37

Elképesztő! Így üldözi Max Verstappent a világ leggyorsabb drónkamerája

Max Verstappen már teszteli az Oracle Red Bull Racing legújabb modelljét, a 2024-2025-ös Formula-1 versenynaptárra fejlesztett RB20-at – de nemcsak a kiváló pilóta, hanem a médiacsapat is készül az új szezonra. Ralph „Shaggy” Hogenbirk, a Dutch Drone Gods tervezője és drónpilótája egyedi építésű modelljével csatlakozott egy körre a silverstone-i pályán.

2024. március 1. 10:10

A Galaxy Buds széria legújabb frissítése magával ragadó, intelligens hangzást kínál

A Samsung közelmúltban megjelent Galaxy S24 termékcsaládja a Galaxy AI erejével új lehetőségeket teremtett a kultúrák közötti kapcsolatteremtésre. A biztonságos, készülékeken elérhető mesterséges intelligenciával a felhasználók jelenleg 13 nyelven hidalhatják át a kommunikáció során felmerülő nyelvi akadályokat. A Galaxy Buds fülhallgatókat érintő legújabb frissítések még zökkenőmentesebbé tehetik ezen okosfunkciók használatát.

2024. február 29. 14:28

Az alvásfigyelést, a vérnyomásmérést és a mentális egészséget helyezi fejlesztései fókuszába idén a Huawei

Prémium kategóriás zászlóshajó termékeivel jelentkezik a Huawei fogyasztói üzletága az idei barcelonai Mobil Világkongresszuson (MWC). Olyan, nagy érdeklődésre számot tartó, a divatot és csúcstechnológát ötvöző terméket mutatnak be, mint a HUAWEI Mate 60 RS ULTIMATE DESIGN okostelefon, a HUAWEI FreeClip vezeték nélküli fülhallgató és a HUAWEI WATCH GT 4 okosóra. A Huawei tavaly megszilárdította pozícióját a viselhető prémium okoseszközök piacán: 2023 végére több mint 150 millió okosórát szállított le. A vállalat tovább növeli kutatás-fejlesztési beruházásait. Idén három fontos iparági kihívást, az alvásfigyelést, a vérnyomásmérést és a mentális egészség kezelését érintő innovációkra összpontosít.

2024. február 28. 13:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05