Az ügyfélszolgálati technológia fejlesztése a kkv-kat is versenyhelyzetbe hozhatja

forrás: Prím Online, 2021. október 15. 19:21

Itthon is elindította felhőszolgáltatását az Avaya.  A nagyvállalatok közül már Magyarországon is sokan áthelyezték üzleti kommunikációjukat a felhőbe, de most a hazai kis- és középvállalkozásokat is versenyhelyzetbe hozhatja a világ egyik legnépszerűbb ügyfélkommunikációs felhője. Az online értékesítésben ugyanis már nem az ár az egyetlen tényező, legalább ilyen fontos szerepe van az ügyfélkiszolgálás minőségének is.

A vírus alatt két tűz közé kerültek a vállalatok: csökkenő bevételek mellett kellett megoldást találniuk a fogyasztók megtalálására és megtartására, miközben a fogyasztói igények is megváltoztak. A személyes ügyfélszolgálat helyett ugyanis előtérbe került az online és telefonos megoldások használata. „Az ügyfelek szeretik, ha eldönthetik, hogy weboldalon, mobil applikáción, telefonon, közösségi médián vagy egyéb módon veszik fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal, és elvárják, hogy a folyamat gyors, egyszerű és zökkenőmentes legyen” – emelte ki Gombár György, az Avaya Magyarország ügyvezetője.

 

Robbanásszerűen nő ezért azoknak a cégeknek a száma, akik a felhőalapú, egységesített üzleti kommunikációban látják a megoldást. Az iparág népszerűségét jól mutatja, hogy az IDC piackutató cég előrejelzése szerint a 2019-ben 4,2 milliárd dolláros piac 2024-re megnégyszereződik. A jól integrált ügyfélszolgálati rendszerek minden megkeresést egy helyen rögzítenek, ezért elképzelhetetlen, hogy egy elszalasztott hívás, egy lassan kezelt chat vagy egy elfeledett e-mail miatt bevétel essen ki. Emellett a felhőben a működés is biztonságosabb, hiszen nem kell tartani szerverleállásoktól. „Ugyanilyen fontos szempont, hogy a vállalat pénzügyi eredményeire is pozitív hatással legyen a felhőbe költöztetett ügyfélszolgálati technológia. Azaz a vállalat csökkenő költségek mellett legyen képes több ügyfélmegkeresést kezelni, és ezzel többletbevételt elérni” – hangsúlyozta Gombár György. 

 

Versenyhelyzetben a hazai kkv-k

Hazai felmérések szerint az online értékesítésben mára nem feltétlenül az ár az egyetlen vásárlói döntési szempont. Az ügyfelek a szolgáltatás leggyorsabb elérhetőségét, a feltett kérdésekre adott gyors válaszokat és a könnyű ügyintézést díjazzák – akár 10-15%-kal magasabb árat is megfizetve. A Google, az Amazon, a Microsoft és az IBM által is használt felhőalapú ügyfélszolgálati technológia tehát versenyhelyzetbe hozhatja a hazai kis- és középvállalkozásokat, hiszen jelentős beruházás nélkül is fejleszthetik ügyfélszolgálatukat. „A hatékony ügyfélszolgálati rendszereket használó kisebb cégek gyorsabban reagálhatnak a megkeresésekre, pontosabban meg tudják határozni, hogy a cégen belül melyik szakértő és hogyan tud a legjobban segíteni az ügyfélnek, miközben a költségeik is csökkennek” – mutatott rá az ügyvezető.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05