Munkaerőhiány fogja vissza az e-kereskedelmet

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 10. 14:30

A munkaerőhiány visszafogja az e-kereskedelmet, sok webshopnak le kell állítania az online hirdetéseket, mert nem tudnák kiszolgálni a megnövekedett keresletet. 

Gál Kristóf, a Klikkmarketing alapítója elmondta, ahol jó munkakörülményeket és fizetést tudnak biztosítani, ott most is képesek képzett szakembereket felvenni a céghez, de az új toborzás a megtartás lett. Mint fogalmazott, minden eddiginél fontosabbá vált a munkaszervezés, a legtöbben ugyanis nem ismerik fel, hogy milyen nagy munka és költség új embert találni egy adott pozícióba.

 

Elképesztő számokat produkál az elmúlt másfél évben a hazai e-kereskedelem: a GKI Digital kutatása szerint 909 milliárd forint volt a hazai online kiskereskedelem forgalma 2020-ban. Az előző évhez mért 45 százalékos növekedés jelentős részben a koronavírus-járvány által okozott körülményeknek köszönhető, az eredmények pedig még nemzetközi összevetésben is átlagon felülinek mondhatók.

 

Gál Kristóf, a Klikkmarketing alapítója szerint ez a robbanásszerű növekedés okozza a munkaerőhiányt az e-kereskedelemben.

 

„Több olyan cégről is tudunk, amelynek vissza kell fognia a marketingjét, mert egyszerűen nem tudja kiszolgálni a keresletet. Van, aki hétvégére le is állítja az online hirdetéseit, mert hétfőre olyan sok rendelés halmozódik fel, amit már nem tudna a vállalt időre teljesíteni erőn felül sem. Ez egyértelműen azzal magyarázható, hogy nincs elég alkalmazott a vállalkozásban” – fogalmazott.

 

 

A webshopok 30-40 százalékát érinti a probléma

A szakértő arról is szót ejtett, nem mást kell csinálni most, mint a járvány előtt, hanem ugyanazt, csak jobban. A cégek nem toboroznak jól online, és igazából jó munkaadó hiány alakult ki a piacon.

 

„Amelyik cégnek van értékrendje, jövőképe, jó fizetést és megfelelő munkakörülményeket tud biztosítani és megbecsülik a munkavállalókat, ott biztosan lehet hatékony és képzett munkatársakat találni. Sok cégnél van jelen tünetként a munkaerőhiány, de valójában csak rosszul szervezik a folyamatokat” – magyarázta.

 

A Klikkmarketing alapítója példaként említette, hogy ha a hőmérő 35 Celsius-fokot mutat, még nem attól van olyan meleg, csak a helyzetet szemlélteti, ami egy külső körülmény következménye. A legtöbb vállalkozás egyszerűen nem profitábilis, nem tud elég hatékonyan működni és ezért nem képes megfelelő béreket kínálni. Mindez pedig egymásra épül.

 

Meglátása szerint a webshopok 30-40 százalékát érintheti ez a probléma, hiszen idén olyan durván felpörögtek, hogy a korábban leggyengébb hónapokban is kétszer annyi forgalmat tudnának lebonyolítani, mint karácsonykor.

 

Az új toborzás a megtartás

Gál Kristóf azt javasolja, a munkaszervezést kell jobban átgondolni stratégiai szinten. Nem egyedi eset, hogy az első negyedévben valakinek nagyon jól pörgött az üzlet, de a nyári uborkaszezonban visszaesett a kereslet. Így egyszer 15 emberre van szükség, máskor csak 5-re, amit bele kell szőni a tervekbe. Ezt a legjobban úgy lehet kivitelezni, ha valaki nem fix munkavállalókkal, adott esetben diákokkal dolgozik együtt.

 

„Megy fel a munkaerő ára, ehhez alkalmazkodni kell. Az új toborzás egyértelműen a megtartás, sokkal fontosabbá vált megőrizni a legjobb embereket, nagyobb figyelmet szentelni nekik. Az is megoldás lehet, ha a hatékonyságon javít egy cég, mert nem elképzelhetetlen, hogy csökkentett létszámmal is meg lehet ugyanazt a munkát oldani” – sorolta.

 

Hozzátette, a cégek rosszul ítélik meg, hogy milyen időigényes és mekkora költség új munkatársat szerezni. A Facebookon akár 300 ezer forintot is el lehet költeni, mire megtalálják a megfelelő embert, de a legtöbben nem hajlandók ennyi pénzt áldozni erre a célra. És minél drágább egy munkatárs, annál többet kell költeni a „leigazolására” is.

 

Végezetül azt is megjegyezte, a munkaerőhiányt a vásárlók is megérzik, hiszen lassabban válaszol az ügyfélszolgálat, később érkeznek házhoz a megrendelt termékek, amik hosszú távon rontanak egy cég renoméján. Ha valaki a legjobb akar lenni, akkor fel kell nőnie ehhez a feladathoz és jó munkaadóvá kell válnia.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Apple TV+ tartalmait vizsgálta a Médiatanács

A helytelen korhatár-besoroláson túl a korhatár-minősítés sem volt jól látható helyen feltüntetve az Apple TV+ műsorkínálatot tartalmazó felületén – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület bejelentés nyomán egy sorozatepizódot is vizsgált, illetve bírságot szabott ki a Körmend FM szolgáltatójára a szerződéses vállalások nem megfelelő teljesítése miatt.

2023. június 8. 20:27

Új switchekkel pörög fel a megfigyelési piac

A biztonsági kamera technológiák fejlődését követően a PoE switchek is fontos szerepet játszanak a megfigyelő rendszerek telepítésében. A switch kialakítás területén piacvezető Zyxel kifejezetten erre az igényre válaszolva alkotta meg a GS1350 PoW switch sorozatát. A portok változatos számának és a magas teljesítmény tartaléknak köszönhetően eszközeikkel akár úgy is könnyedén működtethetők a biztonsági kamera hálózatok, hogy egyszerre minden port csatlakoztatva van.

2023. június 8. 18:55

Sikeresen átköltöztek a DIGIMobil ügyfelei a Vodafone hálózatára

2023. június 1-től a DIGIMobil és a DIGINet Aktív 50 ügyfelei a Vodafone Magyarország belföldi mobilhálózatát használják, így az előfizetők jelentősen nagyobb, csaknem országos lefedettséget élvezhetnek – mindehhez a DIGI 2023. december 31-ig garantálja a korábbi előfizetésekben szereplő kedvező, 4 forint/perces tarifát. Az érintett ügyfeleknek nem kell kicserélniük SIM-kártyájukat az új hálózatra való átálláshoz, azonban az adatroaming bekapcsolására, illetve egyes készülékeken a manuális hálózatválasztásra is szükség lehet.

2023. június 8. 17:08

Gazdaságos megoldás egyszerűsíti az áruszállítást

Ahhoz, hogy egy termék eljusson A-ból B pontba, az esetek nagyon nagy százalékában egy dologra biztosan szükség van: ez az úgynevezett sztreccsfólia. A raklapcsomagolás gazdaságosabb és kedveltebb fóliatípusát lehetővé tette egy magyar cég úgy, hogy az nemcsak gazdaságosabb lett a piacon kapható termékeknél, de környezetbarát is, hiszen a vékonyabb fólia használatával kevesebb hulladék keletkezik. Az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. innovációja az áruszállítást nagyságrendekkel könnyítheti meg a közeljövőben.

2023. június 8. 15:40

Értékké válik a személyes adat a vásárlók számára

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21.000 fogyasztó körében végzett nemzetközi felméréséből. 

2023. június 8. 14:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39