ABB KNX-technológiával újul meg az „Azure the Oceanic” ikonikus épülete
A „Kőbe zárt zene” videosorozat címe arra a gondolatra utal, melyet írók és költők, köztük Wolfgang von Goethe is népszerűsítettek, miszerint az „építészet kőbe zárt zene”. A pár perces filmalkotások áttekintik az épület tervezését az elhelyezkedés, környezeti hatás, funkció és az új technológiák alkalmazása szempontjából.
Az indiai Chennai-ban található Hotel Oceanic fénykorában, az 50-es években maga volt a luxus, a csillogás, ahol gyakran szálltak meg filmcsillagok, sőt, még maga az indiai krikettválogatott is! Miután a szállót bezárták, állapota romlani kezdett, és a jelentős múlt dacára lassan feledésbe merült. A hely szelleme csak az utóbbi időben kezd új életre kelni, mégpedig egy látványos lakókomplexum formájában, mely az „Azure the Oceanic” nevet kapta.
Tervezője a szingapúri WOW Architects iroda, és felújításával várhatóan még 2021-ben elkészülnek. Az iroda alapítói – Wong Chiu Man és Maria Warner Wong – mindketten komoly tapasztalattal rendelkeznek az ilyen és ehhez hasonló különleges projektek megvalósítása terén. Az Azure the Oceanic tervezése során az eredeti szállodaépület progresszív szellemiségéből merítettek inspirációt, mely a környezet iránti felelősség modern kori követelményével egészült ki.
Az épület egyik különlegesen egyedi része a Seashell-pavilon. Az épület két tömbből áll, melyek hatalmas ujjak gyanánt kapcsolódnak egymásba. Az egyik falban szobor pavilont helyeztek el, mely a környezettudatosság szimbólumaként köti össze a földet, a tengert és az eget.
A tervek kidolgozására azután került sor, hogy az építészek megállapodtak a helyi hatóságokkal: nem egy tömör épületet alkotnak, hanem olyat, amelyik keretbe foglalja a Bengáli-öböl látképét.
A természet és a fenntarthatóság tematikája hatalmas üvegablakokkal egészül ki, melyek kapcsolatot teremtenek a külső környezet és a belső terek, illetve az alagsorban található esővízgyűjtő tartályok és a tetőn elhelyezett napelemek között.
Az épületben ABB KNX-technológiát építettek ki az olyan funkciók vezérlésére, mint például a világítás. Ez a megoldás csökkenti a felhasznált energia mennyiségét, miközben a kényelem és a biztonság magasabb szintjét kínálja az ott lakóknak. A rozsdamentes acélból készült Millenium kapcsoló termékcsaládunk tökéletesen illeszkedik a belsőépítészeti megoldásokhoz.
A „Kőbe zárt zene” sorozat további részei ezen a linken tekinthetők meg.
Kapcsolódó cikkek
- A pandémia után a logisztikai ipar gyorsítja a robotokkal végzett automatizálást
- Az ABB 2021 harmadik negyedévének eredményei
- Az ABB innovatív technológiája fenntarthatóbbá teszi a divatipart
- Az ABB új távtámogató technológiákkal terjeszti ki a valóságot
- Az ABB 1000 fa elültetésével ünnepli 30 éves magyarországi működését
- Az ABB élen jár az elektromos autók Eichrecht, azaz a német energiamérési törvény szerinti töltésében
- Az ABB piacra dobja a világ leggyorsabb elektromosjármű-töltő berendezését
- Megjelent az ABB Decoded podcast legújabb epizódja
- Az ABB várja az egyetemi hallgatókat 2022-es női mentorprogramjára
- Az ABB olaszországi gyárából többé nem kerül ki hulladék a lerakóba
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Nem kell már protekció, hogy egy beszállító elérje a HR-es döntéshozókat
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? A kiválasztási és árajánlatadási, valamint elfogadási folyamat végeláthatatlan és időigényes útvesztőjében gyakran el is tévednek mind a szolgáltatók, mind pedig a kiválasztást végző cégek HR-esei. Ráadásul sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül lehetetlen eljutni a megfelelő illetékesig, aki dönthet a beszállítóval kapcsolatban. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform, ami összeköti a HR-eseket és a beszállítókat.
Paradigmaváltást hoz a Data Mesh a technológiai adatplatform területén?
A digitális térben gyorsuló ütemben jön létre adat, aminek feldolgozása, tárolása és kiaknázása egyre fontosabbá válik. Lényeges, hogy a vállalatok hogyan közelítik meg ezt a területet, ugyanis megfelelő módszerrel, az adatok helyes kezelésével, feldolgozásával és üzleti értéket teremtő információ kinyerésével piaci előnyre tudnak szert tenni.
Magyar társasházi beléptetőrendszer hódíthatja meg a kanadai és az észak-amerikai piacot
A Chameleon Smart Home Nyrt., a vezető magyar okosotthon-startup és az UpHome Canada Ltd. megállapodást kötött, amelyek keretében a kanadai vállalat kizárólagos jogot kapott a Chameleon Smart Home rendszereinek forgalmazására Kanadában és az észak-amerikai piacon. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HEPA kanadai Partnerirodájának közreműködésével létrejött disztribúciós együttműködés tovább erősíti a tőzsdei okosotthoncég pozícióját Kanadában és lehetőséget biztosít az új piacok irányába történő további terjeszkedéshez.
Egyszerre használ digitális és offline megoldásokat a megújult budaörsi áruház
Digitálisan kiterjesztett vásárlói zónák, QR-kódos összekötés a webshoppal és egy teljesen újragondolt, a valós felhasználói környezetet idéző vevői tér – az Euronics megújult budaörsi áruházában online és offline eszközök egyszerre segítik a vásárlót, egyedülálló ügyfélélményt kínálva. Az üzletben szinte minden elem úgy lett kitalálva, hogy vezesse a betérőket, akik az áruházban tett látogatásukat később akár online is folytathatják.
A QNAP elvitte legújabb termékeit az idei COMPUTEX kiállításra
A QNAP Systems, Inc. (QNAP), a számítási-, hálózatépítési- és tárolási megoldások vezető innovátora is részt vesz a COMPUTEX TAIPEI 2023 kiállításon (Nangang Exhibition Center, 1. csarnok, standazonosító: J0409a).