AdBlue és ingatlan is lesz az eMAG és az Extreme Digital első közös Black Friday-án
Annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb kedvezményeket és kínálatot nyújthassa a magyar vásárlóknak, november 19-én közös Black Friday-t szervez Magyarország két piacvezető e-kereskedője* , miután az eMAG és az Extreme Digital cégek összeolvadása befejeződött. A minden korábbi évnél nagyobb szabású fekete pénteki ajánlatok közös felületen lesz elérhetők az Extreme Digital és az eMAG vásárlói számára. A fekete pénteki rendelések gyors és kényelmes átvételét pedig országszerte már több mint 400 easybox csomagautomata is segíti a 20 hazai szaküzlet mellett.
A két márka történetének eddigi legnagyobb Black Friday-át rendezi meg 2021. november 19-én az eMAG és az Extreme Digital, miután a GKI Digital e-TOPLISTA 2020 rangsorának élén álló két e-kereskedelmi vállalat 2020-ban megkezdett fúziója mostanra a finisbe ért.
Mind az Extreme Digital, mind az eMAG történetében az idei lesz a nyolcadik Black Friday: a két márka abban hisz, hogy erőforrásait egyesítve egyetlen, de akkor nagyon sok ütős ajánlatot kínáló Black Friday szolgálja a leginkább a magyar vásárlók érdekeit - nem pedig a napokig, hetekig mesterségesen elnyújtott onlinemarketing-kampányok.
Idén ingatlan is lesz fekete péntekiakcióban
Az első közös Black Friday-en olyan szokatlan, de jelenleg nagyon keresett termékekkel is készül a cégcsoport, mint a dízel járművekben használatos, sok helyen hiánycikknek számító AdBlue-adalék, vagy az idén egyébként jelentősen megdrágult téligumi-szettek, amelyeket a hamar ébredő, gyors vásárlók jutányos áron tudnak majd megrendelni.
“Minden fontos termékcsoportból jelentős készletekkel vágunk neki az idei Black Friday-nek az eMAG Marketplace partnereinkkel együtt, és idén először akciós árú ingatlanok is elérhetők lesznek a kínálatban, de készülünk belföldi utazási ajánlatokkal is, hiszen az utazási nehézségek nyomán ezek tavaly is nagyon népszerűek voltak. A több millió várható fekete pénteki rendelés kiszolgálásában idén már segítségünkre lesz a már közös tető alatt működő logisztikai háttér, illetve a tavalyhoz képest jóval több, több mint négyszáz easybox csomagautomata is” – mondta el Várkonyi Balázs, az eMAG és az Extreme Digital ügyvezetője.
Az olyan szokásos fekete pénteki elektronikai slágertermékek, mint a televíziók, laptopok, okostelefonok, illetve a minden évben népszerű szárítógépek, mosógépek és más háztartási nagygépek idén is jelentős kedvezménnyel lesznek elérhetők november 19-én - e termékkategóriákból a globális chiphiány dacára jelentős fekete pénteki készletekkel készül a cégcsoport.
Tavalyhoz hasonlóan az idei Black Friday-en is számos napi használati cikk is jóval olcsóbban lesz elérhető, hiszen a pandémia kezdete óta például pelenkát, mosószert, vagy éppen kávékapszulát is előszeretettel rendelnek nagyobb kiszerelésben a fekete pénteki vásárlók.
Az eMAG és az Extreme Digital által forgalmazott termékeken felül az idei Black Friday-en az eMAG Marketplace kereskedők jelenléte is hangsúlyosabb lesz: több mint ezer partnercég kínál majd fekete pénteki árengedményeket.
Így érdemes felkészülni november 19-ére!
Érdemes november 19-én kora reggelre állítani az ébresztőórát, mert az eMAG és az Extreme Digital közös Black Friday-e a kora reggeli órákban fog megkezdődni. Mivel a közös Black Friday az eMAG platformján zajlik majd, a fekete pénteki ajánlatokra a lehető leggyorsabban lecsapni kívánó felhasználóknak érdemes ezen az oldalon eMAG-fiókot regisztrálniuk, illetve telepíteniük az eMAG.hu iOS-re és Androidra elérhető mobilappját, mivel az appon keresztül hamarabb lehet hozzáférni az akciós kínálathoz.
