A HONOR bejelentette stratégiai partnerségét a Microsofttal
A HONOR, az intelligens eszközök egyik vezető globális szállítója a sencseni székhelyén rendezett aláírási ünnepségen bejelentette, hogy bővíti stratégiai partnerségét a Microsofttal. Ennek megfelelően a HONOR és a Microsoft szorosan együttműködik majd az úttörő AI megoldások és eszközök fejlesztése, valamint további előremutató technológiai stratégiák megvalósítása érdekében, ezzel hozzájárulva a HONOR "1+8+N" stratégiájának támogatására világszerte. A HONOR bejelentette a HONOR MagicBook V 14 bevezetését is, amely a világ egyik első olyan laptopja, amely a Microsoft Windows 11 operációs rendszerrel előtelepítve érkezik.
George Zhao, a HONOR Device Co., Ltd. vezérigazgatója és Dr. Hou Yang, a Microsoft GCR alelnöke, elnöke és vezérigazgatója az aláírási ceremónián.
George Zhao, a HONOR Device Co., Ltd. vezérigazgatója az aláírási ceremónián elmondta: „A HONOR elkötelezett a fogyasztóközpontú megközelítés mellett, és a felhasználók számára a legjobb termékeket fejleszti. A nyitottságba, az együttműködésbe és az innovációba vetett erős hitünk által vezérelve közösen dolgozunk globális beszállítói lánc partnereinkkel, hogy technológiai tudásunkkal, piaci ismereteinkkel és K+F innovációinkkal világszínvonalú termékélményt teremtsünk. A HONOR és a Microsoft együttműködése tovább erősíti stratégiai partnerkapcsolatainkat, melynek köszönhetően olyan megoldások jöhetnek létre, amelyek a különböző szoftver- és hardvertechnológiákat magukba foglalva a felhasználók különböző igényeit is képesek kiszolgálni.
Biztosak vagyunk abban, hogy a HONOR és a Microsoft együtt képes a különböző fogyasztói eszközök és rendszerek különféle felhasználói igényeknek megfelelő összehangolására, ezzel megteremtve egy új, mindenki számára elérhető intelligens világot.”
Dr. Hou Yang, a Microsoft GCR vállalati alelnöke és elnök-vezérigazgatója hozzátette: „Napjainkban a világ minden részén és az élet minden területén felgyorsult a digitális átalakulás. A hibrid munka és a mindennapjainkat behálózó intelligens technológiák térhódításával az ügyfelek nagyobb kényelmet, biztonságot és gyorsabb, minőségibb interakciót várnak el mobil számítástechnikai eszközeiktől, rendszereiktől és alkalmazásaiktól, legyen szó a munkahelyükről, vagy akár az otthonukról. A Microsoft reméli, hogy a HONOR-ral való stratégiai együttműködés folyamatos elmélyítésével és bővítésével felgyorsíthatja az intelligens integrált szoftver- és hardver fejlesztést, hogy még gazdagabb élményeket nyújtson a fogyasztóknak, továbbá hogy a Microsoft Azure közvetítésével az ázsiai születésű innovációkat a világ számára is elérhetővé tegye."
A szeptember 26-i HONOR Smart Life termékbemutatón a HONOR bemutatta a MagicBook V 14-et, amely egyike az első olyan laptopoknak, amelyek az új Windows 11 operációs rendszerrel érkeznek. A szoftver- és hardverintegráció továbbfejlesztésével, valamint a még jobb Windows 11 élmény megteremtése érdekében eszközölt fejlesztésekkel és testreszabásokkal a HONOR képes maximalizálni az új operációs rendszerben rejlő lehetőségeket.
A Microsoft, a HONOR egyik régi technológiai és üzleti partnereként, a vállalat teljes függetlenné válását követően egyike volt az első beszállítóknak, amely tovább folytatta együttműködését a céggel. A HONOR 2020 decembere óta a Windows 10-et használja hivatalos globális operációs rendszerként. A HONOR MagicBook Pro Windows 10 operációs rendszerrel van felszerelve, és a hivatalos bevezetése óta nyolc nemzetközi médium, köztük a Tech Radar, a Wired és az Expert Review is az "IFA 2020 legjobbjának" választotta. A MagicBook Pro több mint 20 piacon, köztük Kínában, Oroszországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban és Malajziában is a legkelendőbb termék volt.
