30 éves Magyarországon a 3M

forrás: Prím Online, 2021. november 24. 09:59

A 3M idén 30 éve, az elsők között érkezett Kelet-Európába, ma pedig az innováció, a környezetvédelem, a fenntarthatóság és ‒ többek között ‒ a női egyenjogúság nagykövete a régióban több mint 4400 főt foglalkoztató amerikai multi.

„A rendszerváltás után az első nagy multinacionális cégek egyikeként jelentünk meg Magyarországon, az elmúlt három évtizedben pedig folyamatosan növeltük jelenlétünket” – mutatott rá az évforduló kapcsán Radoslaw Kaskiewicz, a 3M kelet-európai alelnöke és ügyvezető igazgatója. 

 

„Több, autóiparral kapcsolatos innovációs területen is vezető szerepet tölt be a cégünk. Ide tartozik az elektromobilizáció, a közlekedés biztonságosabbá tétele, illetve az autóipari súlycsökkentés, ami fenntarthatósági szempontból is kulcsfontosságú. A fejlesztési tevékenységünk mellett büszkék vagyunk arra is, hogy a járvány elleni küzdelmet FFP2/FFP3 arcmaszkok gyártásának növelésével segítettük. A társadalmi felelősségvállalás jegyében évek óta támogatunk gyermekeket segítő helyi szervezeteket, Magyarországon is” – jegyezte meg Bereznyák György, a 3M magyar részlegének cégvezetője, egyben a 3M kelet-európai vevőszolgálati vezetője.

 

A magyar képviselet bejegyzésére 1991-ben, a lengyel és a cseh piaci nyitásokkal egy időben került sor, majd később Szlovákiában, Ukrajnában és Georgiában (Grúzia) is megjelent a többek közt a Post-it jelölőcímkékről, fényvisszaverő közlekedési táblákról, és a Scotch szalagról is híres cég. A 3M napjainkig összesen mintegy 650 millió dollárt, mai árfolyamon mintegy 200 milliárd forintot invesztált régiós jelenlétébe. A világszerte 90 000 főt foglalkoztató vállalat legnagyobb regionális gyártóbázisa a lengyel egység, ahol mintegy 12 ezer különböző terméket gyárt és exportál.

 

A cég azon kevés multinacionális szereplő egyike, amely nemcsak kereskedik a régióban ‒ köztük Magyarországon is – de kiemelkedően magas hozzáadott értékű tevékenységeinek egy részét is itt végzi, hozzájárulva ezzel a nemzetközi karriert építő, jól képzett tudományos és technológiai munkaerő helyben tartásához. A 3M híres arról, hogy mindenkori globális éves forgalmának 6%-át fordítja kutatás-fejlesztésre. A 3M a régió számos más vállalkozásának, köztük 2000 regionális partnerének is jó példát mutat azzal, hogy kiemelt figyelmet fordít az esélyegyenlőségre és a befogadó munkakörnyezetre.

 

A cég a környezetvédelem területén is iránymutató. Első ilyen programját (Pollution Preventing Program) még 1975-ben hirdette meg, napjainkban pedig arra törekszik a cég, hogy 2050-re teljes tevékenységét karbonsemlegessé tegye. A cég a már említett autóipari példa mellett minden más területén és minden termék esetében külön figyelmet fordít a gyártás és termék életciklus során a környezeti lábnyomra és a minél magasabb újrahasznosíthatóságra. A 3M a következő 20 évben mintegy egymilliárd dollárt irányzott elő erre a célra, ami a vállalatot globálisan is az egyik leginkább környezettudatos céggé teszi a globális befektetők mezőnyében.

Kulcsszavak: 3M +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Lumenet együttműködési megállapodást kötött a Webshippy-vel

Az e-kereskedelemi szektor az elmúlt két év egyik legdinamikusabban növekvő ágazata, csak hazánkban 30%-os bővülés tapasztalható. A magyar piac mára eljutott abba a fázisba, amikor a vásárlók egyre kevésbé árérzékenyek, inkább a minőséget részesítik előnyben. A kereskedők csak abban az esetben lehetnek sikeresek, ha folyamatosan fejlesztenek a versenyképesség érdekében, és az árak alacsonyan tartása helyett a szolgálatás minőségén javítanak. A kihívásokra és a lehetséges megoldásokra Zabari István, a Lumenet alapító-tulajdonosa és az Ecommerce Hungary alelnöke, illetve Perényi András, a Webshippy kiszervezett logisztikai cég ügyvezetője hívta fel a figyelmet.

2022. május 25. 17:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ismét a „Megbízható Munkaadók” között az SAP Hungary

2022. május 25. 12:15

Mindkét magyar csapat bronzérmes lett a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

2022. május 23. 19:40

Témanapot tart a Neumann Társaság az úttörő magyar számítógépépítőről

2022. május 16. 11:18

Példátlan szövetségre lépett két globális vállalat

2022. május 10. 15:35