A gyorsaság érdekében az online fizetéshez szükséges bankkártyaadatokat is november 19. előtt célszerű elmenteni az applikációban, mert ezzel is jelentősen lerövidül a fizetés procedúrája.
Az idei fekete pénteki rendelések kiszállítását az eMAG - Extreme Digital 14 napon belül, tehát 2021. december 3-áig vállalja. A közös Black Friday-en megrendelt termékeket a házhoz szállítás és az országszerte az idei fekete péntek napjára több mint négyszáz helyszínen működő easybox csomagautomata mellett személyesen egyaránt át lehet venni az eMAG és az Extreme Digital üzleteiben – az utóbbi márka üzleteiben ugyanis mostanra már mindkét márka jelen van.
________________
* A GKI Digital legnagyobb forgalmú hazai online kereskedők rangsoroló e-TOPLISTA 2020 felmérése szerint
Kapcsolódó cikkek
- Jobban fogy az asztali PC, mint tavaly ilyenkor
- Már online eladónál is lehet személyesen vásárolni az Extreme Digital szaküzletében
- Évet értékelt az Extreme Digital
- Várkonyi Balázs a hazai digitális piac legmeghatározóbb szakembere
- Szigorúan csak évente egyszer tart Black Friday-t az eMAG
- November 13-án tartja a Black Friday-t az Extreme Digital
- Folyamatosan bővül az eMAG és az Extreme Digital csomagautomata-hálózata
- Ötszáz érintésmentes csomagautomatát telepít az eMAG és az Extreme Digital
- 2020 legmeghatározóbb médiaügynökségi tenderét hirdeti meg az Extreme Digital és az eMAG
- GKI e-TOPLISTA: Magyarország legnagyobb forgalmú webáruházai
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitalizációs részleg alakult hazánk piacvezető könyvelő vállalatánál
Külön digitalizációs szervezeti egységet hoztak létre a Process Solutionsnél (PS), hazánk egyik vezető számviteli, adózási és bérszámfejtési szolgáltatásokat nyújtó vállalatánál.
Felgyorsítja stratégiai átalakulását a Maersk
Jelentős előrelépést ért el digitális átalakulásában a dán Maersk. A világ legnagyobb tengeri szállítmányozó vállalata az SAP Business Technology Platform segítségével gyorsítja fel stratégiai fejlődését, automatizálja üzleti folyamatait, növeli hatékonyságát, teszi egyszerűbbé a technológia használatát, és növeli a felhasználói élményt.
Vadonatúj, trendi színekben érkezik a megújult Nokia 2660 Flip
Húzd jobbra a valóságot a vadonatúj, Pop Pink és Lush Green színekben is elérhető Nokia 2660 Flippel. A már jól ismert, élénk színekben újragondolt készüléket a Z és Y generáció hirtelen megugró érdeklődése hívta életre, akik a saját mentális egészségük érdekében egyre többen választják a Flipet, hogy korlátozzák az okostelefonjuk képernyője előtt töltött idejüket.*
Magyarországra jön a NASCAR?
Tavaly a floridai Daytona Beach-en, a NASCAR bölcsőjében rendezték a magyar-amerikai szakmai kapcsolatok egyik legnagyobb rendezvényét, a Hungarian Summitot, akkor Jordan Jiloty, a NASCAR ügyvezető igazgatója üdvözölte a konferencia résztvevőit, de úgy tűnik ez nem egy egyszeri alkalom volt. Jordan Jiloty az idén a budapesti Hungarian Summit-ra is ellátogat június 8-án.
Környezetvédelmi díjat kaptak az LG 2023-as OLED evo tévéi
Az LG Electronics (LG) 2023-as OLED evo tévéi megkapták a Carbon Trust*** CO2 kibocsátás csökkentéséről* és CO2 méréséről** szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a Société Générale de Surveillance SA (SGS) környezetvédelmi címkét**** is magáénak tudhatja. Az elismerésekkel az LG folyamatos ESG-erőfeszítéseit díjazták, amelyeket a gyártás során keletkező műanyaghulladék csökkentése érdekében tesz.