Bizalmatlanságot keltettek az új energiacímkék

Henger Attila, 2021. augusztus 1. 13:17

A március elejétől irányadó új energiacímkék megzavarták a vásárlókat. Az újrakategorizálás nyomán a legtöbb takarékos, korábban A-pluszosként ismert háztartási nagygép ma már B, C vagy D-kategóriásként szerepel a boltokban. Ez az átváltozás sokakat megzavar, s bizalmatlanná tesz, amire az áruházak tapasztalatai mellett egy friss kutatás is utal.

Mosó-, mosogató-, mosó-szárító gépek, hűtőszekrények, fagyasztók és borhűtők – mind új energiabesorolást kapták 2021. március 1-től. A boltokból eltűnt az „A+”-os jelzés, ami korábban az alacsony energiafogyasztású készülékeket jelölte. A MediaMarkt napokban lefolytatott kutatásának* eredménye megerősítette az eladók tapasztalatait, miszerint a vásárlók nagy része még nem igazodik ki az új jelöléseken.

 

A 18 évnél idősebbek mindössze 43%-a hallott a műszaki cikkeket forgalmazó boltokban 5 hónapja bevezetett változásról. Ennél is kevesebben, csak minden nyolcadik ember tudja magabiztosan, 42%-nak rémlik, míg majd minden másodiknak fogalma sincs arról, hogy a régi jelzések mikre változtak. Pedig amikor mosó-, mosogató-, mosó-szárító gépet, hűtőszekrényt, fagyasztót vásárolunk, a magyarok 58%-ának számít, hogy a készülék működés közben mennyi energiát használ fel. 

 

 

Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója szerint a jelenlegi helyzet számos környezettudatos, vagy rezsispórolásra törekvő vásárló életét nehezíti. Ők ugyanis fizetnének többet is egy-egy készülékért, ha bízhatnának benne, hogy az tényleg takarékosan bánik az energiával. Mint a kutatásból kitűnt, ezért 5%-os felárat a lakosság 31%-a vállalna, de még plusz 10%-ot is megadna a válaszolók 28%-a. „Csakhogy sokan elbizonytalanodnak, ha egy drágább hűtőn csak egy csupasz „A”-t vagy „B” jelzést találnak, mivel azt a régi beidegződések alapján csak közepesen takarékos energiafelhasználású készüléknek vélik. Így nem éri már meg nekik a többletkiadást. A felvilágosítás napi rutinjukká vált az áruházi tanácsadóknak, de segítségként több MediaMarkt áruházban is kihelyeztünk a változást magyarázó összehasonlító ábrákat” – osztotta meg tapasztalatait a vezető. 

 

 

Az új szabályozás értelmében az „A” marad ezentúl is a legmagasabb energiaosztály, de a pluszjelektől megszabadul. Például egy korábban A+++-os mosogatógép az új rendszer szerint csak a D kategóriásnak felel meg.  Mindez közel sem azt jelenti, hogy az eddig kiemelkedően energiatakarékosnak minősített mosógép rosszabb minőségű lett – mindössze a jelölési rendszer változott.

 

További zavart kelthet, hogy a különféle háztartási gépek energiahatékonysági besorolásához immár eltérő skálákat használnak. Így más volt a mérce az újracímkézéskor a mosó-, valamint a mosogatógépeknél, miként a hűtőknél és a fagyasztóknál is. Így előfordulhat, hogy két, korábban egyaránt A+++-osként ismert berendezés, például egy mosó és egy mosogató közül ma az egyik C, míg a másik csak D címkét visel.

 

______________ 

* A kutatás célcsoportja: 18-65 éves lakosság. Mintanagyság: 1100 fő. A minta forrása: Pulzus© Kutatási Rendszer. Az adatfelvétel ideje: 2021. május. A minta reprezentatív a magyar lakosságra nem, korcsoport, végzettség, lakóhelytípus alapján.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar nyelvű szekció az idei Ignite programjában

A Windows 11-ről is szó lesz, sok egyéb újdonság mellett, az idei Microsoft Ignite nemzetközi fejlesztői konferencián, amelyre 2021. november 2. és 4. között kerül sor a virtuális térben. Aki nem tud részt venni az esemény mindhárom napján, az a legfontosabb újdonságokról egy félórás összefoglalót is meghallgathat a Microsoft Magyarország szakértőinek tolmácsolásában. A magyar nyelvű szekció november 3-án, délután 4:30 és 5 óra között lesz. Regisztrálni azonban már most is lehet!

2021. október 26. 20:04

Így vásárolnak elektronikai cikkeket a magyarok

Elsősorban ár alapján választanak elektronikai eszközt a magyarok, a termék márkája közepesen meghatározó szempont, míg dizájnja szinte alig – derül ki az Euronics Műszaki Áruházlánc nemrégiben készült belső kutatásából, amelynek során a cég saját dolgozói körében mérte fel a magyarok elektronikai cikkekkel kapcsolatos vásárlási szokásait. A felmérés eredményeiből kiderül, hogy milyen elektronikai termékeket keresnek leginkább a hazai vásárlók és mi alapján döntenek egy-egy eszköz mellett.

2021. október 26. 18:31

Robotika: Európa-bajnoki dobogón a Széchenyi István Egyetem csapata

Bronzérmet szerzett a győri Széchenyi István Egyetem csapata a Szakmák Európa-bajnokságán az ipari robotika kategória első magyar résztvevőjeként. A siker mutatja, hogy az intézmény számára mennyire fontosak az ipari együttműködések, valamint az, hogy a hallgatók a magas szintű elméleti ismeretek mellett valós gyakorlati tudással is felvérteződjenek. A két fiatal, Kuller Máté és Hökkön Szilárd elhelyezkedéséhez is jó ajánlólevél volt a verseny.

2021. október 26. 16:55

A magyar piacon is elérhető a Hisense új hangprojektora

A HS312 névre hallgató modell hat hangszóróval és egy különálló aktív mélynyomóval rendelkezik, támogatja a Dolby Atmos hangtechnológiát, továbbá 300 wattos összteljesítménnyel biztosítja a különleges, egész teret betöltő hangélményt.

2021. október 26. 15:26

Széles sávú hálózat és infrastruktúrafejlesztés a tabi járásban

A Vidanet Zrt. sikeresen megvalósította és lezárta a tabi járás 3 települését érintő szélessávú internetszolgáltatást biztosító hálózat és központi infrastruktúrafejlesztési projektjét. A fejlesztéshez jelentősen hozzájárult a Széchenyi 2020 program keretében kiírásra került GINOP-3.4.1-15 Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése elnevezésű pályázat keretében a Vidanet Zrt. által elnyert 146,47 millió forint összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatás is.

2021. október 26. 13:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hosszabbít Az Év Honlapja Pályázat

2021. október 15. 18:12

Google: környezetbarát keresési funkciók érkeztek

2021. október 7. 17:13

Radikális változások jönnek a Google keresésben: itt a MUM!

2021. szeptember 30. 19:07

Megújul a Vodafone vezetékes internet és TV portfoliója

2021. szeptember 29. 11:20