Megvannak 2021 Szerethető Munkahelyei

forrás: Prím Online, 2021. november 19. 15:31

Ötödik alkalommal hirdette meg a DreamJo.bs a Szerethető Munkahelyek díjat, ahol idén is azokat a cégeket jutalmazták, amelyeket a szavazók a legvonzóbbnak találtak. A tavalyi 1100 nevezőhöz képest, most 1600 munkahely mérettette meg magát, ráadásul idén nemcsak magyarországi, illetve erdélyi cégek, de Románia más részén működő vállalatok is indultak a versenyen. A díj iránti egyre nagyobb érdeklődést az is mutatja, hogy a szavazók száma is emelkedett: idén már 68.000 szavazat érkezett a pályázókra. Az elismerést a legjobb eredményt elérő 150 KKV-nak, 35 nagyvállalatnak és 15 romániai cégnek ítélték oda, a díjátadót pedig ebben az évben is ingyenes konferencia kísérte.

„A tavalyi évben a járványügyi helyzet hatására döntöttünk úgy, hogy ingyenesen látogatható konferenciával támogatjuk a szakmai kapcsolatok erősítését és a vállalatok képviselőinek tudásmegosztását. A konferencia tavalyi sikere után nem volt kérdés, hogy ezt idén is folytatjuk, és büszkék vagyunk rá, hogy hazánk vezető szakemberei fogadták el meghívásunkat az eseményre, akik beszéltek 2022 várható trendjeiről, a lehetséges vállalkozói stratégiákról és lehetőségekről, a jó munkahely ismérveiről és sok más hasznos témáról” -  mondta el Balogh-Mázi Mária, a DreamJo.bs vezérigazgatója és a Szerethető Munkahelyek díj megálmodója, aki hozzátette, hogy a konferencia nemcsak a vállalatvezetőknek és cégtulajdonosoknak, de a munkavállalók számára is rengeteg érdekességgel szolgált. 

 

 

Rekord mennyiségű szavazat érkezett

A díjak odaítélésében az idei évben is a munkavállalók és munkakeresők döntöttek. Ráadásul a tavalyi 57.000 szavazatot most közel 20%-kal sikerült felülmúlni, a cégekre 2021-ben több mint 68.000 értékelés érkezett. A nevezők legnagyobb része kisvállalat (50%) és középvállalat (18%) volt idén is, de a nagyvállalatok (11%) és mikrovállalatok (21%) is képviseltették magukat a versenyben. A hazai nevezők közül sokan (24,7%) a szoftverfejlesztésben tevékenykednek, de számos cég indult kommunikáció és marketing, mérnöki, műszaki, pénzügyi és gyártási iparágból is. A jelentkezők kétharmada budapesti székhellyel rendelkezik, de a vidéki nagyvárosokban működő vállalatok is egyre többen mérettetik meg magukat a versenyben, leginkább Debrecenből, Szegedről, Pécsről, Győrből, Veszprémből és Székesfehérvárról érkeztek jelentkezések.

 

 

Ötszörös Szerethető Munkahelyeket is díjaztak

Az idén öt éves Szerethető Munkahelyek díjnak számos visszatérője is van. A nevezők közel 75%-a a tavalyi évben is jelentkezett, 33%-uk pedig már harmadik éve versenyben van. A 185 magyarországi díjazott háromnegyede már évek óta birtokolja a Szerethető Munkahely címet, 8 cég pedig immáron 5. alkalommal kapta meg a díjat, ők a BOOKR Kids, az Infosector, a PV Napenergia, a Számlázz.hu, a UXstudio, az Emarsys-Technologies Kft., a Green Fox Academy és a Webtown.

 

 

Bővült a romániai jelentkezők köre 

A romániai versenyben újdonság volt idén, hogy nemcsak erdélyi cégek indulhattak, hanem Románia bármely részéről várták a nevezőket. A munkahelyek legnagyobb része (több, mint 36%) székelyudvarhelyi székhellyel rendelkezik, ezt követi Csíkszereda több mint 13%-kal, majd Kolozsvár és Marosvásárhely, a nevezők több, mint 40%-a pedig Románia más településeiről érkezett. Cégméret tekintetében túlnyomórészt kisvállalatok indultak Romániában, de számos középvállalat is képviselteti magát, és a nagyvállalatok is megjelentek. A kereskedelmi szektorból érkezett a legtöbb jelentkezés, őket pedig a szoftverfejlesztési iparág követte, de népszerű volt a verseny a kommunikáció és a marketing, a gyártás, valamint az élelmiszeripar képviselőinek körében is. A földrajzi bővülés a számokban is meglátszik, hiszen a nevezők közel 75%-a először indult a versenyen.

 

Romániában idén 15 cég kapta meg a Szerethető Munkahely címet, ebből 8 kis-, 4 közép-és 3 nagyvállalat. Működési terület tekintetében a szoftverfejlesztés, a gyártás és az élelmiszeripar mellett a civil szervezetek is megjelennek. Habár még csak második évben került megrendezésre a verseny ezen a területen, máris van két cég, akik másodjára jutottak a legjobbak közé, ez a két vállalat a Coats Romania és a Color Metal.

 

Átadták a HR és employer branding különdíjakat is

A fenti 200 díjon felül a szakmai zsűri 12 különdíjat is kiosztott HR és Employer Branding kategóriákban. A HR különdíjasok: a Plus Creative Agency, az Adaptive Media, a W.UP és a Randstad Hungary. Az employer branding különdíjasok: a Y-shift, az Inspirációk Média, az Adevinta Hungary és a Vodafone Magyarország. Romániában a különdíjakat az Eco TIny House és a Harmopan nyerte el. A szavazási időszak alatt a szavazóknak lehetősége volt azt is jelezni, hogy hol dolgoznának legszívesebben. A legtöbb „dolgoznék itt” feliratkozót gyűjtő nagyvállalat különdíját a foodpanda nyerte el, KKV kategóriában pedig a SnapSoft-nál dolgoznának a legtöbben szívesen. 

 

A TOP 185 cég között szerepelnek olyan ismert munkahelyek, mint a Richter Gedeon Nyrt, Deloitte Hungary, EY, NOKIA, Pick Szeged, Magyar Telekom, Tesla, Lidl, Unilever, IKEA, foodpanda, Wolt, valamint a Bátor Tábor Alapítvány. 

 

A díjátadó előtt megrendezett konferencia programjában olyan szakemberek szerepeltek, mint D. Tóth Kriszta, Balogh Petya, Batiz András, Friedl Zsuzsa (Magyar Telekom), Márton Kata (Praktiker), Takács Ákos (Red Bull) valamint Pintér Dániel Gergő (BioTechUSA). A nap témája pedig “A változás az új normális” volt. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05