Tervezd meg a világon az első elektromosjármű-emojit
Az Elektromos Járművek Világnapja alapítói, az ABB és a Green.TV “EVmoji”, azaz elektromosjármű-emoji megalkotására szóló pályázatot hirdet többek között a magyarországi 16 évesek, vagy annál fiatalabbak számára. A nyertes alkotást benyújtják majd az Unicode konzorciumhoz, amelynek feladata a hivatalos emojik véglegesítése és elkészítése.
Tekintve, hogy a következő néhány évben várhatóan növekedni fog az elektromos személyautók értékesítése, és az előrejelzések szerint számuk a 2020-ban regisztrált 3,1 millióról 2025-re 14 millióra emelkedik, az Elektromos Járművek Világnapja stábja azzal a felhívással fordul a fiatalokhoz számos országban, köztük Magyarországon is, hogy alkossanak az izgalmas, fenntartható mobilitási jövőt hirdető e-jármű-emojit.
Mivel hivatalos, elektromos járműveket jelképező emoji jelenleg még nincs, ezért az ABB és a Green.TV azzal a pályázati felhívással fordul az elektromos járművek vezetőinek következő generációjához, hogy tervezzék meg a pályázatot kiírók által EVmoji-nak nevezett piktogramot, azaz a világ első elektromosjármű-emoji ikont.
Frank Muehlon, az ABB E-Mobilitás divíziójának vezetője így nyilatkozott: „Az Elektromos Járművek Világnapja fontos eseménnyé vált az ABB számára, mivel továbbra is arra törekszünk, hogy a közvélemény figyelmét ráirányítsuk az e-mobilitás előnyeire, és bemutassuk, hogy milyen fontos szerepet játszik az alacsony széndioxid-kibocsátású jövő megteremtésében. Ezt a pályázatot is nagyon fontosnak tartjuk, mivel a járművezetők jövőbeni generációjának szenvedélyét, életérzését és kreativitását kívánja egy jó ügy szolgálatába állítani.”
„Az elektromosjármű-emoji pályázatnak az “Elektromos Járművek Világnapja” égisze alatt történő meghirdetése kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a fiatalok – még mielőtt döntenének egy új autó vásárlásáról - megismerjék a villamos járműveket övező izgalmat, vibrálást és lendületet. Ezennel minden alkotókedvű fiatalt invitálunk az elektromos járművek izgalmas világába!”
Az elektromosjármű-emoji megtervezését célzó pályázaton minden ország fiataljai részt vehetnek. A pályázaton a 6 és 16 év közötti fiatalok alkotásait várjuk. Az elektromos járművet jelképező emoji rajzokat augusztus 20-ig nyilvánosan kell posztolni az alkotó saját vagy a szülő Facebook-, Instagram-, LinkedIn- vagy Twitter-oldaláról és alkalmazni ezt a hashtag-et: #EVmoji.
Az Elektromos Járművek Világnapja képviselői a Direct Message appon keresztül azon a közösségi hálózati fiókon veszik fel a kapcsolatot a győztessel, amely fiókban a nyertes az elektromosjármű-emojit posztolta. A nyertes tervet az Elektromos Járművek Világnapján (2021. szeptember 9.) jelentik be. A pályázattal kapcsolatban bővebb információk, illetve a pályázat feltételei ezen a linken ismerhetők meg: https://www.worldevday.org/emoji-terms-and-conditions
___________
Bloomberg New Energy Finance https://about.bnef.com/electric-vehicle-outlook/
Kapcsolódó cikkek
- Az ABB felvásárolja az ASTI Mobile Robotics Group-ot
- ABB: Erős teljesítmény egy fellendülő negyedévben
- Jó belépő a külföldi piacra a hazai tech cégeknek
- Az ABB megoldása elősegíti az áttérést a teljesen villamosított bányászati tevékenységekre
- Az ABB megoldása segíti egy kertészeti üzem növekedését
- Az ABB a Formula-E világbajnokság New York-i versenyén mutatja be az e-mobilitás jövőjét
- Kihirdették a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díj nyerteseit
- Idén is pályázhatnak műszaki fejlesztésekre a közösségi rádiók és tévék
- 2021-ben is sikert aratott az ABB női mentorprogramja
- 2036-tól átveszik az uralmat az elektromos autók
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Szépirodalmi és fotós pályázatot hirdettek
Titkot rejt az erdő címmel hirdet országos vers- próza- és meseíró pályázatot a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület. Nyolcadik alkalommal rendezi meg az egyesület a különleges versenyt. A természetvédelmi-irodalmi pályázattal a 6-19 éves kategóriát célozzák meg. Idei újítás, hogy fotós kategóriába is külön címen jelentkezhetnek a gyerekek. A rendezvény fővédnöke Halász Judit, Kossuth- és Jászai díjas színművész, aki ötödik éve támogatja a rendezvényt.
A fiatalok kezében a jövő a Megoldások a holnapért kihíváson
A Megoldások a holnapért program célja a legjobb jövőformáló ötletek megtalálása mellett a diákok készségfejlesztése, ezért idén minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek a képzésre a szervezők. Az 50 legjobb csapat egy online tanulási és közösségi platformon keresztül sajátíthatja el a jövőtervezés és design thinking alapjait. A szakértői videók, kérdezz-felelek alkalmak és a kitöltendő feladatok elengedhetetlen tudással vértezik fel a diákokat, és egyben irányt mutatnak, hogy a legjobb 8 csapat közé kerülhessenek a Samsung és az EdisonKids közös kihívásán.
Megvannak a digitális marketingről szóló legjobb szakdolgozatok
Az IAB Hungary digitális reklámszakmai szervezet március 24-én a GroupM Akadémia bázisán adta át a 2022-es évi Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről című pályázat nyerteseinek járó díjakat. Az elmúlt három évben kivétel nélkül (először, másodszor, harmadszor) a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyertek a pályázaton, idén először azonban egy szegedi és egy debreceni egyetem hallgatója vihette haza a legjobb pályamunkáért járó díjat.
Sajtódíjat indít a Siemens
Újraindítja médiadíját a Siemens, amellyel a technológia területén kimagasló minőségű munkát végző újságírókat és tartalomkészítőket kívánja elismerni. A Siemens Media Award 2023 regionális sajtópályázatra Közép- és Kelet-Európa hét országában (Ausztria, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) nevezhetnek újságírók, valamint a közösségi média- és más felületek tartalomkészítői is.
Médiatanács: továbblépések helyi és körzeti rádiós pályázatokban
Véglegesítette egy veszprémi helyi rádiós pályázat felhívását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület ugyanezen az ülésen hatósági szerződéskötést kezdeményezett a Debrecen 94,4 MHz körzeti frekvencia pályázatán nyertes szolgáltatóval.