Lezárult az új magyar kriptovaluta privát értékesítése

forrás: Prím Online, 2021. november 26. 16:53

Hazai viszonylatban kiemelkedő eredményeket ért el az indulását követő első két hónapban a legújabb magyar kriptovaluta. A privát értékesítési szakaszban, több mint 70 millió forintért vásároltak MST tokent a világ legkülönbözőbb pontjairól. Többek között Kínából, Amerikából, Németországból, Angliából, Kanadából vagy épp Ausztráliából. Bándli Renátó, a Millionstarter alapítója arról beszélt, aki most egy bicikli árát fekteti az új valutába, az két év múlva akár egy budai villát is meg tud majd vásárolni magának a haszonból, ha a számításaik beigazolódnak.

Idén ősztől lehet vásárolni abból az új magyar kriptovalutából, amelyet a mögötte álló koncepció tesz különlegessé. Az MST tokenhez ugyanis egy innovatív közösségi felület is kapcsolódik majd, amit a Facebookkal és társaival ellentétben a felhasználók üzemeltetnek, nem cenzúrázható és a teljesen szabad véleménynyilvánítást fogja képviselni.

 

Az új valuta fogadtatása magyar viszonylatban figyelemre méltónak mondható, hiszen alig két hónap alatt, több mint 70 millió forint értékben vásároltak belőle az érdeklődők, közölte Bándli Renátó, a Millionstarter alapítója.

 

„A fizetőeszköz várakozásainknak megfelelően gyorsan fogyott, a több fordulós privát értékesítési szakaszban nemcsak hazánkból, de Kínából, Amerikából, Angliából, Németországból, Kanadából és Ausztráliából is voltak vásárlóink. Ők a legjobb áron tudtak befektetni, de már zajlik az előértékesítési folyamat, ahol továbbra is jó értéken lehet hozzájutni a kriptovalutához” – magyarázta.

 

 

Mint mondta, az MST token ára fokozatosan emelkedik: induláskor 5 forintért, majd 6.6 forintért kínálták, most 9 forintért vásárolható darabja. Így jutnak el egészen a 25 forintig, amikor az új magyar valuta kikerül a decentralizált listaoldalakra is.

 

Bándli Renátó elárulta, a nagyobb tőzsdéket jövő nyár elején szeretnék elérni.

 

„Az elkövetkező hónapokban két-három millió dolláros értékesítésre számítunk, hiszen a mostani eredményeink már bizonyítják, hogy komplex rendszert építettünk a token mögé. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor három-négy éven belül már a nyolc dollárt is elérheti majd a token ára, ami azt jelenti, hogy ha valaki most egy bicikli áráért vesz a kriptovalutából, akkor később egy budai villát is hozzá tud jutni a haszonból” – mutatott rá a Millionstarter alapítója.

 

Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy aki most 100 ezer forint értékben vásárol tokent, az az előzetes várakozások szerint 2025 elejére 256 millió forinttal lesz gazdagabb.

 

Mi garantálja a kriptovaluta értékét?

A magyar piacon már jelenlévő kriptovaluták zömével ellentétben az MST mögött már egy működő háttér áll. A Millionstarter a token-eladások nagy részét az applikáció és a weboldal fejlesztésébe forgatja vissza. Ilyen háttértartalommal eddig egyetlen magyar kriptopénz sem rendelkezett.

 

Bándli elmondása szerint, a token maga a Social Q nevű app meghajtóereje: ez egy decentralizált, prémium közösségi/ kapcsolatépítő hálózat, amelyet az MST token tulajdonosok működtetnek. Itt egy vállalatnak sem lesz beleszólása az oldal irányításába, nem lesznek kizárt profilok vagy letiltott tartalmak.

 

A közösségi háló mellett a Social Q koncepcióját a Date és a Meet funkció teszi teljesen egyedülállóvá. A Date funkció az app társkereső felülete, ami a tervek szerint a Tinder és hasonló ismert alkalmazások alternatíváját nyújtaná.

 

Az iPhone-ra és Androidra egyaránt jövőre letölthető app egyéb figyelemre méltó szolgáltatásokat is nyújt: Phantom chat, Kripto pénztárca, exchange funkció, web3 böngésző és telefonbiztosítás is helyet kap majd benne.

 

A közösségi oldalon és a társkeresőben a tokennel lehet majd hirdetést vásárolni a cégeknek és a magánszemélyeknek is. Ezek a felületek tehát tovább növelik majd az MST token értékét, ahogy a reklámbevételek és a társkereső fizetős funkciói is. Ugyanakkor a közösségi felület mindenki számára ingyenesen használható.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bejelentették Magyarország egyik legnagyobb állásbörzéjét

Segíti a toborzást, ha a cégek személyesen, állásbörzéken is jelen vannak. Ezeken az eseményeken közvetlenül megszólíthatók a potenciális jelöltek számos munkakörben, ráadásul az állásinterjúknál gyakran előforduló drukk sem zavarja a két fél nyílt kommunikációját. A közvetlen toborzási szándék mellett a cégeknek azért is érdemes állásbörzéken részt venniük, mert így hatékonyan növelhetik az ismertségüket a számukra releváns munkaerőpiaci csoportokban.

2022. május 21. 15:21

A Xiaomi saját fejlesztésű technológiával segít a beszédzavarral élő embereknek

Az internetes szolgáltatásokat nyújtó, valamint IoT platformon keresztül kommunikáló okostelefonokat és egyéb intelligens eszközöket gyártó Xiaomi most rántotta le a leplet legújabb, az akadálymentesítés jegyében létrehozott, fejlett algoritmusokra és saját fejlesztésű beszédtechnológiára épülő alkalmazásáról. A Xiaomi AI Lab által kifejlesztett, a szöveget beszédhanggá alakítani képes Text-To-Speech technológiát arra használják, hogy egyedi és testreszabott hangot generáljanak beszédzavarral élő felhasználók számára. 

2022. május 21. 14:16

Nemzetközi szakmai találkozókat szervez a TIER Tech Hub az új budapesti irodájában

Különleges előadásokkal indult újra a fővárosi Kotlin-fejlesztők közösségi élete május elején. A több elismert szakértőt is foglalkoztató TIER új központjában tartott Meetupon külföldi szakértők osztották meg a tapasztalataikat a résztvevőkkel. A szervezők az eseménysorozat újraindításával szeretnének hagyományt teremteni és innovatív megoldásokra inspirálni a hazai fejlesztői közösséget.

2022. május 21. 12:10

Nógrádi faluból egy globális bank informatikai központjába

Az előző tanévben 16 vállalat, köztük a Morgan Stanley budapesti központja vett részt a HBLF Romaster programban azzal a céllal, hogy a roma társadalomban bővüljön a megfelelő nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel rendelkező közösség. A támogató vállalatok ehhez nemcsak anyagi segítséget nyújtanak – legalább ilyen fontos, hogy szakembereik mentorként segítik a diákokat, akik így betekintést nyerhetnek a cégeknél folyó szakmai munkába is.

2022. május 21. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Témanapot tart a Neumann Társaság az úttörő magyar számítógépépítőről

2022. május 16. 11:18

Példátlan szövetségre lépett két globális vállalat

2022. május 10. 15:35

A legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsora

2022. május 5. 11:20

Nívó-díjat kapott a Magyar Telekom

2022. április 29. 20:24