A minél szélesebb felhasználói igényeket kiszolgáló ökoszisztémák által kínált hatalmas lehetőségek számos márkát vonzottak, hogy különböző megoldásokat vezessenek be a fogyasztók számára. A HONOR felismerte, hogy a fogyasztók manapság "intelligens és zökkenőmentes" technológiai megoldásokat várnak el életük minden területén - legyen szó munkáról, szórakozásról, vagy akár utazásról. Ezt hivatott megvalósítani a vállalat "1+8+N" stratégiája, melynek értelmében olyan termékeket fejleszt, amelyek a felhasználók mindennapi életét segítik, azáltal, hogy lehetővé teszik számukra az integrált és zökkenőmentes élményt egy olyan platform segítségével, melynek középpontjában az AI és az okostelefonok állnak, és amelyhez olyan egyéb termékeket fejlesztenek, mint a notebookok, intelligens képernyők, tabletek, viselhető eszközök, TW Stereo fejhallgatók és routerek.
A HONOR új székhelyén stratégiai partnerséget jelentett be a Microsofttal
A HONOR a Microsoft cloud computing és AI technológiáját integrálja termékeibe és szolgáltatásaiba, például a YOYO intelligens asszisztensébe, együttműködési eszközeibe, AI utazási asszisztensébe, segédprogramjaiba és fordítási szolgáltatásaiba. Ennek eredményeképp az okostelefonok, laptopok, táblagépek, intelligens képernyők, viselhető és zenehallgatásra szolgáló eszközök felhasználói egy gazdagabb és intelligensebb AI-élményben részesülhetnek.
A jövőben mind a HONOR, mind a Microsoft folytatja a Windows és az Android integrációjának további lehetőségeinek feltárását, hogy még több felhasználói élethelyzetre optimalizálhassa a termékek által nyújtott élményt – legyen szó munkahelyi vagy akár otthoni szituációkról.
Kapcsolódó cikkek
- Október elején érkezik a Windows 11
- Beszélt és írott magyar szöveg feldolgozását lehetővé tevő modellt építettek a Pécsi Tudományegyetemen
- A HONOR bejelentette a HONOR Magic3 szériát
- Az adathalászat által legjobban sújtott brand továbbra is a Microsoft
- A hibrid munkakörnyezet több érzékenységet és rugalmasságot kíván meg a vezetőktől
- Digitális készségekkel vértezte fel magát a hazai civil szektor
- Piacképes tudás a programozás, ingyenes kurzusok indulnak
- A Microsoft megtartotta éves partnerkonferenciáját
- A Kingsol lett az Év Microsoft Partnere Magyarországon
- Hasznos és gondoskodó robotokat fejlesztenének a lányok
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását
Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő átállás jelentős mennyiségű új munkahely létrehozását is eredményezheti.
Smart company – 2024. Jövőre még okosabban!
A smart company nem attól okos, mert a legfejlettebb technológiák által vezérelt. Az az okos cég és okos iroda, amit folyamatosan egyre kevesebb költséggel sokkal hatékonyabban, jóval nagyobb árbevétellel, nyereséggel működtetünk. A PP Konferenciaközpont – BKIK „Smart company – 2024” című konferenciáján a cégtulajdonosok megtudhatják, hogy milyen eszközök és módszerek szükségesek az okos céggé váláshoz.
Joule – az irodai munka új mértékegysége
Az SAP walldorfi főhadiszállásán tartott konferencia csúcspontjaként bemutatkozott Joule, a természetes nyelvet használó, generatív mesterséges intelligencia alapú irodai asszisztens, amellyel végérvényesen megváltoznak az üzletviteli folyamatok. A Joule beágyazódik az SAP felhőalapú vállalati portfóliójába, és képes lesz proaktívan betekintést adni a vállalati adatok mélységébe, nem csak az SAP teljes szoftverportfólióján, hanem akár harmadik féltől származó forrásokat is feldolgozva.
Így támogatta a digitalizáció Varsó új ékességének felépítését
A Varso Tower, vagyis a Varsó Torony Lengyelország és az Európai Unió legmagasabb épülete, egyben a lengyel főváros legrangosabb építészeti projektje. A maga nemében egyedülálló felhőkarcoló szervesen illeszkedik abba a fejlesztési folyamatba, amelynek célja, hogy Varsót a nemzetközi üzleti élet egyik dinamikusan növekvő központjává emelje. A projekt megvalósításában meghatározó szerepe volt a digitalizációnak, így az épület nemcsak a magasságának, méreteinek, hanem az építésekor alkalmazott innovatív módszereknek köszönhetően is kiérdemli a figyelmet. A fejlesztést Európa egyik meghatározó ingatlanvállalata, a HB Reavis irányította, a kivitelezést a bécsi székhelyű PlanRadar Magyarországon is elérhető szoftvere támogatta.