Keresik Magyarország legsokoldalúbb informatikusát

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 15. 19:33

Sorrendben ötödik alkalommal rendezik meg Magyarország legjelentősebb informatikai versenyét, az Országos IT Megmérettetést, melyen minden korábbinál több, összesen 25 kategóriában indulhatnak az érdeklődők. A szervezők számos újítással is készültek az idei kiírásra, hiszen először lesz csapat kategória, de kiosztják a Legjobb női játékos díját is. Az október 14-én induló és hét héten át tartó versenyen – melynek fővédnöke Cseh László világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes úszó – ingyenes lesz a részvétel.

Minden eddiginél több partnerrel és több témakört lefedve indul október közepén az immáron ötödik Országos IT Megmérettetés, melyen ezúttal is kiderül, ki hazánk legsokoldalúbb informatikusa.

 

A szervezők tájékoztatása szerint idén is igyekeztek lekövetni mindazon technológiai változásokat, újdonságokat, amik jellemzik napjainkban az informatikai piacot, így összesen 25 kategóriában indulhatnak majd a játékosok.

 

„A témák között olyanok is szerepelnek, melyek globális szinten is fókuszban vannak. Ilyen többek közt a mesterséges intelligencia, amelynek gyakorlati haszna a vírushelyzet kapcsán is visszaköszönt: a témakör több kategóriában is előkerül különböző kontextusokban. De ugyanide lehet sorolni a kiberbiztonságot, a cloud megoldásokat vagy a konténerizációt is” – mondta Pulay Gellért, a verseny ötletgazdája.

 

A kiírás értelmében ott lesz a palettán az ipar 4.0, de megtalálhatók a kínálatban a klasszikus programnyelvek, az üzemeltetéshez kapcsolódó témakörök és a tavalyi év egyik legnagyobb sikerű kategóriája, a Nyelvfüggetlen programozás és adatbáziskezelés is visszatér.

 

Érdekesség, hogy a tavalyi győztes, Szalkai Balázs is vállalkozott egy saját kategória, a C++ elkészítésével.

 

Cégek is indíthatnak csapatokat a versenyen

Az V. Országos IT Megmérettetésen újdonságnak számít, hogy már csapatban is lehet indulni.

 

„Lejárt a magányos fejlesztők kora, akik egyedül vittek sikerre különböző projekteket. A nagyvállalati és a kisvállalati szférában is a fejlesztői feladatok vannak annyira bonyolultak és összetettek, hogy mindenképpen szükség van a fejlesztők együttműködésére és a csapatmunkára” – magyarázta a kategóriát hitelesítő Training360 Kft. Cisco Excellence díjjal kitüntetett oktatója, Ország Tamás.

 

Mint mondta, 3-5 fős csapatok jelentkezését várják. Indulhatnak kollégiumi szobatársak vagy egy baráti társaság tagjai is, de kifejezetten bátorítják a jelentkezésre az együtt dolgozó kollégákat is. Így sikeres versenyzés esetében egy cég a Megmérettetés végén Magyarország legjobb fejlesztő csapatát tudhatja majd a soraiban.

 

Pulay Gellért a csapatversennyel kapcsolatban egyelőre nem bocsátkozott részletekbe, de annyit előzetesen elárult, hogy előnyt élveznek azok, akik otthonosan mozognak az algoritmusok, a mesterséges intelligencia és a gaming világában.

 

A korábbi évektől eltérően szintén újítás, hogy kiosztják a Legjobb női játékos díját is. Tavaly a korábbi évekhez hasonlóan 4-5 százalék volt a női résztvevők aránya, összesítettben pedig egy hölgy versenyző is bekerült a top 20-ba. A díjjal szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a gyengébb nem képviselői közül is remek szakemberek kerülnek ki - a 2018-as versenyt példának okáért szintén egy hölgy nyerte meg.

 

 

„Sportot űzünk belőle”

A szervezők egyértelmű célja, hogy a nemzetgazdasági szempontból is kiemelt fontosságúnak számító informatikai szakmát népszerűsítsék és annak sokoldalúságát minél szélesebb körrel megismertessék. .

