Több mint 600 alkotást neveztek a veszélyeztetett madarak megóvására indított kampányban

forrás: Prím Online, 2021. november 15. 20:13

Minden várakozást felülmúlva, összesen 634 alkotást neveztek a Telenor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Cellect Hungary közös pályázatára, amely a fecskék fészkeinek megóvására fókuszált. A grafikai munkák az ország minden tájáról érkeztek, a grafikus művészektől kezdve az óvodásokig sokakat megmozgatott a kiírás. A díjnyertes fecskerajz 100%-ban lebomló, környezetbarát telefontokon köszön majd vissza, ezzel is hirdetve a faj védelmét. Az eladásokból 500 forint pedig az MME madárvédelmi programját támogatja.

A Telenor, a Cellect és az MME összefogásának célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a füsti- és molnárfecskék védelmére. A madarak tavasszal ugyanabba a fészekbe térnek – vagy térnének – vissza, amit ősszel maguk mögött hagynak, azonban sokszor erre nincs lehetőségük. A fecskeállomány csökkenésének megállításához alapvető feladat a fészkelőhelyek fenntartása és megóvása, ehhez pedig elengedhetetlen a lakossági edukáció.

Annak érdekében, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet, a Telenor, a Cellect és az MME fecskéket ábrázoló, környezetbarát mobiltokokkal hívja fel a figyelmet a fészkek megőrzésének fontosságára. A szervezők ennek első lépéseként nyílt alkotói pályázatot hirdettek egy fecskés grafika megtervezésére. Szeptember végéig 634 pályázati munka érkezett be, jelentősen túlszárnyalva az előzetes várakozásokat. A legfiatalabb pályázó 5 éves volt, a legidősebb pedig 65.

 

A beérkező műveket Czikkely Panni formatervező művész, az Év madarát ábrázoló mobiltok tervezője, Orbán Zoltán, az MME szóvivője, Fejes Bertold, a Cellect Hungary értékesítési és marketing vezetője, valamint Mészáros Attila, a Telenor Magyarország Zrt. vállalati kommunikációs igazgatója bírálta el. A győztes grafikát Kövesdi Mihály (Újszász) készítette el, a második helyen holtversenyben Molnár Éva (Budapest) és Südi Mirtill (Lovasberény) végzett.

 

 

"A győztes fecske erőt és tiszteletet sugalló, letisztult, mégis mesterien részletes volt. Azonnal el tudtam képzelni a telefontokon, ahogy betölti és uralja azt. A rajzban szereplő madár dinamikus és lendületes, szinte megelevenedik és kiröppen a képről - így pedig a tokról is majd, ezzel üzenve, hogy bár önálló és nem tarthatjuk a markunkban, mégis sokat tehetünk érte" – értékelte az alkotást Czikkely Panni.  

 

Az első helyezett pályaműve limitált szériás, 100%-ban lebomló, növényi alapú anyagból készült mobiltokokon köszön majd vissza. A komposztálható kiegészítő segítségével így még szélesebb kör ismerheti meg a füsti- és molnárfecskéket érintő problémákat. A három legjobbnak ítélt grafikai terv benyújtói értékes mobiltelefonokat kapnak.

„Grafikusként és egyben amatőr madárfigyelőként egyből felkeltette az érdeklődésem a pályázat, amely ráirányítja a figyelmet ezekre a csodás madarakra. Gyerekkorom óta nagyon szeretem a fecskéket, mindig is lenyűgözött az ügyességük, karakterességük és ahogy kecsesen cikáznak. A rajzomban is egy ilyen pillanatot szerettem volna elkapni és visszaadni; röptük játékosságát, dinamikáját” – mondta a nyertes pályázat kapcsán Kövesdi Mihály.

 

Bár a pályázati kiírás szerint csak 16 éven felüliek jelentkezhettek, sok iskolai közösség, így teljes osztályok és óvodai csoportok is részt vettek benne. A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a zsűri 3 különdíjat is átadott Miski Panni, Horsa Regina és Miskolczi Bence műveinek. A 11 éves Bence krónikus sokízületi gyulladással járó autoimmun betegségben szenved, ami miatt egy darabig ceruzát sem tudott a kezébe venni; a jelenleg tünetmentes kisfiú a fecskés pályázattal ismét kiélvezhette az alkotás örömét.

Az egyes Apple és Samsung készülékekkel kompatibilis, díjnyertes, fecskés grafikával ellátott környezetbarát telefontokok a Telenor webshopjában elérhetők november közepétől. Minden eladott kiegészítő árából 500 forint az MME monitoring és élőhelyvédelmi programjait támogatja.

 

A nyertes grafikák az alábbi oldalon elérhetőek: https://www.telenor.hu/veddafecsket

 

Mi az a környezetbarát tok?

A 100%-ig növényi alapanyagból (biopolimer és lenforgács) készült mobiltelefon tok ideális választás lehet a környezetbarát szemléletű vásárlóknak. A termék komposztálásra alkalmas körülmények között 6-24 hónap alatt lebomlik. Nem tartalmaz kémiai színezéket és újrahasznosított csomagolással kerül forgalomba. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05