 

Az idei verseny jelszava a „Sportot űzünk belőle”, ezért egy olyan jól ismert sportolót szerettek volna megnyerni fővédnöknek, akinek a kiemelkedő sportteljesítménye mellett van kapcsolódása, affinitása a műszaki területekhez is. Így esett a választás a világ- és Európa-bajnok, olimpliai ezüstérmes úszó Cseh Lászlóra, aki örömmel vállalta a felkérést.

 

“Nyolcéves korom óta érdekel a számítógépek világa, igaz, sokáig csak játszottam rajtuk, a programozás iránti érdeklődésem később alakult ki. Az, hogy valaki értsen a fejlesztéshez mára lassan ugyanolyan fontossá válik, mint régebben a számítógép-kezelés. Éppen ezért, amikor azon gondolkodtam, hogy milyen irányba tanuljak tovább, egyértelmű volt számomra, hogy az informatikával, illetve az ahhoz közel eső tanulmányokkal nem lőhetek mellé. Így esett a választásom a műszaki menedzser szakra, amelyen a programozás alapjaival is megismerkedtem. Ma már az élet számos területén lehet használni ezt a tudást, az utóbbi időben elkezdtem foglalkozni az otthonom “okosításával”, például hogy a redőnyöket vagy a villanykapcsolókat hangvezérléssel lehessen irányítani. Ezeket a hobbi projekteket nagyon élvezem, az elektronika kifejezetten elkezdett érdekelni, a programozással összekapcsolva hasonlóan izgalmas feladatokban lehet kamatoztatni az ismereteket. Sportolóként megtanultam, hogy folyamatos fejlődés, tanulás nélkül pillanatok alatt lemaradhatunk, műszaki menedzser tanulmányaim révén pedig pontosan látom, hogy mindezek elengedhetetlenek az informatika területén is. Az Országos IT Megmérettetés több mint két tucat témakört feldolgozva remek lehetőség minderre, ráadásul minden versenyző megmutathatja magát, egy jó eredménnyel kitűnhet mások közül” - avatott be saját tapasztalataiba Cseh László.

 

Az idei üzenet tehát lényegében azt fejezi ki, hogy a verseny és kategóriái olyanok, mint egy-egy sportág: keresik a legjobbakat, és azokat, akiknek az IT iránti szenvedélyük és kitartásuk olyan, mint a sportolók sport iránti szenvedélye.

 

A nevezés teljesen ingyenes, a főnyeremény pedig a Huawei prémium kialakítású MateBook-ja: az ultravékony, bivalyerős és strapabíró notebook otthoni és üzleti felhasználásra is kiváló társ lesz.

 

A versenyen választható kategóriák és szakmai hitelesítőik

- .NET fejlesztés C# nyelven – DXC Technology

- Adattárház elemzés – BCS Business Consulting Services

- Akadálymentes weboldalak - Web25 - Edelényi Zsolt

- Angular frontend fejlesztés- TCS TATA Consultancy Services

- Beágyazott rendszerek (C) – Robert Bosch Kft.

- C++ programozás – Szalkai Balázs, a 2020-as Megmérettetés abszolút győztese

- Cloud Engineering – IBM

- Cyber security – Continental

- Csapatkategória – Training360 Kft.

- DevOps – EPAM

- Hálózati ismeretek – Deutsche Telekom IT Solution

- Hatékony JAVA programozás – MSCI

- Ipar 4.0 C# .Net alapokon – Semilab Zrt.

- Ipari hálózatok – Com-Forth Kft.

- IT Biztonság- EURO ONE Számítástechnika Zrt.

- Java 11 – IBM

- Konténerizáció (Kubernetes) – Nokia

- Linux rendszerfejlesztés és üzemeltetés – One Identity – Quest Hungary

- Nyelvfüggetlen programozás és adatbáziskezelés – SAP Hungary Kft.

- Probléma-analízis enterprise rendszerekben – AdNovum Hungary Kft.

- Python backend fejlesztés – Cambridge Mobile Telematics

- React.js – Accenture

- Térinformatika – Ulyssys Kft.

- Tesztautomatizálás – EPAM

- Windows / Microsoft Server üzemeltetés – Training360 Kft.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09